A különféle táborok számát hetven körülire teszik a történészek. Ezek közül a honlap a legnagyobbakat mutatja be. Így a buda-délit, a kazincbarcikait, a kistarcsait, a tiszalökit és a recskit. A weboldalon valamennyi tábornak olvasható a története, és fotók teszik szemléletessé a leírtakat.
A Buda-Dél internálótábor a volt Károly laktanya területén, a Budaörsi út 61. szám alatt működött. Ez volt az első nagy gyűjtőtábor a háború után. A beszámolók szerint a későbbiekhez képest itt elviselhetőbb volt az élet. 1949-ben az egész lágert átköltöztették Kistarcsára. A tiszalöki internálótábort azért létesítették, hogy felépítsenek egy vízierőművet. Az itt fogva tartottak többsége a szovjet hatóságok által az ÁVH-nak átadott hadifogoly volt. Kazincbarcikán elsősorban katona- és csendőrtisztek dolgoztak, ők a Borsodi Vegyi Kombinátot építették. Fontos megjegyezni, hogy különösen kegyetlen időszak volt a táborok történetében az 1950 és 1953 közötti néhány év, amikor az ÁVH felügyelete alatt álltak.
Ha valaki a kommunista idők kényszermunkatáborairól hall, először biztosan Recsk jut az eszébe. Nem véletlen, hogy a honlap készítői különös figyelmet fordítottak erre a táborra. Háromdimenziós animáció segítségével ismerheti meg a látogató a tábor működését és történetét. Ez a láger 1950. július 19-étől 1953. szeptember 23-áig állt fenn. Létszáma mindvégig ezerötszáz fogoly körül mozgott. A rabok alig kaptak enni, folyamatosan nehéz fizikai munkát kellett végezniük, orvosi ellátás pedig szinte egyáltalán nem volt. A tábor különösen hírhedtté vált brutális őreiről és fegyelmező eszközeiről. Ezek közé tartozott például a vizesveremfogda is, amely nem volt más, mint egy talajvízzel feltöltődött kis gödör.
A honlapon ezenkívül a korabeli viszonyokról is olvashatunk. A kép árnyalására a szerkesztők röviden bemutatják a kelet-európai országok hasonló táborait is.
