Amíg hitünkből tettek fakadnak…

– A somogysámsoni plébániához tartozó apró falvak egy részében jelentős a nélkülözés; különösen Marót pusztán nagy a szegénység – mondta Göndics atya. – Két évvel ezelőtt egy zarándoklaton találkoztam a lelkes és segítőkész katolikus férfival, aki arra érzett indíttatást, hogy segítsen a rászorulókon, úgy, ahogyan ő tud. A mezőgazdasági vállalkozó már tavaly is felajánlotta támogatását; akkor százöt családnak háztartásonként harminc kilogrammos zsákokban mintegy három és fél tonna krumplit osztottunk ki, amelyet elneveztünk „Szent Erzsébet burgonyájának”.

 

S hogy honnan az elnevezés? A magyar szentről köztudott, hogy férje szándéka ellenére is segítette a szükséget szenvedőket. Ispotályt alapított a szegény betegek részére. Halálára készülve még saját betegágyát is másra hagyta végrendeletében, magának csak a rajta lévő ruhát tartotta meg, hogy abban tegyék a koporsóba.

 

– Életpéldája alapján Árpád-házi Szent Erzsébetet gyakran választják névadójuknak a krisztusi szeretetből segítő karitászszervezetek. Mi is ezért neveztük el az adományt „Szent Erzsébet burgonyájának” – jegyezte meg az atya, majd hozzátette: – Amíg hitünkből tettek fakadnak, könnyebben épül Isten Országa!

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.