Az egész embert kell figyelembe venni
Fotó: Vatican News

 

Az enciklika így kezdődik: „Az emberi élet továbbadásának súlyos feladata, amely a házastársakat Isten szabad és felelős munkatársaivá teszi, mindig nagy örömök forrása, de ezeket az örömöket olykor nem kis nehézségek és aggodalmak kísérik.”
Mint a Vatikáni Rádió munkatársa, én is jelen voltam akkor az újságírókkal zsúfolásig megtelt vatikáni sajtóteremben. Elsőnek Ferdi­nando Lamb­ruschini, a Pápai Lateráni Egyetem erkölcsteológia-professzora beszélt. Így kezdte: „Ez az enciklika nem tévedhetetlen pápai tanítás, bár a Tanítóhivatal olyan megnyilatkozása, amely minden katolikus hívőtől engedelmességet vár.” A világsajtó már hónapokkal azelőtt nagy érdeklődéssel találgatta, mi lesz a pápa állásfoglalása ebben a kérdésben. Ugyanis kiszivárogtak a hírek, hogy az e téma tanulmányozásával már XXIII. János pápa által megbízott és VI. Pál által megerősített szakbizottság tagjainak nagy többsége – a II. vatikáni zsinat szellemében – azt javasolta, a házasság egésze (de nem minden egyesülés) legyen nyitott a gyermekáldás felé. Közben nagy viták folytak a mesterséges születéskorlátozásról (például a hormonszabályozó tabletta használatáról). Innen érthető Lamb­ruschini professzor magyarázata: VI. Pál pápa ebben a dokumentumban a születésszabályozással kapcsolatban a természeti törvényt értelmezi, nincs meg tehát az abszolút tévedhetetlenségnek az a garanciája, amely a kinyilatkoztatásban benne foglalt hittani és erkölcsi igazságok ex cathedra definíciójánál megvan. Történeti tény, hogy VI. Pál, aki a zsinat szellemét képviselő haladó többséggel rokonszenvezett, az utolsó pillanatban Alfredo Ottaviani bíboros, a Szent Officium (ma Hittani Kongregáció – a szerk.) akkori prefektusa közbelépésére döntött a szakbizottság konzervatív kisebbségének véleménye mellett.
Az enciklika valójában előrelépés volt a Casti connubii (XI. Piusz pápa enciklikája a keresztény házasságról, 1930 – a szerk.) szemléletéhez viszonyítva. VI. Pál pápa magáévá tette a szexualitásra és a házasságra vonatkozó újabb, perszonalista szemléletet (ezt a kritikus sajtó nem emlegette), de mivel a bizottságon belül nem alakult ki egységes vélemény, úgy döntött, hogy a kisebbség álláspontját, tehát a hagyományos tanítást fogadja el. Eszerint nemcsak a házasság egészének, hanem minden egyes házassági aktusnak is nyitottnak kell maradnia a termékenységre.
A születésszabályozás Egyház által megengedett lehetősége kizárólag a „természetes” módszer (családtervezés), amellyel – kellő indokok esetén – a házastársak a terméketlen időszakokra korlátozzák a nemi érintkezést. Erkölcstelen minden olyan mesterséges beavatkozás (óvszerek, hormonkészítmények stb. használata), amely megakadályozza a nemi aktus természetes lefolyását, és lehetetlenné teszi a fogamzást. Az enciklika lelkipásztori részében a pápa figyelmezteti a papokat, hogy legyenek megértőek a házastársakkal, akik még nem tudják követni az eléjük tűzött keresztény eszményt. A hívők mindig érezzék a pap biztató szavában az irgalmas Üdvözítő szeretetét és megbocsátó jóságát.
Alig egy hónappal VI. Pál Hitvallása (Credója) után a Humanae vitae enciklika olyan tiltakozást robbantott ki, amely túlterjedt az Egyház határain, minthogy egyre sürgetőbbé vált a világméretű demográfiai probléma, a Föld népességének gyors növekedése, továbbá az újonnan felmerült bioetikai kérdések (abortusz, lombikbébi, magzatátültetés, klónozás, génmanipuláció) erkölcsi megítélése.
Az Egyházon kívül álló törvényhozók, politikai felelősök elsősorban a születéskorlátozás problémája miatt figyeltek fel a körlevélre. Az Európán végigsöprő 1968-as diáklázadások, a feltörő „szexuális forradalom” felszínre hozták a kulturális és tekintélyi válságot, és az ár – egy bizonyos jogos szabadság követelésével – magával sodorta a szexuális szabadosság hordalékát is. Az Egyházon belüli kontesztálást – 1989-ben például 163 nyugat-európai teológus tiltakozott az úgynevezett Kölni nyilatkozattal – főleg az váltotta ki, hogy az ellenzők szerint VI. Pál a házassági szerelem és a termékenység, tehát a születésszabályozás módszerének kérdésében visszalépett a zsinati nyitáshoz viszonyítva. A zsinat ugyanis (Gaudium et spes, 48–50.) – elfogadva az új perszonalista morálteológia szemléletét – már nem beszélt a házasság elsődleges és másodlagos céljáról (az első a gyermeknemzés, a második a szerelem „az érzéki vágy csillapítására”), mint XI. Piusz Casti connubii kezdetű enciklikája, hanem újraértékelte a házastársi szerelmet, amelynek természetes gyümölcse a gyermek. A házasság egésze legyen nyitott a gyermekáldásra. (Ha ezt eleve kizárnák a házasfelek, házasságuk semmis lenne.) A felelős apa­ság/anyaság a hívő katolikus házasfelek lelkiismereti döntésére legyen bízva.
