Érdemes szemezgetni egy kicsit egyházunk liturgikus énekeiből. Ezen a napon azt ünnepeljük, hogy ugyan „az élet forrását sírba helyezik”, de „a sír mennyekbe vezető lépcsővé válik”. Micsoda szép kifejezés! Mária az „élet forrása”. Azé az életé, Jézus Krisztusé, aki saját magáról jelentette ki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Énekeinkben ezért „tiszteljük a tisztaságos szeplőtelen Szüzet, kitől az Atyának megtestesült Igéje kimondhatatlan módon született”. Liturgikus himnuszainkban ezért „magasztaljuk a tisztaságos szent testet, melyben a mi láthatatlan Urunk láthatóvá lett”. Arról a Szűzről énekelünk, akit „a tőle szeplőtelenül született Krisztus a magasságbeli hajlékokba vitt át”.
A mai napon így elmélkedünk a tisztaságos Szűzről: megváltozik benned „a természet rendje, mert nálad szüzességet hirdet a szülés, és életet ígér a halál”. Ígéri, jelzi, megvalósítja. Dicső elhunytát „dicsőítik az angyalok” és az összes mennyei seregek, megdicsőíttetésén „földre borulnak a királyok”, együtt énekelve a földről a mennyekbe vezető eseményt. A23. zsoltár szavai szerint még az égnek is engedelmeskednie kell érkezésekor: „Emeljétek fel, egek, a kapukat, és az örökkévaló világosság Anyját hódolattal fogadjátok be”. „Fogadjátok be az ég és föld Teremtőjének Szülőjét, és dicsőséget zengedezvén magasztaljuk a tisztaságos szent testet, melyben a mi láthatatlan Urunk láthatóvá lett.”
Az élet Máriában megvalósuló, gyönyörű párhuzamáról is énekeltet velünk egyházunk: „Ki szíved alatt az életet hordád, a halhatatlan életbe költöztél át.” S ugyanakkor paradox kifejezést használunk e nagy esemény megközelítésére, amikor az életadó Istenszülő „halhatatlan elhunytáról” beszélünk. Oly nagy esemény ez, hogy az „apostolok a föld minden határairól felhők szárnyain” gyülekeznek össze. Egyik énekünk szerzője bennünket is hív: „Jertek, ünneplő gyülekezet, jertek, és alakítsunk énekkart, és dicsérjük énekekkel s e szent hajlékban az Isten Anyjának dicsőséges elhunytát, mert ma nyílott meg az ég csarnoka, hogy befogadja annak szülőjét, kit a mindenség nem képes magába befogadni.”
Az ünnep lényegét foglalja össze egyik záró énekünk: „Mennybe vezető lajtorja lett a Szűznek sírja, az Istenszülőé, ki fölvezeti azon mindazokat, kik őt igaz hittel dicsőítik.” Dicsőítsük őt, az életnek anyját, hogy a mennyei boldogságba juthassunk!
