Cézar de Saussure svájci nemesúr a XVIII. század első felében éveket töltött a Török Birodalomban, előbb mint a konstantinápolyi angol követ titkára, majd pedig mint II. Rákóczi Ferenc rodostói udvarának tagja. 1735. augusztus 13-án keltezett levelében ez olvasható a temetéssel kapcsolatban: „Rákóczi fejedelem többször is mondta rodostói tartózkodása idején a főembereinek, hogyha ott helyben halna meg, az a kívánsága, hogy fejedelemasszony anyja mellé temessék el, a galatai jezsuita atyák templomának Xavéri Szent Ferencről elnevezett kápolnájában, ahol nagyon takaros és jó ízlésre valló oltárt is emeltetett. Ugyanezt kérte tulajdonképpen a vezírnek írt levelében is, amelyet a halála után adtak át a címzettnek. Mi mindent megtettünk, ami tőlünk telt, hogy megkapjuk az engedélyt, de újra meg újra elutasítottak, arra hivatkozva, hogy holt ember tetemét a fővárosba vinni ellenkeznék a török hagyománnyal és szokással… A fejedelmet bebalzsamoztattuk, majd felöltöztették (s) három napig feküdt pompásan feldíszített ravatalán. Az utolsó napon pedig nyilvánosan és ünnepélyesen elhelyeztük a testét egy mély sírboltban. Mintegy három hónappal a fejedelem halála után a Porta minden akadékoskodás nélkül engedélyezte, hogy az elhunyt fejedelem asztali edényeit, legértékesebb bútorait és legbecsesebb használati tárgyait Konstantinápolyba szállítsuk, ott a kőből épült, tűzbiztos raktárak egyikébe helyezzük el, és sem a vámon, sem egyebütt ne kelljen bemutatnunk őket. Mihelyt megkaptuk ezt az engedélyt, ácsoltattunk huszonkét tökéletesen egyforma ládát, s az egyikben elhelyeztük a fejedelem holttestét, majd béreltünk külön e célra egy kisméretű bárkát, hogy azzal szállítsuk el a ládákat. Beszálltunk ketten a néhai fejedelem kamarásával. Konstantinápolyba érkezésünkkor a mi hajónkat nem vizsgálta át senki. A galatai parton rakodtuk ki, a jezsuita rendház közelében. Míg én behordattam a ládáinkat egy francia kereskedő tűzbiztos raktárába, a kamarás a jezsuitákhoz vitette be azt az egyet, amelyikben a fejedelem teteme nyugodott, azzal az ürüggyel, hogy abban könyvek vannak. Az atyák még aznap éjjel eltemették a templomukban, úgy, ahogy kívánta, s anélkül, hogy bárki is észrevette volna.”
Csak nehezen jutottunk be az átfestés alatt álló kápolnába. Egy francia nővér angolul kezdte magyarázni a történetet, de megnyugtattuk, hogy mindent tudunk. Azt is, hogy Rákóczinak immár sem a teste, sem a szíve nem itt pihen. Ezt talán csak mi, magyarok értjük. Megérteni még csak-csak lehet, de elmagyarázni bizony már sokkal nehezebb.
