Régóta vártuk, hogy filmen is megjelenjék végre egy olyan összefoglaló, dokumentum műfajú alkotás, amelynek témáját könyvekben ugyan jelentős részben feldolgozták, ám még mindig nem tartozik a magyar nemzeti közismerethez. Ezt hivatott pótolni a Kereszténydemokrácia Magyarországon című film.
A kereszténydemokrata-keresztényszociális gondolkodás a tizenkilencedik század óta jelen van ugyan a hazai gondolkodásban, de történelmünk alakulása sokáig nemigen engedett ennek szélesebb terepet. Az 1930-as években a Kerkay Jenő jezsuita páter nevéhez kötődő katolikus megújulási mozgalom adta meg azt a bázist, amelyre támaszkodva a szükséges társadalmi reformokat végig lehetett volna vinni, s ennek politikai kifejezését adhatta volna a kereszténydemokrata politizálás. Mint tudjuk, ez a kísérlet is kudarcba fulladt a második világháború szorításában. A recenzens zárójelben jegyzi meg: a harmincas évek katolikus megújulási mozgalmai mindmáig nincsenek felkutatva a maguk súlyának megfelelően.
A film felsorakoztatja mindazon szellemi előzményeket, amelyek aztán az 1944-es pártalapításhoz vezettek. A kereszténydemokrácia – s ez is jól kitűnik a filmösszeállításból – különbözik más pártoktól, ugyanis önmagát mindig világnézeti pártnak nevezte, s igyekezett is ennek megfelelően politizálni. Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert más pártok közvetlen, pragmatikus célokat szolgáló ténykedésével szemben a kereszténydemokrácia spirituális távlatba állítja a társadalmi küzdelmek célját, az ember sorsát. Amikor – és ezt is dokumentálja a film – ennek megfelelően politizált a párt, nemcsak jelen volt a magyar közéletben, hanem egyre fontosabb szerephez is jutott.
Mára a Kereszténydemokrata Néppárt maradt az egyetlen történelmi politikai alakulat a parlamentben. S egy másik szempont: az egyetlen, amely tudatos tönkretétele után talpra tudott állni. A második világháború után az úgynevezett koalíciós időkben (1945 és 1948 között) látszólag demokratikus díszletek között, valójában a többpárti rendszer felszámolása folyt a kommunisták részéről. Ez a sors utolérte az akkor Demokrata Néppárt néven szereplő kereszténydemokráciát is, aminek következtében vezetőjének, Barankovics Istvánnak el kellett menekülnie az országból, mások börtönbe kerültek, vagy a társadalom peremén húzták meg magukat.
Amikor 1989-től ismét szerepelhettek a különböző pártok a magyar közéletben, a pártalakulással egy időben megkezdődött a korábbi időszakhoz hasonló folyamat: látszólag demokratikus díszletek közepette az egyes pártok tönkretétele, illetve kisajátítása. A KDNP-ben is bekövetkezett a kilencvenes évek második felében a romboló törpék uralma. Beépített emberek mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék a keresztény politizálást a magyar közvélemény előtt. A kisgazdapártot, a szociáldemokráciát, parasztpártot és más politikai alakulatokat sikeresen tették tönkre hasonló módszerrel, ám a KDNP-nek mindezek után is sikerült talpra állnia. Ez jelzi azt a többletet, amit a párt hordoz – ha valóban világnézeti hivatásának megfelelően politizál. A film az európai parlamenti választások előtt jelent meg, s egészséges kampánycélt is láthatunk ebben. Hiszen megrajzolja a kereszténydemokrata arculatot, amely az elmúlt években – önmagában helyes politizálás mellett – mintha kissé elhalványodott volna a mai érdektelen parlamenti iszapvilágban. S a kereszténydemokráciára ismét nagy feladat várhat, amikor az ember arcát megint ki kell emelni elnyomott, elkeseredett, eljelentéktelenedett világunk termelői és fogyasztói véglényállapotából.
