Az aggodalomtól a bizalomig

Magyarországról a KIM (Katolikus Ifjúsági Mozgalom) szervezésében utaztak a német fővárosba a fiatalok. A harmincnegyedik európai találkozó résztvevői a katolikus egyház, protestáns felekezetek, valamint a város önkormányzatának közös meghívására érkeztek Berlinbe. A taizéi közösség elöljárója, Alois testvér  bejelentette: a következő találkozó Rómában lesz. A prior a hagyományokhoz híven idén is levelet írt a fiataloknak a hit és a szolidaritás elmélyítéséről.

„Berlin a különbözőségek városa – kezdi gondolatait a taizéi prior. – Egy város, amely a jövő felé tekint, ugyanakkor törekszik arra, hogy a fájdalmas múlt emlékeit se feledje. (…)

Először 1955-ben látogatott Berlinbe taizéi testvér. Miután 1961-ben megépült a várost kettévágó fal, a testvérek megpróbáltak minél gyakrabban Kelet-Berlinbe látogatni. A nyolcvanas években számos imacsoport alakult. Roger testvér, a taizéi közösség alapítója 1986-ban a »bizalom zarándokútjának « egyik állomásaként Kelet-Berlinbe látogatott. A kommunista hatóságok engedélyét kellett kérni, hogy közös imádságot tarthassanak. Hatezer keletnémet fiatal gyűlt össze és imádkozott egy időben, egy katolikus és egy protestáns templomban. Az engedélyt csak úgy adták meg a hatóságok, hogy nyugatiak nem vehettek részt az imán. Azóta sok minden megváltozott, és Berlin szimbólummá vált mindazok számára, akik – bárhol éljenek a világban – szeretnének túljutni az embereket elválasztó falakon, és a bizalmat építeni. (…)

Tudjuk, milyen sok baj és szenvedés sújtja az emberiséget és a világot, mégsem szeretnénk a félelem vagy a közömbösség csapdájába esni. Az emberi reményt folyamatosan fenyegeti a kiábrándultság érzése. Az egyre bonyolultabbá váló gazdasági problémák, társadalmaink néha súlyosan ránk nehezedő összetettsége, a természeti katasztrófákkal szembeni tehetetlenségünk gyakran elfojtja a reménység csíráit. (…) Egyetlen ember, egyetlen társadalom sem tud bizalom nélkül élni. (…) Sürgőssé vált, hogy megnyissuk a bizalom útjait. Annak ellenére, hogy a kommunikáció egyre könnyebbnek tűnik, társadalmaink bezárkóznak, és egymástól elszigetelt csoportokra esnek szét. Falak nem csupán népek és földrészek között léteznek, hanem egészen közel hozzánk, az emberi szívekben is. Gondoljunk csak a népek közötti előítéletekre. Gondoljunk a bevándorlókra, akik közel, mégis oly távol élnek tőlünk. Egyformán tudatlanok vagyunk egymás vallását illetően, és maguk a keresztények is egymástól elkülönülve, számos felekezetben élnek.

A világ békéje a szívekben kezdődik. Szolidaritás akkor tud kialakulni, ha elindulunk a másik ember felé, akár üres kézzel, és meghallgatjuk, próbáljuk megérteni azt, aki nem úgy gondolkodik, mint mi… (…) A szegényebbek felé fordulásunk egyik módja a társadalmi elköteleződés lehet, hiszen az valójában mindenki iránti nyitottságot jelent.

Egy új szolidaritás megszületésének lendületét mélyen gyökerező meggyőződések táplálják: ezek egyike a javak igazságosabb elosztása. Ez olyan fontos feladat, amelyben egyetérthetnek a különböző vallások, hívők és nem hívők. (…)

Az emberek közötti bizalom biztos alapokat tudna találni Istenben, de az Istenbe vetett bizalom napjainkban gyakran megkérdőjeleződik. (…) A hit ma kockázatvállalást jelent, a bizalom kockázatát. A hit elsősorban nem igazságokhoz való igazodás, hanem Istenhez fűző kapcsolat. (…)

A hit nem tesz szolgalelkűvé, és nem fojtja el személyiségünket, ellenkezőleg: szabaddá tesz. Megszabadít a félelemtől, és szabaddá tesz a ránk bízottak szolgálatára. Minél nagyobb az Istenbe vetett bizalmunk, annál jobban megnyílik a szívünk mindenre, ami emberi, a világon bárhol, bármilyen kultúrában. (…)

Mitől különleges a keresztény hit? Attól, hogy Jézus személye és a vele való élő kapcsolat áll a középpontjában. Ennek megértése egész életre szóló elmélkedést jelent.

Mindannyian zarándokok vagyunk, az igazság keresői. A Krisztusba vetett hit nem az igazság birtoklását jelenti, hanem azt, hogy beengedjük Krisztust az életünkbe, mert ő az igazság. (…)

Ami nagy és meglepő újdonság volt és marad is, nem más, mint az, hogy Jézus Isten világosságát egy egészen egyszerű életen keresztül adja át. (…) Isten vállalja a földi élet egyszerűségét, és azon keresztül szól hozzánk. Így megújítja az emberiségbe vetett bizalmát, és nekünk is segít tovább hinni az emberekben. Ezért mi sem veszíthetjük el a reményt – sem a világgal, sem az emberekkel kapcsolatban. Jézus elfogadva az erőszakos halált – anélkül, hogy erőszakkal válaszolt volna – elhozta Isten szeretetét oda, ahol addig csak gyűlölet volt…

Isten feltámasztotta Jézust. Krisztus nem csupán a múlté, itt van számunkra mindennap. Átadja nekünk a Szentlelket, aki által Isten életéből részesülhetünk. (…) Belső ellentmondásaink, félelmeink talán nem tűnnek el teljesen, de a Szentlélek által Krisztus behatol mindabba, ami aggodalommal tölt el bennünket, oly módon, hogy közben beragyogja sötétségünket. Az ima egyszerre vezet bennünket Isten és a világ felé. (…)

Az egyház hivatása az, hogy Krisztus békéjében egybegyűjtse a világ bármely táján élő, különböző népekhez tartozó és különböző nyelvet beszélő nőket, férfiakat és gyerekeket. Az egyház annak jele, hogy igaz, amit az evangélium mond. Az egyház Krisztus teste, melyet a Szentlélek éltet. Megjeleníti számunkra a »közösségi Krisztust«. Amikor az egyház meghallgat, gyógyít és kiengesztel, felragyogtatja legfényesebb arcát, amely a szeretet, az együttérzés, a vigasztalás közössége, a feltámadt Krisztus tisztán áttetsző képe. A nem távolságtartó, nem védekező és szigorúságtól mentes egyház tudja felragyogtatni a hit alázatos bizalmát az emberi szívek legmélyéig. Krisztus nem azért jött, hogy a keresztényeket egy elszigetelt társaságba gyűjtse, a többi embertől elzárva, hanem elküldi őket, hogy a bizalom és a béke kovászaként az emberiséget szolgálják” – írja a berlini találkozó résztvevőinek szánt levelében Alois testvér, aki azt is bejelentette: a bizalom zarándokútjának következő állomása Róma lesz.

Fotók: Wiesia Klemens