Könyvespolcra: Oltalmazó kupola

Ismét egy színfolt a katolikus ihletettségű magyar költészetben, állapíthatjuk meg Bobory Zoltán költőről. Ismét egy rendhagyó ívű alkotói pálya, toldhatnánk meg a szót – de hát a szépirodalom térképén oly sok különleges életút rajzolható be, hogy sokkal inkább az számít rendhagyónak, ha valaki átlagos alkotói pályát fut be, fiatal éveitől megszakítás nélkül jutva mind előrébb s előrébb.

„Más lett a falu”

Templomszentelés Kiscsécsen – Szent Anna ünnepén jelentős esemény színhelye volt a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Kiscsécs: Ternyák Csaba egri érsek felszentelte a település újjáépített istenházát. A Miskolctól harminc kilométerre fekvő Sajó-parti falu előző templomát 2004-ben életveszélyessé nyilvánították, lebontása elkerülhetetlenné vált. Az illetékes lelkipásztor, Kuklay Antal körömi plébános a tőle megszokott lelkesedéssel és alapossággal látott neki az új szentély építésének.

Nepomuk

Tudják, hol található Nepomuk? Csehország délnyugati vidékén, húsz kilométerre a harmadik legnagyobb cseh várostól, Pilzentől. Az egyszeri utas, aki az osztrák határ közelében fekvő, fölöttébb felkapott történelmi városkákba igyekszik, mint például a kétségtelenül csinos Znojmo, és a napszállattal versenyezve nyomja a gázt, szóval a Pilzen irányából robogó egyszeri utas előzetesen nem számít Nepomukra – egyszerre csak elé toppan a helységnévtábla, és a kanyarból kiérve máris egy időutazás részesének érzi magát.

Zbigniew Herbert-emlékév: A fennmaradás verse

Az ünnepi Zbigniew Herbert-évet a kiemelkedő lengyel költő, esszéíró (1924-1998) halálának tizedik évfordulója alkalmából hirdették meg. A jubileum lezárásaként két Nobel-díjas pályatárs tiszteleg: az 1987-ben kitüntetett orosz költő, Joszif Brodszkij, illetve az 1980-ban jutalmazott lengyel Czeslaw Milosz.

Séta utca

Gyula atya – Kedves halottaim közül most Gyula atya emléke fontos. Évtizedekig szolgált plébánosként a Balaton déli partján, Zamárdiban, ahol mi büszke nyaralótulajdonosok voltunk.

Szépség, mesterség, tekintély

Tanácskozás Zbigniew Herbertről – A tíz éve elhunyt kiemelkedő költő és esszéista, a lengyel Zbigniew Herbert tiszteletére egész napos emléktanácskozást tartottak október 15-én Budapesten, a Károlyi-palotában.

Séta utca: Hegedű

Az októbertől színes sétálóutcán fiatal férfi áll, kalaposan, ócska zakóban, és hegedűn játszik. A vasárnap délutáni sétálók, akik a korzó állandó vendégei, nem győznek csodálkozni: ilyenkor, estefelé, ezen a helyen egy elegáns fiú szokott gitározni, javarészt klasszikus számokat, énekel is hozzájuk, magyarul is, angolul is; felesége, egy varázslatosan szép hajú fiatalasszony szemközt vele, egy üzlet padkáján ülve hallgatja, ölében kisfiuk.