Egy ilyen szobrászművésznél járunk. Akinek munkái egyszerre hordozzák a klasszikus szépség és mérték sajátosságait, ugyanakkor a mai kor nyelvén szólalnak meg. Harmónia – Törley Mária alkotásai ezt közvetítik számunkra, anélkül hogy valamiféle kényszeredett idilli világba ringatnának. Törékeny hölgy – erős lélekkel és élénk figyelemmel. Hetekig követtem mozdulatait alkotás közben. Az anyag és a szellem hogyan talál egymásra, s nyer kifejezési formát. Munka közben mindvégig erős összpontosítás jellemzi a mai magyar szobrászat egyik legkiemelkedőbb személyiségét. Gondolatsűrűsödés, aztán odalép az állványhoz, s az ujjak, a mintázókés megvalósítják az elképzelést. Megszületik a mű.
„Figurális szobrász vagyok. Mondják: erőm az expresszivitásomban rejlik. Elementáris indulattal, gyorsan dolgozom. Az élet teljessége, ezen belül az ember érdekel a legjobban. A hős, a szent, az esendő, a bűnös, a hétköznapi, a szenvedő, a magányos és a boldog ember. Kutatom, mi benne a jó és a rossz. Miért lett olyan, amilyen? Szophoklész nyomán állítom: sok van a világon, ami csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb.
Szeretek portrét készíteni. Előbb alaposan meg kell ismernem a kiválasztott személyt, rá kell éreznem egyéniségének fontos összetevőire. Akár élő, akár holt emberről van szó, minden lehetségeset próbálok megtudni róla, hiszen csak akkor tudom belesűríteni a szoborba az egyéniségét, csak akkor születik meg a varázslat. Egy szép ifjú ember, egy érzékeny lelkű nagy művész portréja, vagy egy nagy történelmi személyiség tiszteletére készülő emlékmű megfogalmazásakor mindig a személy egyéniségét kell kitapogatni, hogy a formák mögött megszólaljon az ember. Egy művész esetében tanulmányozni kell az alkotásait, egy történelmi személyiségnél pedig a kort, amelyben élt. Amikor már eleget olvastam, hallottam róla, egyszer csak összeáll a kép. De még ekkor is megvárom, hogy belül úgy érezzem, már az enyém a téma, meg tudom csinálni. Utána már gyorsan megy a munka.”
Ilyen egyszerű lenne? Az alkotó, Törley Mária, ez az életvidám, széles kultúrismeretekkel, mély empátiával rendelkező művész nyilván így éli meg – miután elkészült a mű. Addig azonban hosszú az érlelődés folyamata; mennyi gondolat, mennyi töprengés, kétkedés, hogy aztán végre elinduljon a kéz.
Első szent királyunkat több alkalommal megformálta a művésznő. Gondolhatnánk: mit lehet még elmondani Szent Istvánról? Hiszen annyi korban és annyiféleképpen öntötték már anyagba a vele kapcsolatos elképzeléseket. Igen, de az a mű válik maradandóvá, amely a lélek teljességével küzd meg érte.
„Munkásságomnak egyik legjelentősebb ívét szakrális tematikájú plasztikáim jelentik. Hitem megnyilatkozásai ezek. Talán ezért mondhatom sikeresnek magamat a szakrális műfajban. A szakrális műtárgynak küldetése van: kapcsolatot kell teremtenie ég és föld között, hogy a szemlélő általa elérje, megérinthesse a mindenséget. Nagy kihívás és felelősség kétezer év kiemelkedő művészeinek nyomába lépni, versenyre kelni velük. De én szeretem a kihívásokat. Ahogyan szeretem az életet és az embereket is. Igyekszem megmutatni azt, amiért érdemes élni, amit érdemes észrevenni.”
Micsoda fölszólítás: amiért érdemes élni! A művész rákiált a nézőre: tedd érdemessé az életedet! Hiszen mennyi elsikkadt élet, amikor az ember elél önmaga létezése mellett, s észre sem veszi, hogy közben elfolyt az élete. Észre kell venni saját létünket, és ezzel belekapaszkodni az égbe. Így lesz súlya, válik a teremtés értelmes jelenségévé az ember.
Törley Mária műveivel erre irányítja figyelmünket: felelősséggel tartozunk önmagunkért és másokért is ebben a porlékony, tünékeny, ám mégis keményen megragadható anyagvilágban, amely – és ebben lelhető fel az élet szabad akarattal felruházott izgalma és nagyszerűsége – elválaszthatatlan egységben fut a lélegzetelállító időben a szellemmel és a lélekkel. Az ember érzi a teremtettségben rá háruló felelősséget – vallja Törley Mária, majd hozzáteszi:
„A harmadik évezred elején, úgy tűnik, felborult a rend, a mérték. Szeretem az értékeket megőrizni. Szeretném ellensúlyozni a csúfságot a szépséggel, a torzat az éppel, a zordságot a játékossággal, a pusztító indulatot az alkotó lendülettel. Békétlenség helyett nyugalmat, gyűlölködés helyett szeretetet, a jövőtől való félelem helyett az Istenbe vetett bizalmat közvetíteni.”
