Egy kismama húsvéti vallomása

Közös kiadónk, a Katica-Könyv-Műhely révén, egy közös könyvheti dedikálás, illetve egy dabasi előadás alkalmával kötöttem barátságot a 2019 húsvétjára második kislányát váró Bábel Antónia meseíróval. Aki 1982-ben született, civil hivatását tekintve óvodapedagógus, s az utóbbi években egyre ismertebbé vált gyerekeknek és szülőknek, nagyszülőknek egyaránt szóló, Isten, az emberek és a teremtett világ minden eleme iránt szeretetet sugárzó írásaival.

A magyarság kövirózsái

Száraz Miklós György nagy sikerű regények írásán edzett művelődéstörténeti kötete, a Székelyek nem csupán az író ifjú- és érettebb kori székelyföldi barangolásainak, barátkozásainak lenyomata, hanem legalább ennyire nagyon sok alapos kutatómunkáé is.

Balatonkeresztúr barokk gyöngyszemei

Somogy megye Marcali járásában búvik meg a dél-balatoni régió egyik legszebb települése, Balatonkeresztúr. Két igazi gyöngyszeme, két barokk műemléke, a Szent Kereszt felmagasztalása templom (amely 2009-ben méltán nyerte el az Örökségünk – Somogyország Kincse nevű díjat!) és a Festetics-kastély (méretei szerint inkább kúria) a község fő útvonalán, az Ady Endre utcában található. Tehát igazi szomszédvárak. Mindkettőt a Festeticsek építtették, a kastélyt a XVIII. század 20-as, a templomot ugyan­ezen század 50-es éveiben, Hofstdter Kristóf uradalmi építész tervei alapján; mindkettőt barokk stílusban, ám a templomon a rokokó stíluselemei is felfedezhetők.