A híd a szeretet

Könyvajánló

Találomra ütöttem föl e karcsú kötetet a kilencvenedik oldalon, s kezdtem olvasni Böjte Csaba ferences szerzetes sorait: „Ezért látom annyira fontosnak, hogy soha ne térjünk le a szeretet útjáról. Nem azért, mert ez parancs, és ha nem tartjuk be, akkor Isten az égben megsértődik, és elkezd duzzogni – nem az a fajta.

Múltdarabka

Édesanyám édesanyja – amikor már egyedül élt – mindig nálunk töltötte december 24-e délutánját, majd az esti gyertyagyújtás után együtt indult a család az éjféli misére. Gyakran előfordult, hogy egész nap be sem kapcsoltuk a televíziót, hanem beszélgettünk.

A magyar betlehem bélyegen

Bár mostanában egyre ritkábban találok hagyományos levelet, képeslapot a postaládában, ünnepek közeledtekor azért érkezik néhány, s mi is küldünk. Mindig érdeklődve várom, hogy milyen karácsonyi bélyeget ragaszthatok a borítékra.

Szent  Miklós  régen  és  ma

A legendától a Mikulás-házig

A hagyomány szerint amikor a myrai püspök meghalt, a környék egyházi elöljárói összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük szózatot hallott: „Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” S valóban, Miklós, Isten hűséges szolgája lépett elsőként a templomba, és az égi szózatra hallgatva – bár eleinte tiltakozott – püspökké választották, majd szentelték.

Nincsenek rossz gyyerekek

Könyvespolcra

Egy nemrég hallott bölcs gondolatot nagybetűkkel jegyeztem fel lányom naplójába, amit egyelőre még a nagyapjával felváltva írunk: Nincs rossz gyerek, csak türelmetlen felnőtt. Hasonlót olvastam A házasság misztériuma szerzőjének új kötetében: „Nincsenek rossz gyerekek, csak rossz kapcsolatok”, s hozzáteszi, ha valaki nincs megelégedve a gyereke viselkedésével, elsőként a saját magatartásán változtasson.

Hegyestű

Augusztusban néhány napot a Balaton-felvidéken töltöttünk. Tapolcáról kirándultunk, keresztül-kasul bejárva a Káli-medencét, amelyet délen alacsony homokkőhegyek választanak el a Balatontól, északról pedig bazalthegyek határolják. A honfoglalás után a Kál nemzetség szálláshelye volt e vidéken, valószínűleg innen ered a neve.

Kastély a Szögletkertben

Szülőfalumat, Előszállást kevesen ismerik, gyakran megkérdezik, merre található. Régebben azt szoktam mondani, a Mezőföldön, Fejér megyében, Dunaföldvártól tíz, Dunaújvárostól huszonnyolc kilométerre. Ma már inkább Nagykarácsony a viszonyítási pont, amelyet a szeretetpostáról és a Mikulásházról többen ismernek.

Egerek és gyerekek

Könyvespolcra

Az egér gyakran játszik főszerepet a mesékben, sokszor épp ő a legokosabb vagy a legfurfangosabb, de előfordul, hogy még az oroszlánnál is erősebb. Két egér pedig kétszer annyit ér, mint egy.
Az Aula.info Kiadó Két egér kalandjai című művészeti ismeretterjesztő sorozatának első kötete 2007-ben jelent meg Állatok a múzeumban címmel, egy évvel később a Színek, majd 2009-ben a Különös lények és a Bolyongások Budapesten.