Törley Mária figurális szobrász – abban a korban, amikor számos művész a nonfiguratív megoldásra hajlik. Persze – mint a művésznő mondja – mindkét úton születhetnek értékes és kevésbé értékes alkotások. „Alkotásain általában felismerhető a valóság, annak azonosítható elemei is szerepelnek. Emellett műveit összehasonlíthatatlanul sajátjává teszi alkotójuk intellektusa, érzékenysége, humora, valamint készsége egy-egy filozofikus mélységű gondolat alkotói megtestesítésére – írja róla egyik kritikusa. – Szobrai egyaránt nyújtanak esztétikai és szellemi élményt. Létrejöttük abból a felismerésből fakad, hogy a megformálás, a mű térfogata és tömege, a domború és homorú részek aránya, a síkok és körvonalak ritmusa mindig a mű belső lényegét fejezik ki.”
A 2000-es millennium alkalmával Szent Istvánról készült szoborkompozícióját eredetileg Esztergomban, a magyar államiság ősi székhelyén állították volna fel. Ma Budapest tizenhatodik kerületében látható, ahol Törley Mária él.
„A millennium előtt minden értelmes ember elgondolkodott azon, hogy mi, magyarok ennyi idő után is itt vagyunk még. Pedig ami történt velünk – tatár, török, osztrák, orosz pusztítás –, annak következtében más nemzetek már eltűntek, elpusztultak volna.”
Törley Mária ismét hangsúlyozza: „Hívő ember vagyok. Ha Szent István fia elvesztése után elkeseredésében Szűz Mária köpönyege alá bújtatott el minket, az ő oltalmába ajánlott, akkor mégiscsak segítenek nekünk az égiek.”
Már évekkel az évforduló előtt azon gondolkodott, hogyan mutatná meg ezt a maga művészi eszközeivel. Szent István korának tanulmányozásához egyetemi jegyzeteket is fölhasznált, hogy minél jobban megismerje azoknak az időknek a történelmi körülményeit, néprajzát, hagyományait. Ez azonban önmagában nem volt elég. „Kellettek hozzá regényes életrajzok. Sokat segített Kós Károly Az országépítő című könyve. Egy regényes életrajz hatására, ha esetleg nem is felel meg mindenben a történelmi hűségnek, mégiscsak hús-vér emberré áll össze bennem az a figura, akit meg szeretnék mintázni.”
Szent Istvánról annyit tudunk – megmaradt páncélja alapján –, hogy széles vállú ember volt, mintegy százötven centi magas.
„Nem tudok úgy végigmenni az utcán, vagy beülni a színházba, hogy ne figyelném az embereket. Ha látok egy érdekes arcot, lefényképezem a szememmel, s eldugom az agyam hátsó részébe; egyszer még jó lesz.”
Amikor megismerte Dobozy Miklóst – Dobozy Borbála csembalóművész bátyját –, azonnal felismerte benne a millenniumra készülő Szent István-szobrának modelljét.
„Egy szobor soha nem eléggé narratív. A szobrászat egészen más, mint a festészet vagy egy domborműsorozat. A szoborral nem lehet egy cselekménysort elmesélni, ütésszerűen kell, hogy hasson. Szétrobbanjon, mindaz szétfeszítse a szobrot, amit én tudok róla, és amit közvetíteni akarok.”
Így alakult ki benne az összetett Szent István-kép. „Amikor a kun vezért és feleségét élve eltemették, István nem örült ennek, csakhogy kénytelen volt ennyire keménynek lenni. Ezért keserű az egyik arcfele.”
Az erős akaratú uralkodót nem időskorában ábrázolta. „Hanem élete derekán, negyvenes-ötvenes éveiben, amikor már felelős döntéseket hozott, tudja, mit tett addig, s mit fog még tenni.”
Ez a nagyszabású kompozíció az egész életművet sugározza. „Sokszor úgy érzem, nem elég maga a figura. Ráterítettem a modellre a Szent István-i köpenyt, de nem szolgaian másoltam le, hanem kiemeltem belőle a fontosabb részeket. Hiszen ez egy szobor, nem másolat. Medgyessy Ferenc, a mesterem mondta, amikor megbírálták lovas alkotását: nem lú ez, hanem szobor!”
Előbb a három árkádív alatt térdeplő Szent Istvánt gondolta el – a három ív találkozásánál egy angyallal, talán a Szentlélekkel; ez a szellemi indíttatás találkozott a gyakorlati követelménnyel: statikai szempontból össze kellett fogni az íveket. A király imádkozik, kezében tartja a koronát, s elgondolkodik azon, hogyan tudná Magyarországot a legjobb kezekben tudni – Szűz Mária kezében.
„Nem a Szent Koronát helyeztem a fejére, hiszen ő egy pántos koronát viselt. A három íven el lehetett mesélni az életét, illetve ábrázolni azokat a nagy magyar szenteket, papokat, királyokat, akik mind másféle módon szolgálták ezt a hazát és a fennmaradásunkat. Akik a mi példaképeink. Igenis, nagyon kellenek a példaképek… Élő történelemkönyv lett volna ez a szobor az esztergomi Várhegyen.”
