Fotó: Merényi Zita
A kitüntetéseket október 12-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a minisztérium Akadémia utcai épületének tükörtermében.
A Fraknói Vilmos-díjat 2000-ben alapította a nemzeti kulturális örökség minisztere, hogy ezzel ismerje el azon tudósok tevékenységét, akiknek munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia, valamint az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését.
Idén Barsi Balázs ferences szerzetesnek és Dolhai Lajosnak, az Egri Hittudományi Főiskola rektorának ítélték oda a kitüntetést. Az ünnepségen részt vett Ternyák Csaba egri érsek, Dobszay Benedek ferences tartományfőnök és Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Ünnepi beszédében Balog Zoltán a kitüntetetteket méltatva hangsúlyozta, a teológia nem a többi tudományhoz kevéssé értő tudósok kényszerpályája. „Valamennyi humán tudománynak a hittudomány az alapja, hiszen minden embert megragad a transzcendens, az, ami nagyobb, mint az ember: ebből születik a tudás, a művészet, a kultúra” – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.
A díjak átadását követően a kitüntetettek is megosztották gondolataikat a jelenlévőkkel. Barsi Balázs OFM Salamon király imáját idézte: „Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat.” Emlékeztetett arra, hogy az eredeti héber szöveg így hangzik: „adj téged hallgató szívet” – a szív pedig nem mást jelent itt, mint az ént, a személyt.
A kinyilatkoztatás nem hit kérdése, hanem mindennapi tapasztalat; az, hogy vagyok – hangsúlyozta a ferences szerzetes. – Isten személyként akar kapcsolatot teremteni velem, ez az én. Salamon imája tehát arról szól, hogy „adj nekem téged hallgató ént”, s így képessé váljak arra, hogy felismerjem az igazi ént.
Az én sokkal mélyebben van, mint az értelem vagy az akarat – Barsi Balázs ezzel kapcsolatban Viktor Frankl pszichiáterre utalt, aki súlyos depresszióba esett, miután a holokauszt során elveszítette a szüleit, a feleségét és gyermekét. Viktor Frankl a maga és mások szenvedéseit átélve jutott arra a következtetésre, hogy a legabszurdabb, a legfájdalmasabb és legembertelenebb helyzetben is van az életnek egy lehetséges értelme, amitől a szenvedés is értelmet nyer, hiszen az én sértetlen. Ez irányította őt a logoterápia megalkotásához, amely ma is számos lelki betegségekkel küzdő embert segít a gyógyulásban.
Dolhai Lajos beszédében a Rómában, a Szent Anzelm Pápai Egyetemem végzett tanulmányaira emlékezett. A rektor fiatal papként három évet töltött az Örök Városban, a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként. Az intézmény elődjét Fraknói Vilmos alapította. Dolhai Lajos kifejtette, hogy munkája során nagy hatással volt rá Fraknói szellemisége, különösen az a tanítása, mely szerint, ha tudományos igényességgel akarjuk művelni a teológiát, akkor a legfontosabbak a források.
Zárógondolataiban Soltész Miklós államtitkár két lényeges tulajdonságot emelt ki, amelyek egyaránt meghatározzák Barsi Balázs és Dolhai Lajos munkásságát: ezek a hűség és a hitelesség. Hűség – mivel fiatalok oktatásával foglalkoznak, ezt gyakorolják mindennap, és hitelesség – mivel tevékenységük nemcsak a lelki növekedést szolgálja, hanem hivatások születését segíti elő.
