MÉCS Családközösségek

A mexikói Michoacán állambeli More­liában július 10. és 18. között tartották a Christian Family Movement (CFM) – nálunk: MÉCS Családközösségek – nemzetközi szervezetének 14. világtalálkozóját. Közel ötszázan vettek részt az eseményen, amelynek mottójául ezt a gondolatot választották: „A család megszentelődésre hivatott, hogy minden otthonban Krisztus fénye ragyogjon.”
A magyarországi MÉCS-et képviselő két magyar házaspárt Carlos Garfias Merlos mo­reliai érsek köszöntötte.
A találkozóra üzenetet küldött Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottságának elnöke: „Amikor a házastársak nemi, karakterbeli és neveltetési különbözőségeiből egység születik, amelyben a gyermekek is boldogan növekszenek, szinte észrevétlenül az életszentség munkálóivá válnak egymás számára, és otthonuk családegyházzá válik, amely valóban Krisztust sugározza. Minden földrésznek szüksége van szentségre törekvő házastársakra, akik Krisztus fényét sugározzák. Kortársaink közül sokan keresik az orientációs pontot, és sokszor nagyon nehezen találják meg, éppen azért, mert mi, keresztények elfelejtjük alapküldetésünket, hogy tartóra helyezett mécsessé, hegyre épült várossá kellene válnunk.”
A találkozó programjában a házaspárok tanúságtételei és a kontinensek vezetőinek beszámolói mellett helyet kapott több plébániai családközösség meglátogatása. Így napirendre kerültek a családokkal kapcsolatos problémák is. A találkozót emellett a megszentelődésre szóló meghívás reménysége, a krisztusi életre törekvő házaspárok találkozásának öröme és a mexikói családok vendégszeretete jellemezte.
A háromévenként megrendezett világtalálkozókon történik a tisztújítás is. Idén Ménesi Balázs állandó diakónust és feleségét, Krisztinát, a magyarországi tagszervezet (MÉCS Családközösségek) vezetőit (képünkön középen) választották a világszervezet európai vezetőivé.
Latin-Amerikában több mint 117 ezer család, ebből Mexikóban 46 ezer család tartozik a CFM-hez. A mozgalom az 1950-es években indult a világ több országában, Spanyolországtól Észak- és Dél-Amerikáig. Papok támogatásával házaspárok ezrei vettek részt családközösségek építésében, Joseph Cardijn bíboros Láss, ítélj, cselekedj (vagy: Megfigyelés, értékelés, cselekvés – MÉCS) elnevezésű módszere segítségével.
Ezek a családközösségek már 10-15 évvel a II. vatikáni zsinat előtt működtek, s a házas lelkiség tanulmányozása révén megélték és megújították az Egyház világi apostolkodását. A zsinat idején e családmozgalom állandó római küldöttsége adott tájékoztatást a család témaköre iránt érdeklődő püspököknek, és tárta fel előttük mindazt a gazdagságot, amellyel a Szentlélek megajándékozta a családokat.
1966-ban Caracasban alakult meg a különböző országok családközösségi mozgalmainak nemzetközi szervezete, az ICCFM. A Szentszék által elismert szervezethez ma a világ több mint ötven országában családok tízezrei tartoznak. A MÉCS Családközösségek révén Magyarország 1998 óta teljes jogú tagja az ICCFM-nek.

Forrás és fotó: MÉCS Családközösségek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..