Fotó: Bókay László
A liturgia záróáldása előtt adták át – immár tizennyolcadik alkalommal – a Szent Adalbert-díjat, amelyet még Paskai László bíboros, akkori esztergom-budapesti érsek alapított 2001. december 30-án, a Szent Család ünnepén. A Szent Adalbert-érem olyan világi személyeknek adományozható, akik a főegyházmegyéhez tartozó valamely egyházi szervezetet segítve magas színvonalon hozzájárultak a feladatok eredményes ellátásához, a célok megvalósításához, a keresztény értékek gyarapításához. A kitüntetendők személyére az e célra létrehozott bírálóbizottság a hozzá érkező indítványok elbírálása után tesz javaslatot a főpásztornak. Az elismerést minden évben április 23-ához, Szent Adalbert, a főegyházmegye védőszentje emléknapjához kapcsolódóan adják át.
Gaál Endre nagyprépost a szentmise elején köszöntötte a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházba erre az alkalomra érkezett paptestvéreit, a kispapokat, a kitüntetetteket, hozzátartozóikat, barátaikat és minden megjelent hívet. Mint mondta, Szent Adalbert egykor a mai bazilika helyét szentelte meg jelenlétével, Krisztus iránti szeretetével, hűségével. Így lett ez a hely világító jel számunkra is. Jel a szeretetben, az igazságban, a hitbéli életáldozatban. A szentmise végén azoknak a testvéreinknek mondunk majd köszönetet, akik idejükkel, tevékenységükkel sokoldalúan segítik és támogatják Egyházunk életét és működését – mindannyiunk javára és Isten dicsőségére – hangsúlyozta a nagyprépost.
Homíliát Esterházy László esperes, a főszékesegyházi káptalan tagja mondott. Beszéde elején röviden ismertette Szent Adalbert életét, rá emlékezett. Felidézte életrajzíróját, aki befelé forduló, a kolostor csendjére vágyó emberként jellemezte Adalbertet. Ezért érthető, hogy nem volt felkészülve arra a sok küzdelemre, amelyet egy félig civilizált és megtért nép vezetése igényelt. A sikertelenségek, a cseh nép ellenállása megérlelték benne azt az elhatározást, hogy Rómába menjen, és engedélyt kérjen a pápától egy szentföldi zarándoklatra. Ott szerette volna szolgálni az Urat magányosan, szegényen. Ám élete másként alakult, bencés szerzetes lett, és a rend római kolostorában maradt.
A csehek azonban visszahívták, így apátjának és a pápának engedelmeskedve visszatért Prágába. Adalbert a római kolostorból társakat is vitt magával, s cseh, lengyel, morva hivatások ébredtek munkássága nyomán, sőt orosz misszióba is eljutottak szerzetestársai. Kitörölhetetlenül beírta nevét Európa történelmébe. Ő keresztelte és bérmálta meg Szent István királyunkat is.
Esterházy László esperes feltette a kérdést: Mit üzen Szent Adalbert élete a mai kor emberének? Történelmi távlatból sokszor úgy látszik, Adalbert sem az egyházmegyéjében, sem a misszióban nem ért el jelentősebb sikereket. Befelé forduló lelki alkata talán nem mindig vált javára a munkájában. Életszentségét, lelki nagyságát azonban nem szabad földi sikerek alapján vizsgálni, aszerint mérni – hangsúlyozta az esperes. – Az igazi keresztény élet ismérve csak az Istenért és a lelkekért való személyes önfeláldozás, testi-lelki képességeinknek a Krisztus követésében való maradéktalan szolgálatba állítása lehet. Az örökkévalóság fényében nem az számít, amit elértünk, hanem az, amire törekedtünk. Adalbert ebben igazán nagy volt, példa lehet a mai keresztény emberek számára is. Mai, teljesítményeket elváró világunkban különösen fontosak az ilyen példaképek. Példák lehetnek arra, hogy kudarcaink, sikertelenségeink láttán ne törjünk össze. Ez kétszeresen is fontos ma, amikor a körülmények, az adottságok miatt oly sok nemes törekvés nem tud kibontakozni.
Adalbert emellett példa lehet a keresztényi szeretetre is. Minden embert, népcsoportot szeretett és testvérének tekintett – Krisztushoz kívánt vezetni mindenkit, még az ellenségeit is. Hiteles és vonzó keresztényi lelkülete a mai kor embere számára is követendő minta lehet – hangsúlyozta Esterházy László, majd beszéde végén kiemelte: azok, akik ma a főpásztortól a Szent Adalbert-díjat átvehetik, áldozatot vállaltak, s hiteles keresztény életükkel szolgálják Egyházunkat.
Blanckenstein Miklós protonotárius kanonok olvasta fel a díjazottak laudációját. Herédi Istvánné, Tóth Ferencné és Villányi Márton a Szent Adalbert-díjat és oklevelet vehették át, míg Csaba Zsolt János, Käfer György, Kenessey László és Khéner Gyula a Szent Adalbert-díj kisérem fokozatát kapták. Az elismeréseket Gaál Endre nagyprépost adta át.
