A legenda szerint Dioscuros nagyon féltette szép és okos leányát a keresztény vallástól, ezért egy félreeső, magányos toronyba záratta. Borbála azonban fogságában hírt kapott Origenes alexandriai bölcsről, és írt neki, kérve, hogy ismertesse meg Krisztus tanításával. Origenes elküldte hozzá Bálint nevű papját, aki azután titokban megkeresztelte. Apja, hogy kedvében járjon leányának, fürdőházat épített neki. Borbála azonban az ott álló bálvány szobrát összetörte, és a falba még egy harmadik ablakot is vágott, hogy az a Szentháromságra emlékeztesse. Dioscuros erre féktelen haragra gerjedt, és meg akarta ölni a lányát, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte. A hegyek között egy barlangban rejtőzött, de egy pásztor elárulta atyjának a rejtekhelyet. Ezután Borbálát a bíró fővesztésre ítélte, és – még leírni is szörnyű -, az apa, aki korábban esztelen féltékenységgel óvta a leányát, most maga ragadta meg a kardot és fejezte le. Arról is szól a szent legendája, hogy a kegyetlen atya, amikor lánya lefejezése után hazafelé ment, villám sújtotta őt, és nem maradt belőle más, csak egy maréknyi hamu. Borbálát a „hirtelen és készületlen halál” elleni oltalmazónak tekintik, mivel atyja ezzel bűnhődött gonoszságáért. Gyakran így imádkoznak: add meg, ó Urunk, hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeidben. Ez a magyarázata annak, hogy a művészek gyakran ábrázolják Borbálát úgy, hogy a kezében cibóriumot és felette ostyát tart. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amelynek építését ábrázolja a bemutatott táblaképünk is, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett.
A Borbála-kultusz a bányászok körében valószínűleg németalföldi közvetítéssel terjedt el. „Már a középkori bányászok is szívesen mondogatták a Borbála-imádságokat – írja Csáky Károly.- A Hont megyei Selmecbányán is védőszentjükhöz, Szent Borbálához fohászkodtak minden műszak előtt, mielőtt leszálltak volna a föld mélyébe. Az alábbi rövid imát vagy fohászt 1928-ban jegyezték föl. A Gusztáv-aknába való leszállás előtt a miatyánk után még ezt imádkozzák el: „Óh Szent Borbála, hozzád fordulunk mindazok, akik a föld mélyébe leereszkedünk. Oltalmazz meg minket minden szerencsétlenségtől és bajtól, könyörögj érettünk, és légy erős pártfogónk mindörökké. Ámen.”
