Regionális taizéi találkozó Nagyváradon

A cím nem arra utalt, hogy ökológiai projektről lett volna szó. Roger testvér, a Taizéi közösség alapítója úgy vélte, a mottó elsődlegesen a rászorulókkal való szolidaritás vállalását fejezi ki. „A Krisztussal való közösség bátorságot ad ahhoz az elköteleződéshez, amely szeretné lakhatóvá tenni a Földet, hogy a legkiszolgáltatottabb, az igazságtalanságoktól leginkább sújtott emberről se feledkezzenek meg. Nem nyugodhatunk bele tétlenül a szörnyű eseményekbe, sőt, lehetséges jóra fordítani őket” – írta egy alkalommal.
A sokszínű és sokoldalú csapat által szervezett találkozón több mint másfél százan vettek részt a Nagyváradi egyházmegyéből, Erdély más részeiből, Magyarországról, Ausztriából és Franciaországból. A program a Szent László-templomban megtartott négy közös imaórát, műhelybeszélgetéseket és könyvbemutatót foglalt magában. A résztvevők a találkozó keretében megtekinthették az Osonó Színházműhely előadását is.
A nyitóünnepséget péntek este tartották a Posticum kulturális és ifjúsági központ dísztermében. Böcskei László nagyváradi megyés püspök hangsúlyozta: fontosak az ilyen alkalmak, ahol a jelenlevők Jézus által lélekben feltöltekezhetnek, és megtapasztalhatják, milyen jó odafigyelni egymásra.  Virgil Bercea görögkatolikus püspök arról beszélt: ha elsajátítjuk a szeretet nyelvét, akkor felismerjük azt, hogy valamennyien Isten gyermekei vagyunk.

Forrás: Erdon.ro

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .