Amikor azt mondjuk család, azt mondjuk szolidaritás. A családok képezik a társadalom gazdagságát, humán és szociális tőkéjét, ezért különösen fontos (volna) értékteremtő tevékenységük méltó erkölcsi és anyagi elismerése. –A november 12-14. között Máriabesnyőn megrendezendő családkongresszus egyik felkért előadója írásában egy új családpolitika alapelveit veszi számba. A család – az a természetes társulás, amelyben az ember megtapasztalja az emberi közösséget – egyedi és helyettesíthetetlen módon tartozik a társadalom javai közé. A család közössége a legjobb garancia minden individualista vagy kollektivista befolyás ellen, mert benne a személy mindig úgy áll a figyelem középpontjában, mint cél, és sohasem úgy, mint eszköz. Sokan hangoztatják, hogy a család válságba jutott. Nem a család intézménye, hanem a társadalom van válságban. A család által képviselt szellemi, etikai, vallási, szociális értékek az egyén jól(l)étének, lelki egészségének és a társadalom fejlődésének alapját jelentik. Napjaink igazi válsága magában az emberben van. Minden további társadalmi, gazdasági, politikai zavar innen eredeztethető. Ma Magyarország bajban van. Ennek négy alapvető okát vélelmezzük.
Az első a nemzet spirituális alapzatának Trianon óta tartó megroppanása. A krízis második oka a népesedési potenciál vészjósló hanyatlása. A harmadik okként a testi-lelki egészség folyamatos romlását kell megneveznünk. A negyedik oknak pedig a nemzedékek és egyének, társadalmi rétegek közötti szolidaritás leépülését gondoljuk. A modernitás jelentősen differenciálta a társadalmat. De míg Nyugaton kialakulhatott a közjóért felelős polgárság, ez hazánkban csak csonkán ment végbe. Sem meghatározó középréteg, sem felelős polgárság nem alakult ki, csak a homo kadaricus, a csakis önérdekeire figyelemmel lévő, kvázi „kispolgár”. A társadalom eközben atomizálódott és individualizálódott, a nagycsaládokból pedig kiscsaládok lettek.
A modernitás (jelenlegi) utolsó szakaszát jelentő globalizáció kialakította a világméretű fogyasztói társadalmat, tovább fokozta a világ kevés gazdagra és sok szegényre szakadását, közösség- és családellenes individualizálódását, valamint az ökológiai diverzitás vészes csökkenését. Különböző politikai doktrinák támadták- támadják a család intézményét: legerőteljesebben a liberalizmus és a marxizmus. Magyarország súlyos adósággal rendelkezik az életminőség és a társadalmi tőke terén. A közösségépítés, a szociális kohézió és az identitástudat erősítése nemzetmegtartó kötelesség. Ebben a történelmi egyházak és a civil társadalom szerepének erősítése alapvető remény és lehetőség.
Legfontosabb társadalmi deficitjeink:
demográfiai válság,
a lakosság kirívóan rossz egészségi állapota,
alacsony foglalkoztatás, magas inaktivitás,
tartós és növekvő szegénység,
a fogyatékos emberek elfogadhatatlan életkörülményei,
a cigányság helyzete,
életminőségbeli különbségek a város és a falu, az ország fejlettebb és fejletlen régiói között,
tartós esélykülönbségek.
Külön is említenünk kell, hogy 750-800 ezer gyermek él a létminimum összegéből, s 110-120 ezer hiányosan táplálkozik. A gyerekek mindössze 9 százaléka számára hozzáférhető a bölcsőde, az aprófalvas térségekben az óvodák száma az országos átlag felét sem éri el. A probléma megoldására hivatott szociális ellátórendszer végletesen decentralizált, intézményei korántsem ott találhatók, ahol igazán nagy szükség volna rájuk. A nyugati értelemben vett jóléti állam létre sem jött. A kutatások szerint a magyar társadalom család- és gyermekbarát. A magyar fiatalok házasságon alapuló, többgyermekes családban szeretnének élni. A gyakorlatban azonban növekszik az élettársi kapcsolatok elterjedtsége és a házasságon kívüli születések gyakorisága. Az értékrend és a gyakorlat között komoly feszültség mutatkozik. Az utolsó éveket éljük, amikor a magyar társadalom negatív folyamatai még megfordíthatók volnának – egy átfogó családbarát társadalompolitika segítségével! Ugyanakkor a családpolitikát el kell választani a szociális intézkedésektől. Nem szabad ciklusonként, évenként változtatgatni, kiszámíthatóságra van szükség!
Olyan új családpolitikára van szükség, amely intézmények, szolgáltatások és intézkedések rendszerén keresztül
elősegíti a családok belső stabilitását, szociális biztonságát,
védi függetlenségét és autonómiáját,
növeli társadalmi megbecsülését,
ösztönzi a gyermekvállalást,
erősíti kapcsolatát a munka világával.
A családpolitika legyen stabil, komplex, célzott és rugalmas. Ennek érdekében az Alkotmányban rögzíteni kell, hogy az állam a nemzet gyarapodásához, a közjóhoz való hozzájárulásnak tekinti a gyermekvállalást és a -nevelést, s ezt érvényesíti az adójogszabályokban is. Biztosítani kell a családi adózást a személyi jövedelemadózás mellett. A különféle munkavégzési formák (elsősorban a részmunkaidős foglalkoztatás) révén el kell érni, hogy ne kelljen választania az édesanyáknak karrier és család között. El kell ismerni a főállású anyaságot minimálbéren fizetett nyugdíjszerző tevékenységnek. Ki kell alakítani egy családbarát környezetet: az otthonteremtés feltételeinek megteremtésén keresztül a családi és munkahelyi programokig, továbbá a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, a családsegítő és mentális szolgáltatásokat, a szociomedikális rendszerek működtetését, az esélynövelő iskolarendszer kialakítását, a családok védelmét, összetartozását segítő közösségi, civil kezdeményezések támogatását.
Minden iskolában megbecsült szociálpedagógusra, fejlesztőpedagógusra, hitoktatókra, a kórházakban és az alapellátás segítésében szociális munkásokra van szükség. A köz- és felsőoktatás minden szintjén be kell vezetni a családi életre nevelést. Az iskolákban a nevelés fontossága megköveteli a kötelező etika- és a szabadon választható hitoktatást. A család sajátos, eredeti és helyettesíthetetlen feladatokat tölt be a társadalomban, ezért jogait és zavartalan működését biztosítani kell.
