A híd a szeretet

Hanem azért, mert nem érdemes. Mert ez a legrövidebb út.” Thornton Wilder Szent Lajos király hídja című regénye jutott eszembe, amelyben az elevenek és a holtak országát összekötő hídról, az élet egyetlen értelméről ír: a szeretetről. Csaba testvér gondolatai megerősítenek abban, hogy nem kell félni a holnaptól, hiszen optimizmust és bátorságot meríthetünk a kereszténységből: „Az Isten velünk van, nem állít megoldhatatlan feladatok elé.”

A Nyitott Akadémia sorozat új tanulmánykötetében a szerzők az empátia, a kommunikáció és a konfliktuskezelés témakörét járják körül. Hogyan fejleszthetők az empátiás készségek, milyen technikák alkalmazhatók a konfliktusok kezelésében? Beata Bishop pszichoterapeuta szerint azzal, amilyenek vagyunk, amit érzünk, hozzájárulunk a kollektív atmoszférához. Mondjuk ki, mit gondolunk, de mindenképpen indulat nélkül közöljük gondolatainkat, hogy a másikat ne sértsük meg. Írásának címe nem véletlenül lett Ölés helyett ölelés… Rambala Éva, az erőszakmentes kommunikáció trénere a minőségi kapcsolatok jelentőségére hívja fel a figyelmet: „Harmonikus és sikeres életet akkor élhetünk, ha van legalább négyöt, hozzánk nagyon közel álló ember, és megvan az a belső biztonságunk, hogy a társadalomban képesek vagyunk kapcsolatokat teremteni és a céljainkat elérni, miközben a velünk kapcsolatban állóknak is adtunk valamit.” Bagdy Emőke pszichológus többek között bemutatja az elkerülő, problémamegoldó, kompromisszumkereső, versengő és alkalmazkodó konfliktuskezelési stílust, majd összegzésként a konfliktusok személyiségfejlesztő szerepére világít rá. Mondanivalója egybecseng Fekete István jellegzetes megállapításával: „Ha az élet csupa lakodalom lenne, egy hét múlva már fejszével verné széjjel az ember.”

(Bagdy Emőke – Beata Bishop – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz. Kulcslyuk Kiadó, 2011)
 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .