Bocsánatot kérek tőletek

Romániai látogatásának utolsó programjaként június 2-án a Szentatya a roma közösség képviselőivel találkozott Balázsfalván (Blaj), ahol történelmi jelentőségű beszédet mondott: az Egyház nevében bocsánatot kért a romákkal szembeni disz­kri­minációért és rossz bánásmódért. A beszédet több­ olvasónk kérésére for­díttattuk le magyar nyelvre és közöljük teljes terjedelmében.

Jézus áldani, vagyis jót mondani és adni küld bennünket

Június 23-án este a Szentatya a Casal Bertone római negyedben található Vigasztaló Szűz Mária-templom előtti téren mutatott be szentmisét. Homíliájában a keresztény élet két alapigéje, a „mondani” és az „adni” alapján világította meg, mire is tanít bennünket az Eucharisztia. Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes egészében közreadjuk.

VI. Pál is nézte a holdra szállást

Ötven évvel ezelőtt, 1969. július 20-án az ember eljutott a Holdra. A RAI olasz állami televízió és a Vatikáni Rádió mikrofonjai megörökítették Montini pápa reakcióját, amint a képernyő előtt ülve széttárja karját, és hálát ad Istennek a nagy űrbeli vállalkozásért.

Csodálatos freskót találtak a római Santi Bonifacio e Alessio-templomban

Csaknem kilencszáz évig takart el egy fal egy teljesen ép, csodálatos színekkel megfestett képet Rómában, az Aventinus dombon – írja a La Repubblica. A megtalálója, Claudia Viggiani művészettörténész elmondta az újságíróknak, hogy a kép jelenleg látható részén nagy valószínűséggel Szent Elek (Sant’Alessio) és a vándor Krisztus jelenik meg.

In memoriam Virágh Endre

Virágh Endre orgonaművész, karnagy, iskolateremtő pedagógus és egyházzenész (1923–1999) húsz évvel ezelőtt adta át lelkét Teremtőjének. Harmadik képviselője volt a
Virágh család kántortanító generációinak, s e hagyományt fia és unokája is folytatta.

A magyar nemzet határtalan ünnepe

Három évvel ezelőtt a kis sóvidéki település templomát elpusztító tűz nem csupán kormos falcsonkokat hagyott maga után, hanem csodaszámba menő jeleket is: a lángok közül kimenekített Oltáriszentséget, a Feltámadt Krisztus szenesre perzselődött faszobrát, s a világ magyarságának példaértékű együttérzését és összefogását. Július 20-án Jakubinyi György gyulafehérvári érsek fölszentelte az újjáépített atyhai templomot.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.