Délutáni találkozás

Van egy műsor a Magyar Katolikus Rádióban minden hétköznap délután öt és hat óra között. Készítői személyes találkozásra invitálják a tisztelt hallgatóságot és az Új Ember olvasóit a Loyola Caféba.

„Örvendjetek az Úrban”

VI. Pál pápa apostoli buzdítása – Befejezés Úgy gondoltuk, hogy ennek a szentévnek a közepén a Szent lélek sugallataihoz híven járunk el, ha a keresztény hívektől azt kérjük, hogy ezen az úton forduljanak az öröm forrásai felé. Szeretett testvéreim és gyermekeim, ugye helyénvaló, hogy vidámság töltsön el bennünket, miután szívünk végigelmélkedte vagy újból felfedezte ennek főbb indítékait? Nagyon egyszerűek ezek az indítékok: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk; ő pedig Lelke által szüntelenül átölel minket, belénk árasztott életével átjár minket; mi pedig Jézus feltámadásának útját követve életünk boldog átdicsőülése felé sietünk. Különös lenne, ha ez az örömhír, mely az egyház allelujájában tovább cseng, nem nyújtaná az üdvözültek boldog tekintetét.

Életre nevelni

Fórián-Szabó Zoltán piarista atya Keresztény Közéletért-emlékéremben részesült

 

A Varga László kereszténydemokrata politikus és drámaíró emlékére rendezett ünnepségen, Kecskeméten, január 23-án átadták a Keresztény Közéletért emlékérmeket. Az idei két díjazott Fórián-Szabó Zoltán, a kecskeméti piarista templom plébánosa, valamint Vetéssy Katalin, a református gimnázium korábbi igazgatója volt. Fórián-Szabó Zoltán kórházi kezelése miatt nem tudott jelen lenni a díjátadáson, helyette Szabó István piarista házfőnök vette át a kitüntetést.

A nagy hazugság

Ferenc pápa szomorúan látja, hogy az úgynevezett jó halál, vagyis a súlyos betegek halálba segítése egyre elfogadottabbá válik a világon. Az a „nagy hazugság” terjed, hogy egy súlyos betegséggel sújtott élet már nem méltó az emberhez, a beteget meg kell „szabadítani” a szenvedéstől. A lourdes-i évfordulóra, február 11-ére, a betegek 23. világnapjára kiadott pápai üzenet azonban nem elítélni, hanem felemelni akar.

Nagyvilág

Újabb terrorcselekmények Irakban és Szíriában

Irakban és Szíriában az iszlamista terroristák újabb véres támadásokat hajtottak végre keresztények és más vallási kisebbségek ellen. A terrorcsapatok által megszállt iraki Ninive tartományban egy negyvennégy éves papot agyonlőttek, mert rokonai nem tudták időben kifizetni a követelt váltságdíjat. Moszulban több egyetemi tanárt gyilkoltak meg az Iszlám Állammal szembeni ellenállásuk miatt. Egy autóba rejtett pokolgép vetett véget két keresztény életének. Az üzleti negyedben pedig tizenöten meghaltak és ötvenen megsebesültek egy bombatámadás következtében. (KAP)

Örvendjetek az Úrban

VI. Pál pápa apostoli buzdítása: A zarándokok öröme a szentévben

 

Isten népének életébe természeténél fogva beleilleszkedik a szentév, sajátos zarándoklataival együtt. A jubileum kegyelmét azonban csak úgy nyerjük el, ha közelebb jutunk Istenhez a hit, a remény és a szeretet által. Ennek a jubileumnak az átélését a módok és eszközök sokféleségével mindenki számára könnyebbé akartuk tenni. Lényeges marad azonban az a belső döntés, amelyben mindenki válaszolhat a Szentlélek felhívására. Válaszol mint Krisztus tanítványa, a katolikus és apostoli egyház gyermeke, az egyház szellemében. Minden más csupán eszköz és jel. Valóban az annyira óhajtott zarándoklat Isten népe minden tagjának egy lépést jelent, Paschát, bevonulást a lélek mélyére, ahol az Atya, a Fiú és a Szentlélek befogadják őket benső egységükbe és életükbe. „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat s az Atya is szeretni fogja őt. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Ahhoz pedig, hogy valaki ezt a jelenlétet felfogja, az szükséges, hogy igaz önismeretre jusson, tudja, hogy Isten teremtménye és gyermeke.

Nagyvilág

Ukrajnai fegyverszünetet!

Ferenc pápa január 25-én délben az úrangyala imádság alkalmával újabb fegyverszüneti felszólítást intézett a szembenálló felekhez. Kezdjék újra a párbeszédet, szűnjék meg az ellenségeskedés, és ne essen a konfliktusok áldozatául több ember, különösen ne polgári személy – hangsúlyozta beszédében a pápa. (KAP)

Örvendjetek az Úrban

VI. Pál pápa apostoli buzdítása VI.: Öröm és remény az ifjúság szívében

 

Azt gondoljuk, nem lesz hátrányára Isten egész népéhez szóló üzenetünknek, ha bizonyos időt szentelünk az ifjúságnak, s különös reménytől eltelve s ettől ösztönözve hosszabban szólunk hozzájuk.

Ha a Szentlélekből újjászületett egyházat a „világ ifjúságának” tarthatjuk annyiban, amennyiben hű marad természetéhez és hivatásához, akkor az egyház önkéntelenül és teljes joggal azok arcában ismer önmagára, akik tudják, hogy ők hordozzák magukban az életet és reményt s a mostanit követő kor irányításának feladatát. És viszont mindazok, akik e történelem bármelyik viharában nagyobb életkedvet éreznek, és kívánják a jövőt és az igazi megújhodás szükségességét, ezek nemde egyetértenek – ha burkoltan is – a Szentlélektől ösztönzött egyházzal. Nemde elvárják tőle, hogy átadja nekik örök ifjúságának titkát és ifjúságának örömét is?