Mi volt ebben a papjuk szerepe? Mert aki ismeri ezt a szokást, az jól tudja, hogy ez nem egészen az evangéliumokon alapuló, hanem nagyon is „világi” feldolgozása és dramatizált előadása Jézus születésének. Hisz az elhangzó szövegek olykor vaskosak és nyersek. Azért kellett ezt elmondanom, mert az egyik faluban azt hallottam, a lelkipásztor kigyomlálta a „nem odaillő” részeket, mert „nem illik ilyeneket mondani és tenni”. Ha templomi szertartás része lenne, megérteném. De ez nem odatartozó, hanem a falu népei közé, a földes szobák és pajták négy fala közé, ezért fölösleges túlbuzgóság történt. Az Ethnographiában olvastam – egy korabeli napilap tudósítására hivatkozva – , hogy 1943-ban Baranya megye akkori rendőrfőkapitány-helyettese betiltotta Pécsett a betlehem- és háromkirály-járást. Hasonló tilalom már 1942-ben is elrendeltetett, mivel „a betlehemesek legtöbbször megcsúfolják a vallásos érzést, a magyar népköltészetet, a jó ízlést és a néphagyományokat”. Akik mégis megkísérlik, azokat koldulás címén vonják felelősségre. Az Ethnographia jegyzetírója hozzátette: „Kíváncsiak vagyunk szakembereink véleményére is, hogy a baranyai betlehemezés mennyire csúfolja meg a magyar népköltészetet?” Nincs róla tudomásunk, hogy „szakembereink” közül bárki is nyilatkozott volna arról, hogy a baranyai betlehemezés (egyáltalán a betlehemezés) megcsúfolja-e a magyar népköltészetet, illetőleg a jó ízlést és a hagyományokat. A rendvédelmi hatóságot talán elsősorban a betlehemezéssel együtt járó adománygyűjtés irritálhatta… A betlehemezés szokása egyházi eredetű: „A középkorban a templomi misztériumjátékok, később pedig a vallási iskoladrámák a népi betlehemezés elődei – írja Katona Imre. – A játék a XI. században még az istentisztelet része volt. Később elszakadt a templomi szertartásoktól, és fokozatosan el is világiasodott. Időközben az énekek is kicserélődtek, alig maradt belőlük középkori, nagyobb részük barokk eredetű vagy XIX. századi kántoros szerzemény.” Röviden: a misztériumjátékok szakrális célzata fokozatosan profanizálódott. Ebből az következik, hogy e később legnépszerűbbnek tartott színjátékszerű népszokásunk egyre kevesebb szakrális, s annál több profán elemmel gazdagodott szövegében és az előadott tartalom színi megjelenítésében is. Még nevetés és incselkedés is a része volt!
