„Az apátságnak
magához méltó
nagyszerű temploma volt,
kettős toronnyal.”
1556-ban a reformációval megszűnt a bencés rend itteni működése. Báthori István adományából 1603-ig a kolostort a jezsuiták használták, majd rövid ideig, Bethlen Gábor idejében is, iskolát tartottak fenn 1615-től. 1690-től újra a jezsuitáké lett, de ekkor már lakhatatlan volt. A kuruc háborúk idején pusztán állt, és a XVIII. század folyamán majdnem végig. Maga a templom egy korabeli leírás szerint így nézett ki: „Az egyházból csupán polygon végű szentélye áll; ez a nyolcszög három oldalából alakul, a homlokboltozatán kívül három ívholdnyira terjedő kerekívű keresztboltozattal és üres zárókövekkel; hevederei lemezekből s hornyokból állanak, és részint körte alakú, díszmű nélkül levő vállkövekre, részint féloszlopokra nehezednek. Az evangélium oldalon leszelt hármas ívű, tagozott ajtó a kijárástalan, csúcsíves sekrestyébe vezet. Az ablakok záródása csak kissé van megtörve; maga az ablakokat kitöltő díszmű csak egyben van meg és kis kört mutat. A templom homlokzata a hajó keleti zárófalából s az ebbe befalazott csúcsos diadalívéből alakult ki. Portáléja egyszerű, de ízléses. Jobbról s balról támtornyocskák vannak, amelyek állatszörnyetegekből alkotott vállkövekre nehezednek. A támasztófalak le vannak döntve.” A megmaradt szentélyes templomromokból a szentélyben tágas kápolnát alakítottak ki 1818-ban, amelyet 1896-ban felújítottak. 1922-ben felajánlották a ferenceseknek, de ők nem vállalták a templom működtetését. 1924-ben jelképes bérért huszonöt évre átengedték a görög katolikusoknak, a tulajdonjog fenntartásával. 1948-ban a görög katolikus egyház felszámolásával a román ortodox egyház tulajdonába került, de 1992-ben a római katolikus egyháznak sikerült visszaszereznie. Ma Kálvária-templomként működik. Tudjuk, hogy a kolostor valaha negyvenkét értékes könyvvel is rendelkezett, s ez elég tekintélyes készletnek mondható. A Pannonhalmi Rendtörténet szerint volt hórákat jelző és bevallási harangja, de ezeken kívül négy kisebb és három nagyobb is. Amikor ott jártam, egyik alkonyi órán, épp harangoztak egyet, jelezvén, hogy fél óra múlva szentmise lesz. Aztán hamarosan megérkezett a miséző pap is, de beharangozásig csak egy gyermekét sétáltató édesanya kanyarodott az erre vezető útra. A táj idilli volt, a hely romantikus, a csend… A csend nagy volt, talán túl nagy is. A templom és közvetlen környéke valóban csendsziget e zajos városban.