VI. Pál – mintegy válaszolva azoknak, akik a Humanae vitae tanítását leszűkítették a születésszabályozás problémájára – már az 1968. július 31-i kihallgatáson mondott beszédében hangsúlyozta: az enciklika „nem csupán egy negatív erkölcsi törvény kihirdetése, vagyis kizárása minden olyan aktusnak, amely lehetetlenné teszi (megakadályozza) a gyermeknemzést (14. pont), hanem főleg a házassági erkölcsiség pozitív bemutatása”. Idézzük az enciklika 7. pontját: „A születés problémáját éppúgy, mint az ember életét érintő többi problémát a részleges szempontokon túl (ilyenek a biológiai, pszichológiai, demográfiai és szociológiai szempontok) úgy kell szemlélni, hogy az egész embert és teljes hivatását, azaz nemcsak természetes és földi, hanem természetfölötti és örökkévaló hivatását is tekintetbe kell venni. Mivel sokan, akik a születésszabályozás mesterséges módjait védelmezik, a házastársi szeretetre vagy a szülői felelősségre hivatkoznak, kell hogy a házasélet e két fontos elemét pontosan megvilágítsuk és meghatározzuk. Ezt úgy tesszük, hogy emlékezetben tartjuk azt, amit e tárgyról a legutóbbi zsinat legfőbb tekintéllyel a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióban mondott (vö. 47–52).”
Az enciklika szerint tehát a szerelem és a termékenység küldetését nemcsak természetes és földi, hanem az ember természetfeletti és örök rendeltetése teljes távlatában kell szemlélni. Alapvető megállapításról, de nem az emberi lényre vonatkozó tételes értekezésről van szó, hangsúlyozta VI. Pál. „A házasság, a család, a tisztességes erkölcsi magatartás hatalmas területeit illetően az egyházi Tanítóhivatal még nyilatkozhat, és ezekre kétségkívül még vissza kell térnie bővebben, szervesebben és szintetikusabban.” Ez VI. Pál kijelentése volt az 1968. július 31-i általános kihallgatáson.
A Humanae vitae értelmezése vitatott volt fél évszázadon át, egészen a 2014-es és 2015-ös családszinódusokig. Ám megnyugtató és egységes megoldás nem született, részben azért sem, mert több más bioetikai és erkölcsteológiai kérdés megoldására tevődött át a hangsúly. Mindjárt az enciklika megjelenése után a helyi püspöki karok igyekeztek lelkipásztori eligazítást adni a papoknak és a híveknek. Egy cselekedet erkölcsi megítélésénél nemcsak az objektív törvényt kell figyelembe venni, hanem a konkrét helyzetekben a személyek lelkiismereti döntését, választását is: például amikor két vagy több érték/kötelesség hívásáról van szó, a kisebb rosszat választják. Egyes püspöki karok ilyen irányelvet adtak: ha a házasfelek már tanúságot tettek nagylelkűségükről, és több gyermeket már nem tudnak felelősen vállalni, de házastársi szerelmüket, egységüket ápolniuk kell, és a megpróbált természetes családtervezés nem működik, akkor – súlyos megfontolás után – (nem abortív) mesterséges módszerhez folyamodhatnak. A német püspökök a Huma­nae vitae-t értelmező pásztorlevelükben – engedelmességre buzdító szavaik és gyakorlati irányelveik kifejtése után – leszögezték: „Nem zártuk ki annak a lehetőségét, hogy egy katolikus – ha (lelkiismerete szerint) súlyos oka van rá – eltávolodjék az egyházi Tanítóhivatal nem tévedhetetlen kijelentéseitől/irányelveitől.”
Láthatjuk, hogy a Huma­nae vitae értelmezésekor a német püspökök és más főpásztorok is megmagyarázták: a körlevél a rendes Tanítóhivatal olyan megnyilatkozása, amely minden katolikus hívőtől engedelmességet vár. A központi vitás kérdésről pedig ezt állították haladó morálteológusokkal együtt: a pápa a „mesterséges” születésszabályozást tiltva a természettörvényt értelmezi, ezért nincs meg az abszolút tévedhetetlenségnek az a garanciája, ami megvan a kinyilatkoztatásban benne foglalt hittani és erkölcsi igaz­ságok ex cathedra definíciójánál.
Befejezésül: a 2014-es rendkívüli családszinódus szerint lehetséges pozitív módon újra ajánlani a Humanae vitae körlevelet, megfelelő történelmi hermeneutika (értelmezés) alkalmazásával, amely figyelembe veszi megjelenésének történelmi helyzetét és VI. Pál aggodalmait a szöveg előkészítésekor. A szinódusi összegzés (Relatio Synodi) tehát hivatkozott VI. Pál fentebb említett beszédére, amely nyitva hagyta az újraértelmezés lehetőségét. De a két családszinódus érdemben nem foglalkozott a születésszabályozással és még néhány más megoldatlan morálteológiai kérdéssel sem. Az alapvető erkölcstani elvekben és egy-egy konkrét tett erkölcsi megítélésében nincs egyetértés, amint ezt a Ferenc pápának a családszinódus után kiadott Amoris laetitia kezdetű buzdítása körüli viták mutatják.

Forrás: Vatikáni Rádió

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..