Marcel Lefebvre érsek a nyolcvanas évek végén hosszas tárgyalásokat folytatott a Hittani Kongregációval, amelyet akkor Joseph Ratzinger bíboros vezetett. 1988-ban az utolsó pillanatban hiúsult meg a megállapodás, mert Lefebvre érsek, úgymond, nem bízott meg Rómában. Ezt követően az általa vezetett Szent X. Piusz Papi Testvérület folytonosságának biztosítása érdekében négy püspök felszentelését határozta el. Ratzinger bíboros az utolsó pillanatig hiába próbálta ettől visszatartani őt – a pápai engedély nélkül végzett püspökszentelés következménye ugyanis a kiközösítés. Most ezt a kiközösítést szüntette meg a Szentszék. Ráadásul magának a Szent X. Piusz Papi Testvérület általános elöljárójának, az egyik illegálisan felszentelt püspöknek kérésére. Az sem tekinthető véletlennek, hogy a gesztust XVI. Benedek éppen a II. vatikáni zsinat összehívása bejelentésének 50. évfordulójára időzítette. Hiszen a Lefebvre-féle szakadás összefüggésben áll a II. vatikáni zsinat értelmezésének kérdésével. Maga a szakadár érsek (aki 1991-ben elhunyt) a zsinat dokumentumait aláírta. A gondok ezt követően támadtak. Lefebvre és követői ugyanis a VI. Pál-féle liturgiát nem voltak hajlandók elfogadni, de az ökumenizmus és a vallásszabadság kérdésében is eltérő véleményen voltak – s részben vannak még ma is. XVI. Benedek pápa szándéka, hogy a II. vatikáni zsinat értelmezését világossá tegye. Erről szólt nevezetes, 2005 decemberében, a Kúria tagjai előtt mondott beszéde, amelynek vonatkozó részleteit nem véletlenül publikálta újra a zsinat meghirdetésének évfordulója alkalmából a L’Osservatore Romano. A reform és folytonosság összefüggésében a beszéd arra világít rá, hogy a zsinat nem valamiféle új kezdetet jelentett, nem egy új egyház született belőle, hanem az egyház az apostoli hagyományhoz hű folyamatosságban újul meg. A Szent X. Piusz Papi Testvérülettel való közeledést szolgálta nem csupán az, hogy az új pápa már a megválasztását követő első hónapokban fogadta ez utóbbi vezetőjét, Bernard Fellay-t, de két, 2007-ben kiadott szentszéki dokumentum is. Az egyik a Summorum Pontificum kezdetű motu proprio, amely a Szent V. Piusz-féle liturgia használatát megkönnyítette a latin egyházban, a másik a Hittani Kongregáció egynémely egyháztani kérdésekre adott válaszdokumentuma, amely éppen a II. vatikáni zsinat egyháztanának helyes értelmezésére hívta fel a figyelmet. A Szentatya gesztusa elsősorban az elszakadtaknak szól, üzenete azonban a katolikus egyház egészének: a II. vatikáni zsinat nem lehet oka egyházszakadásnak, ha helyesen értelmezik. De van egy másik üzenete is, amely a többi keresztény felekezetnek szól, s köztük is elsősorban az ortodox egyházaknak: tanúsítja a pápa egységtörekvési szándékainak komolyságát.