Végül Törley Mária munkája némi módosítással – a három ívből kettő valósult meg, s Szent István álló alak – a tizenhatodik kerületet díszíti. „A két ív az egyház és az állam szimbóluma, ezeket itt is angyal fogja össze. Szent István, ez a kis mokány ember nyílegyenesen áll, fogja a hatalmas pallost, hiszen erős kezű uralkodó volt, s arca a kettősséget tükrözi: egyrészt a szomorúságot, aggodalmat, másrészt a derűt, elhatározottságot. Mögötte már ott az elvégzett temérdek munka. A szent király tartásából kiolvasható annak biztonsága, hogy fönn az égben valaki vigyáz ránk.”
Az íveken a magyar történelemből vett arcokkal találkozik a néző. „Ott van Szent Imre a lemondásával, Szent László a vitézségével, Könyves Kálmán az okosságával, II. András az Aranybullával, IV. Béla, aki újra felépítette az országot, Szent Margit, Szent Erzsébet, Corvin Mátyás, Hunyadi János… Akkor már folyamatban volt Apor Vilmos boldoggá avatása, a XX. századból őt választottam, ezt a végtelenül okos, művelt egyéniséget. S olvasható anyósom kedves imádsága: Oltalmad alá futunk, Istennek szent anyja. Két angyallal terveztem eredetileg, végül egyetlen hatalmas, diadalmas angyal maradt. Ha ilyen angyal véd minket, nem lehet semmi bajunk.”
Olasz Ferenc gyönyörű filmet készített a mű születéséről: a váz első szál drótjától a felavatásig, ahol Ferencz Éva hangján zengett fel a Szent Istvánról szóló ének. Időről időre gyerekcsoportokat visznek a pedagógusok az emlékműhöz. Sokan mondják, ez a 2000-es millenniumra készült egyik legszebb alkotás.
A művésznő 2010-ben ismét találkozott Szent István alakjával. A dunaharaszti templomtérre kértek tőle emlékművet. „Megnéztem a helyszínt. Nem lehet álló szobor, érveltem, az mindig törpe marad a templom tömege mellett. Megmintázom a térdeplő Szent Istvánt, ajánlottam, s ennek keretet ad a templom, nem pedig konkurál a figurával.” Augusztus 20-án avatták fel a szobrot.
Rendkívül gazdag Törley Mária művészete. A nevezetes rimini meetingen, ezen az európai kulturális kiállításon 2010-ben Szent István büsztje a karddal fogadta a belépőket. Ott volt Szent Gellért szobra, az álló Szent István-emlékmű makettje, s erre az alkalomra kölcsönkérték az esztergomi Keresztény Múzeumban lévő Köpenyes Madonnáját.
A pavilont meglátogatta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnöke is. „Kuncogtam magamban, amikor a kifüggesztett Szent István-i intelmek elé lépett: mindazt, amit az Európai Unió hirdet az emberi jogokról, Magyarország már ezer évvel ezelőtt gyakorlattá tette. Örültem, hogy kénytelen volt végigolvasni a szöveget, hiszen minket, magyarokat annyiszor seprűznek, bántanak.”
Szent Gellért szobra Diósdon áll. Szent Bernát a pécsi ciszterci gimnáziumot díszíti. Aztán Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Margit… s nem csak szentek, hanem olyan kiemelkedő magyar szellemi egyéniségek következtek, akik ugyancsak a földön élő, de fölfelé tekintő ember hitét sugározzák: Kölcsey és Semmelweis, Schöpf-Mérei Ágoston, Tormay Cécile, Herczeg Ferenc, a kortárs világból Gyurkovics Tibor költő, Mészöly Dezső műfordító, Patay László, aki Törley Mária anatómiatanára volt a főiskolán, Molnár Antal zenetudós, Rácz Aladár cimbalomművész, Fischer Annie zongoraművész…
„Gondolat, atmoszféra, tények… Nem adja magát olcsón a szobor. Egyszer előfordult, hogy nem tudtam még eleget a megmintázandó tudósról, így kevés lett a szobor, üres. Erre tovább kutattam, s akkor kijött az ujjamból.
Somogyi mester mindig azt mondta: egy szobrot nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Addig kell dolgozni rajta, amíg eszeddel és szíveddel hozzá tudsz tenni, de ha már nem, akkor ne simogasd tovább. Olyan ez, mintha letörölnéd az őszibarack hamvát.”
Az utolsó apró mozdulatokig a keze alatt megelevenedő személyiséggel lélegzik együtt Törley Mária. „Keresem a formákat, miközben a lelki és fizikai kép él bennem, s az ujjaim közvetítik azt a szellemiséget, amelynek meg kell jelennie.” A szakrális művészetben fontos, hogy hívő legyen a szobrász – ismétli Törley Mária. „Kényes egyensúly: a hittel telített érzelmek nem csordulhatnak túl, mert édeskéssé válik a szobor, de nem is szabad visszaszorítani őket, mert akkor az alkotás szárazzá válik, hiányzik belőle a mindenség vonzása.”
