Az ötvenes évek óta augusztusban-szeptemberben többször is ellátogatok a Budakeszi határában lévő Bodzás-árokhoz. Sajnos már nagyon sok bokor kiöregedett, egy nagy szakaszon ki is vágták őket, de így is maradt annyi, hogy a madarak jóllakjanak. A barátka a leggyakoribb poszáta hazánkban, ezért nem is csodálkoztam, amikor az árokhoz érve először ezt a szép hangú madarat pillantottam meg. Egy fekete sapkás hím volt, és jóízűen csípte fel a bogyókat, egyiket a másik után. Nem tudom, mióta evett, de az ötödiknél megállt, fröccsentett egy nagyot, aztán eltűnt a levelek között. Augusztusban már zajlik a vonulás, megérkeztek az árokba a nagy fülemülék, és a szárazzá vált erdőből idehúzódtak a nálunk fészkelő közönséges fülemülék is. A madarásznyelv az előbbit sötétbarna farka miatt feketének, az utóbbit élénk rozsdavörös kormánytollai miatt egyszerűen csak vörösnek nevezi. Ahogy mentem az árok mellett, időnként megfújtam a fülemülesípot, és a bokrok mögül több helyről is válasz érkezett. A sűrűben nem láttam a madarakat, de hívogatójuk így is örömet okozott. Azon a szakaszon, ahol korábban éveken át gyűrűzőtábor működött, még elég sok a fekete tányérokkal teli bokor. Az egyikről nagy csapat seregély emelkedett a magasba. Ők is szeretik a bodzát. Ha a szőlők közelében ilyen bokrokat telepítenének, valószínűleg kevesebb kárt okoznának a madarak a termésben. Közben halkan énekelni kezdett egy barátka. Ennek a madárnak kedves szokása, hogy a nyár végén és ősszel néha újra megszólal. Nem olyan hangosan csengő ének ez, mint áprilisban, de nekem így is mindig sok örömet szerez. A magasból gyurgyalagok „prü-prü” hangjait hallottam. Tucatnyi tarka madár vadászgatott odafent, olykor gyors mozdulatokat tettek, amikor egy rovart elcsíptek. Sok más madárral együtt ők is Afrika felé készülődnek. Az egyik bokor szélső ágán tövisszúró gébics ült, valahol kis poszáta csettegett, majd két mezei poszátát láttam. A bokorsor mellett rengeteg gyomként emlegetett gyönyörű növény nőtt: fekete és fehér üröm, csattanó maszlag, katáng, apró szulák és még hosszan lehetne folytatni a sort. Felettük lepkék repültek, s a fű között láttam egy imádkozó sáskát.
Akinek kertje van, és szereti a madarakat, a napos sarokba ültessen bodzabokrot. Sok évvel ezelőtt Epöl környékén feleségemmel láttunk egy ilyen magányos bodzabokrot. Kicsit távolabbról vagy fél órán át gyönyörködtünk az egymást váltó vendégekben. Poszáták, fekete rigó, egy sárga rigó, sőt még egy kerti geze is megjelent. Olyan jóízűen ettek, hogy végül én is bekaptam egy maroknyi bogyót. Talán ez a bokor ihletett meg, mert akkoriban írtam a Bodzavendéglő című gyerekeknek szánt könyvemet.
