Magyar kórus Krakkóban

Április 26-án este a Mária-bazilikában a szentmisén az Akademicki Chór Organum és a törökbálinti Cantabile kórus énekelt. A hívek könyörgése magyar nyelven is elhangzott.
A szentmise után a két kórus külön-külön is adott rövid műsort. A templomban a bal oldali padsor utolsó előtti sorában megpillantottuk azt a padra felszerelt kis fémtáblát, mely feliratával II. János Pál pápa szokásos imádkozó helyére emlékeztetett.


Április 27-én, vasárnap délelőtt a pápa által alapított Isteni Irgalmasság-bazilikában énekeltünk, ahol a püspöki szentmisét Szymon Tracz, a krakkói II. János Pál Egyetem Művészeti és Kulturális Intézetének igazgatóhelyettese mutatta be. Az áldás után a Cantabile kórus Liszt Ferenc Krisztus című oratóriumából adta elő a Tu es Petrus című részletet, amely megkoronázta az ünnepet.

 

Ezt követően kórusunk a bazilika altemplomában meglátogatta a Szentek közössége nevet viselő magyar kápolnát, melyet tíz évvel ezelőtt szentelt fel Erdő Péter bíboros.

H. I.
Fotó: Hopka László/balintinfo.hu

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .