Hatvan: ahol vértanúk születtek

Péter Gábor irányította a hadműveletet – A szerzetesrendeket feloszlató önkény 1950. június 19-én Hatvan városában érte el csúcspontját, ahol a ferenceseket szerető és féltő hívek élő kordont vontak a rendház köré, hogy megakadályozzák az ÁVO fegyveres különítményét a szerzetesek elhurcolásában. Erre emlékeztek június 20-án az új-hatvani Szent Istvánról nevezett plébániatemplomban az áldozatok és utódaik, civilek és ferencesek.

Magyar ferencesek Kínában

Nyolcvan éve érkeztek az ázsiai országba – A XX. század első felében a magyar ferencesek rendkívül dinamikusan fejlődtek, sok hivatásuk volt, számos új rendházat alapítottak, és egyre több településen kapcsolódtak be a lelkipásztori munkába.

Akik kereszténnyé tették a magyarságot

Ferences rendtörténeti konferencia – Nyolcszáz éves a ferences rend címmel konferenciát tartott a magyarországi rendtartomány, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem október 14-15-én. Az egyik szervezőt, Varga Kapisztrán ferences történészt kérdeztük.

A derűs szolgálat titkáról

Ferences lelkiségi napok Vácott – „Jó nemzet a mienk. Amelyik nép közadakozásból el tud látni kétezer árvát, azt ne marasztalja el senki” – mondta Böjte Csaba dévai ferences a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatóival beszélgetve. A főiskola dísztermében egy tűt nem lehetett volna leejteni, annyian voltak kíváncsiak április 6-án és 7-én a ferences lelkiségről szóló rendezvénysorozat programjaira.

Könyvespolcra: Rózsafüzéres költészet és ferences misztériumjátékok

A ferences rend pápai jóváhagyásának 800. évfordulója alkalmából két rangos tudományos munka látott napvilágot augusztus utolsó napjaiban. Medgyesy S. Norbert irodalomtörténész a XVIII. századi csíksomlyói ferences iskoladrámák művelődés- és lelkiségtörténeti hátterének és forrásainak a vizsgálatára vállalkozik, Soós Sándorné tudományos kutató, a szentendrei ferences gimnázium tanára pedig a rózsafüzér imádság történetét és a magyar irodalomra gyakorolt hatását mutatja be.