1993–2013

Debrecen–nyíregyházi egyházmegye

Ünneplő közösség

Hármas ünnepet ült a Debrecen–nyíregyházi egyházmegye közössége június 15-én: Bosák Nándor főpásztor pappá szentelésének 50., püspökké szentelésének 20. évfordulóját, valamint az egyházmegye megalapításának 20. évfordulóját. Az ünnepen a megyés püspök a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatott be hálaadó szentmisét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjainak és az egyházmegye papjainak részvételével.

Államalapító Szent István királyunk egyházszervező tevékenységével közel ezer évre meghatározta a magyar katolikus egyház felépítését. Az első Árpád-házi királyok idején kialakult egyházkormányzati szerkezeten csak a XVIII–XIX. század fordulóján hajtottak végre lényegesebb módosításokat.

Dallos Tamás

1988. május 12-én született Pécsett, Dallos Sándor és Haál Anikó második gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a pécs-gyárvárosi Szieberth Róbert Általános Iskolában végezte. Ez idő alatt kezdett hittanra járni a pécsszabolcsi plébániára. A vasárnapi szentmiséken ministránsként szolgált az oltár körül. Kezdettől fogva vonzotta a liturgia gyermekszemmel „varázslatosnak” mondható világa.

Délvidéki portyázás

Határtalanul

A szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda huszonhét hetedikese a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából 648 000 forint támogatásban részesült, melyből június 4. és 7. között szerbiai tanulmányi úton vett részt.

Gondolatok a „Csoma’s Room” című interjúhoz

Az Olvasó írja

Pallós Tamás és Irimiás Balázs közgazdászépítész érdekes beszélgetését olvashattuk az Új Ember május 5-i számában. Ehhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni.

Megtudhatjuk, hogy az építész önkéntes csapatával már korábban elindított egy rendkívül dicséretreméltó kezdeményezést egy elhagyott, romos zanglai palota és abban Kőrösi Csoma Sándor, a székely származású, rendkívül zárkózott és szinte titokzatos világhírű tibetológus egykori lakószobájának helyreállítása érdekében.

Hittanóra hangzavarban?

Családommal hosszú éveken át Rómában éltünk. Gyermekeim ott jártak általános iskolába, majd gimnáziumba. Olasz nyelven beszéltek barátaikkal, olaszul tanulták a matematikát és sajátították el a katolikus hit alapjait a tanrendben meghatározott óraszámban. (Mivel azonban imádkozni mindenki anyanyelvén tud leginkább, magyar pap gyóntatta és készítette fel őket elsőáldozásra, s foglalkozott velük hétről hétre.)

Dél-Amerika

Új kormányfő Brazilíában

A világ egyik legnagyobb katolikus államában az elnökválasztás október 31-én tartott második fordulóját egy marxista gerilla, a hatvankét éves, bolgár születésű Dilma Rousseff nyerte, a szavazatok 56 százalékát megszerezve. A hatvankét esztendős politikusnőt január elsején iktatják be hivatalába.

Zsille Gábor

Libanonba vagy Szíriába megy a pápa?

A közel-keleti szinódus negyvennégy pontból álló ajánlásait használja fel a szentatya a szinódust összefoglaló tanító dokumentumának megfogalmazásánál. Vatikáni ügyekben járatos újságírók nem tartják lehetetlennek, hogy jövőre személyesen adja át a dokumentumot a közel-keleti egyház vezetőinek Libanonban vagy Szíriában. (KAP

Innen-onnan

Növekvő nyomás

Az Open Doors svájci szervezet negyedévi jelentése szerint Oroszországban, Indonéziában és az arab félszigeten romlott a keresztények helyzete. Összesen mintegy százmillió keresztényt üldöznek a világon. Észak-Koreában, Egyiptomban és Szíriában növekszik a keresztényekre gyakorolt nyomás. (KAP)

Európai Unió

Van Rompuy hitvallása

Herman Van Rompuy flamand politikus, az Európai Unió tanácsának elnöke a belga Le Soir napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a katolikus egyházon belüli reformok híve, de a botrányok ellenére is az egyház tagja marad, mert életét lelkiismerete irányítja. (KAP)