A fejezet csonka kúp formájú magját kiterjesztett szárnyú sasok veszik körül úgy, hogy testük a sarkokra kerül, összeérő szárnyuk pedig az oldalak tengelyében találkozik, írja rövid ismertetőjében Marosi Ernő, aki a faragott oszlopfő keletkezését a XII. század első évtizedeire teszi, s úgy véli, hogy „a fejezet a sasok tollazatának azonos mintázása alapján ugyanannak a mesternek tulajdonítható, aki a Porta speciosa fölött egykor baloldalt befalazott és megmaradt sas-reliefet faragta. Ez közel áll az emiliai Castellarquato és Carpi szószékeinek János evangélista szimbólumaként ábrázolt sas figuráihoz.” (A Porta speciosa az esztergomi várhegyen állt, majd a török időkben rommá lett középkori templom díszes kapuzata volt.)
A sas a fenségnek, az erőnek a szimbóluma: ősidőktől fogva számos nép a sast tartotta a legerősebb madárnak, amely a legmagasabban repül, és amelynek a legélesebb a látása. Ezért vált több kultúrában az isteni és a királyi (fejedelmi) hatalom jelképévé, a nap szimbólumává és az ég küldöttévé. A görögök és rómaiak főistenének, Zeusznak, illetve Jupiternek is a sas volt a szent madara, majd a római istencsászárok és a Római Birodalom jelképe lett. Azóta is sok állam címerében szerepel a függetlenség jeleként. „A keresztény sas-szimbolika szervesen kapcsolódott ehhez az általános isten- és király- értelmezéshez, és kiegészült az Arisztotelész leírásából vett momentumokkal: eszerint a sas élete végén felszáll a Naphoz, illetve megfürdik egy forrásban, és ettől megfiatalodik – írja a Keresztény művészeti lexikon. – Fiókáival is felszáll a Napig, és csak azokat ismeri el sajátjának, amelyek el tudják viselni a Nap sugárzó fényét. Ezeket az elbeszéléseket Krisztus mennybemenetelére vonatkoztatták; a hildesheimi dóm Bernward-kapujának Jézus élete-ciklusában például két felszálló sas helyettesíti a Mennybemenetel jelenetét (1015 k., bronz). A sas ókeresztény szarkofágokon és síremlékeken is a feltámadás keresztény reménységét jelképezi a kereszttel, a koszorúval (az örök élet szimbólumával) és a Krisztus-monogrammal együtt, főként ha ezekhez a sírt őrző alvó katonák motívuma is csatlakozik. A keresztelőmedencéken és misekelyheken a sas a Krisztusban megújult életet jelenti: …akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok (Izajás 40,31).” A sas – mivel a napig is fel tud szállni – az isteni titkok látását is jelképezi: ezért rendelték mellé az egyházatyák a négy evangélista közül Szent Jánost, akinek attribútuma lett.