Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a nagy múltú bencés rend küzdelmes sorsát vázolta fel. A szerzetesek egy részét el kellett bocsátani, a rend tevékenysége a győri és a pannonhalmi iskolára és a főapátságra mint bázisra korlátozódott. Pannonhalmán 1990-ben sorra találták meg a beépített lehallgatókészülékeket az atyák szobáiban, de még a papi öregotthon betegszobáiban is. Sajnos a dokumentumok bizonysága szerint itt is számos tanárt, szerzetest sikerült rávenni a jelentésírásra.
Romániában az 1940-es évek végén és az ’50-es években brutális erőszakkal léptek fel az egyházak ellen. Máramarosszigeten a börtönben jelentős számú katolikus és görögkatolikus püspök raboskodott, nem egy közülük ott is vesztette életét. Őket kettős elnyomással sújtotta a kisebbségi sors, mert nemcsak egyházi, hanem magyar voltuk miatt is üldözték őket. Romániában is erőltették a békepapi mozgalmat mint az állam és az egyház együttműködésének szervezetét.
Hasonló volt a helyzet Csehszlovákiában is, ahol az egyházüldözés együtt jelentkezett a magyarságot kisebbségi léte miatt érő üldözéssel. Sztálin utasítására itt is, miként Romániában, meg kellett szüntetni a görögkatolikus egyházat, amelyet az ortodox egyházhoz csatoltak. De míg Romániában komoly erőt képviselt az ortodoxia, addig Csehszlovákiában szinte alig voltak hívei. Így az a sajátos helyzet állt elő, hogy a népes görögkatolikusokat kényszerítették a maroknyi, orosz függőségű ortodox egyházhoz.
Erdélyi Géza református püspök előadásában arról beszélt, hogy milyen üldözésnek voltak kitéve a magyar reformátusok Szlovákiában. Az állammal együttműködő evangélikus egyház járt el helyettük és a nevükben, az ő tudtuk nélkül. Államosították ingatlanjaikat, templomaikat. A lelkészképzést megszüntették, ezért a magyar lelkészjelöltek Prágában tanultak. Szlovákiában is sor került bebörtönzésekre és beszervezésekre is.
A konferencia résztvevői a szünetben, illetve az előadásokon kívül is sokat beszélgettek, véleményt cseréltek, ami igen hasznos a további kutatások és az együttműködés szempontjából. Hiszen az előadók között voltak teológusok a kassai egyetem teológiai karáról, az eperjesi görögkatolikus egyetemről, a kolozsvári katolikus teológiai karról, a nyíregyházi görögkatolikus főiskoláról és érkezett oktató a pécsi egyetemről.
A szakmai tanácskozáson az MTA BTK Történettudományi Intézetéből előadóként vett részt Balogh Margit történész is, aki igen értékes részleteket tárt föl az 1949-es Mindszenty-perről. Nagyon érdekes előadást tartott Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója, aki azt a kérdést vetette föl, vajon hogyan ítélhetjük meg azokat az egyházi embereket, akik különböző módon és mértékben együttműködtek a kommunista hatalommal.
Az erdélyi viszonyokat elemző előadás azt tárta föl, hogy az ottani református egyház vezetői kiegyeztek a hatalom képviselőivel, megalkudtak, de ennek fejében részt vehettek a protestáns világszervezetek munkájában. A kor viszonyai között így nyújthattak segítséget saját egyházuknak. Marton József gyulafehérvári teológusprofesszor az erdélyi katolikus papság beszervezését célzó békepapi mozgalmat mutatta be. Kiderült, hogy a hivatalos egyház nem volt hajlandó az együttműködésre, és Márton Áron püspökkel az élen az egyházi személyek inkább vállalták a börtönt, az üldözést, mintsem a behódolást.
A rendkívül eredményesnek bizonyult szegedi tudományos tanácskozás egy konferenciasorozat részeként valósult meg. 2012-ben Nagyváradon a Posticum keresztény egyesület szervezte az első összejövetelt, amelynek célja közép-kelet-európai egyházak vizsgálata az 1945–1989 közötti időszakban. 2013-ban szintén Váradon tartottak konferenciát, majd 2014-ben Szegeden. Itt a szervezést a Várszegi Asztrik vezette Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány és a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) vállalta, együttműködve a Lénárd Ödön Alapítvánnyal, a Posticum keresztény egyesülettel és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával. A konferenciákon elhangzott előadások könyv formában is megjelennek.
A tudományos tanácskozások legfőbb tanulsága az, hogy az egyház jelenlegi helyzetét, papjainkat, egykori helytállásukat vagy az egyes személyek megalkuvásait csak úgy érthetjük meg, ha megismerjük az adott kor viszonyait és az akkori közvéleményt. Ha föltárjuk azokat az ördögi praktikákat, amelyeket a kommunista hatalom az egyházakkal szemben alkalmazott, azzal a céllal, hogy a vallást és az istenhitet fölszámolja. Mindannyiunk öröme, hogy mint az elmúlt kétezer évben annyiszor, az üldözők eltűntek, egyházaink pedig működnek.
