Pálfordulás — vagy valami más?

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek élesen megkülönbözteti egymástól a pálfordulást, vagyis a megtérést – és a praktikus haszonnal kecsegtető köpönyegfordítást. „Akik addig elméletben szerették A tőkét, a marxizmus ideológiáját, a gyakorlatban a legnagyobb tőkések, kapitalisták lettek, mert jókor voltak jó helyen. Ami Saullal történt a damaszkuszi úton, az igazi megtérés volt: az értelem, a gondolkodás, az élet átformálása – fogalmaz a kalocsai érsek. Megtérése felszólít mindannyiunkat, hogy elgondolkodjunk, kérjük a hit ajándékát, a Szentlélek kegyelmét, hogy ugyanazzal a bátorsággal, szókimondással legyünk Krisztus követői, de úgy, hogy a szeretetben mind gazdagabbakká váljunk. A hittől vezérelt élet remél, és értelmet talál a küzdelemben, a szeretet tetteiben, mert a földi dolgok közül a szeretet az, ami ugyanakkor mennyei is, emberi és isteni, ideig való és örök. Veres András szombathelyi püspök a január 24-ei egyházmegyei zarándoklaton mondott beszédében ugyancsak Pál apostol alakjával foglalkozott.

A keresztények üldözőjéből lett apostol rengeteg bántalmazást szenvedett el a kereszténység üldözőitől. Az üldözők dühének számtalan kitörését kellett elviselniük keresztényeknek az egyház kétezer éves történelme során. Felvetődik a kérdés: miért ez a zsigeri gyűlölet az egyházzal és a hívő emberekkel szemben? Ugyanez a kérdés hangzott el a damaszkuszi úton is: Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9,4). Az egyház ellenségei nem tudnak magyarázatot adni gyűlölködésükre. Hiszen csak a legritkább esetben éri az egyházat támadás és üldözés a keresztények életében is sajnos előforduló bűnök és gyengeségek miatt. Ezeket szinte kárörvendően elfogadja a keresztényellenes világ. Más oka van a dühödt szembenállásnak. Az, hogy Jézussal kapcsolatban senki sem maradhat közömbös. Az Isten szava ugyanis minden kétélű kardnál élesebb, a szív mélyéig hatol, megítéli gondolatait és érzéseit… Aki bűnös cselekedetei miatt önmagát sem tudja szeretni, gyűlöli azokat is, akik másképpen törekszenek élni. Valójában nem is a keresztényekkel van baja, hanem önmagával, saját cselekedeteivel – és magával Istennel. (Kalocsai és szombathelyi sajtóiroda)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..