„Lehetséges a kiengesztelődés”

Beszélgetés Halkó Józseffel, az első pozsonyi segédpüspökkel

Megilletődöttség, öröm és aggodalom egyszerre volt érezhető Kulcsár Éva köszöntő szavaiban február 11-én Pozsonyban, amikor a ferences világi rendiek nevében nagy csokor vörös rózsát nyújtott át Halkó Józsefnek abból az alkalomból, hogy papjukat a pápa pozsonyi segédpüspökké nevezte ki.

Iránytű

Papság, szerzetesség vagy családi élet – A Sapientia Főiskolán segítik a döntést

A Sapientia Főiskola szervezésében női és férfi szerzetesrendek hivatásgondozói közös, két féléves hivatástisztázó műhelyt indítanak októbertől Iránytű címmel.

A gondolat szabadságának szigete

Köztársasági elnöki kitüntetés a nyolcvanéves ferences gimnáziumnak

A nyolcszáz éves ferences rend magyarországi zászlóshajója, az esztergomi Temesvári Pelbárt Gimnázium és Kollégium nyolcvan éve, 1931. szeptember 8-án nyitotta meg kapuit. E jubileumot háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik a gimnázium egykori és mai diákjai, a rend és a magyar egyház.

A demokráciának érdeke a lelkiismeretes ember

Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban címmel négyszemeszteres szakirányú posztgraduális képzést indított tavaly szeptemberben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, közösen a Corvinus Egyetemmel és a római Szent Tamás Pápai Egyetemmel. Az első tanévet a hallgatók és az oktatók sikeresnek tartják, így szeptemberben nemcsak a másodévesek számára folytatódik a kurzus, hanem új első évfolyamot is indítanak.

Ima bin Ladenért – és magunkért


A New York-i ikertornyok elleni pokoli támadás több ezer áldozata között egy ferences szerzetes is volt, Mychal Judge atya. A város tűzoltóinak lelkészeként a terrortámadás hírére azonnal hívei segítségére sietett az égő, majd összeomló felhőkarcolóba. A világ egyik legnépesebb, több mint háromszáz tagú, az USA keleti partvidékén tevékenykedő provincia tagja volt. Oszama bin Laden meggyilkolása után a rendtartomány elöljárói nyílt levélben fordultak Amerika népéhez és közvetve minden keresztény és nem keresztény, jóakaratú emberhez

 
Oszama bin Laden halálának híre sokkszerűen érte az amerikai nemzetet és a világot, és hatalmas érzelmi reakciót váltott ki világszerte – olvasható a John O’Connor provinciális által szignált levélben. 

– Minket, ferenceseket az esemény imádságos elmélkedésre szólít fel. Végig kell gondolnunk, hogy Isten mit vár el tőlünk e haláleset kapcsán.

Az én pápám – emlékkönyvet nyitnak honlapjukon a ferencesek

A május elsején a boldogok sorába lépő II. János Pál pápa negyedszázada hirdette meg a világ vallási vezetőinek első assisi imatalálkozóját a békéért, a kiengesztelődésért. Az évforduló alkalmából XVI. Benedek pápa ismét Szent Ferenc szülővárosába hívja október 27-ére a világvallások képviselőit.

II. János Pál boldoggá avatása és az assisi találkozó évfordulójának közeledtével a magyar ferencesek honlapjukon – ferencesek.hu – emlékkönyvet nyitnak a húsvétot megelőző nagyhéten. Személyes, ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó vallomásokat, a pápával kapcsolatos emlékek felidézését várják mindazoktól, akik úgy érzik, életüket gazdagította, tartalmasabbá, szebbé tette a lengyel pápa.

A 15-20 sornál nem hosszabb közléseket a kommunikacio@ferencesek.hu e-mail címre kérik. Az értékes tanúságtételeket szerkesztett formában elhelyezik honlapjukon.

 

Játszóterek a ferencesektől

Ahogy Szent Ferenc „feltalálta” a betlehemet kicsik és nagyok tanítására, gyönyörködtetésére, olyan természetességgel szolgálták az ifjúság egészséges nevelésének ügyét is a ferences barátok szerte az országban. Számos magyar város első játszóterét, kultúrházát a ferencesek alakították ki, építették fel rendházaik szomszédságában a múlt század harmincas- negyvenes éveiben.

Húsz éve térhettek vissza a szerzetesek

A gyöngyösi ferencesek hálaadása – A boráról és a ferences hagyományairól egyaránt nevezetes mátraaljai város azon szerencsés településeink közé tartozik, melyek ferences kolostora 1990-ben visszakaphatta eredeti funkcióját. Húsz éve térhettek vissza a barátok Gyöngyösre, ahol még a török időkben is folyamatos volt a ferences jelenlét. A visszatérés kegyelméért július 31-én adnak hálát a barátok templomában. A hat órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Magyar Gergely tartományfőnök, a szentbeszédet Hován Ágoston mondja, aki a visszatérés után tizenkét évig Gyöngyösön szolgált. Szent Ferenc fiai a XIV. század elején telepedtek meg a városban. Mai templomuk legrégibb részei is e századból valók. A rendház a török uralom alatt is működött, mivel a ferenceseknek oltalomlevelekkel sikerült biztosítaniuk nem csupán fennmaradásukat, de viszonylag szabadabb tevékenységüket is. Nemcsak a környék, hanem a távoli, török hódoltsági területek katolikusainak lelkigondozását is végezték. A török kiűzése után a XVIII. században a templomot és a kolostort átépítették, kibővítették. Az épület ekkor kapta mai formáját.