A megkötözött, töviskoronás Krisztus szemében mély szomorúság tükröződik. Feje körül a dicsfény a szélrózsa minden irányába szórja földöntúli sugarait, megvilágítva a szenvedés keresztjét hordozó Cirenei Simont, amint a nagy súly alatt görnyed. A háttérben Szűz Mária riadt arckifejezése és összekulcsolt keze mintegy válasz Jézus sorsába belenyugvó tekintetére. A nyolcvanegy nagy méretű olajfestmény közül talán itt, ezen a képen a legszebb a Megváltó arca, ha lehet ezt mondani. Muzsinszki Nagy Endre (1886–1975) festőművész albumát tanulmányozom, ismerkedem ezzel a rendkívüli, 23 x 30 centiméteres színes képeskönyvvel, amely a Veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiadványaként jelent meg tavaly decemberben.
A közel háromszáz oldalas művészeti albumot nagy szakértelemmel készítették elő, és a mai legmodernebb technológia nyújtotta minőségben nyomtatták ki. A kötet Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke papi szolgálatának ötvenedik és főpásztori szolgálatának huszadik évfordulója alkalmából jelent meg. Mottója remekül kifejezi a lényeget, és Muzsinszki Nagy Endre festészetének esszenciáját: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (János 8,12). Ahogy a könyvet lapozgatom, és nézegetem a festményeket, valóban fényesség járja át azokat. Nemcsak a Krisztus feje körül látható rendkívüli fényről van szó, hanem a jó értelemben vett jámbor szeretet kisugárzásáról is, amely szakrális-liturgikus értelemben át- meg áthatja ezeket az olajfestményeket. Az itt látható képek nemcsak vallásos ihletettségűek, hanem akár templomi oltárképek is lehetnének. A festők gyakran eljutnak bibliai témák színvonalas ábrázolásáig, mégsem lesznek egyházművészek. Muzsinszki Nagy azonban „végigjárta az emmauszi utat. Ő a két tanítvánnyal együtt átment »a látom, de nem ismerem« állapotából az »ismerem, de nem látom« állapotába, és ebből a felismerésből születtek a képek” – állapítja meg találóan Barsi Balázs a kötet bevezetőjében.
Sokan még a nevét sem ismerik Muzsinszki Nagy Endrének, aki 1886-ban született Felsőzsolcán, iparos szülők gyermekeként. Életrajzából kiderül, hogy nyolc-tíz éves koráig élt a szülőfalujában, itt járta ki a katolikus népiskola első évfolyamait. Rajztehetségére korán fény derült, tizenhat évesen már a budapesti Iparművészeti Iskola díszítőfestő szakosztályán tanult. Huszonegy évesen, 1907-ben fejezte be főiskolai tanulmányait. Végzettsége elsősorban díszítőfestészetre képesítette, amelyre akkoriban főként a kastélyok, a kúriák, a templomok kínáltak lehetőséget, ezek belső díszítésével foglalkozhatott. Ő a templomfestészetet választotta. Hazatért Felsőzsolcára, és elkészítette az 1900-ban megépült új templom festését, de az ő keze munkája a tokaji és a párdányi templom belső díszítése is.
A későbbiekben Nagybányán, a nyári szabadiskolán képezte tovább magát Thorma János irányításával. Hosszabb időt töltött Olaszországban, és 1903-tól grafikákat készített a Szikra, a Jövendő, a Borsszem Jankó és a Színházi Élet című lapok, illetve magazinok számára. Közben persze folytatta templomfestészeti munkáját is. A kalocsai Szent Imre-templom Magyarok Nagyasszonya-kápolnájának falképeit 1933 és 1935 között készítette.
Sokoldalúságára jellemző, hogy a budapesti Műcsarnokban is kiállított, 1913-tól rendszeresen, közel négy évtizeden keresztül mutatta be új műveit. Az I. világháború kitörésekor katonának állt és a frontról rajzos tudósításokat küldött a hazai lapoknak. A vázlatok felhasználásával olajfestményeket is készített a harctéren szerzett élményei alapján. Ezeket a képeket 1915-ben be is mutatták a Műcsarnok tavaszi tárlatán.
1939-ben Siófokra költözött, s természetesen megihlette őt a Balaton, ezért a kiállításokon a nagy tóról festett képeivel is találkozhatunk. Egry Józseffel ellentétben ő inkább képeslapszerű tájképeket festett a magyar tengerről, de ezek a művek is szépek, hangulatosak. Abban az időben Muzsinszki ebből tartotta fenn magát és családját.
Mindenképpen meg kell említenünk talán legnagyobb művészi sikerét. 1929-ben egy nemzetközi pályázaton megbízást nyert arra, hogy megtervezze a jeruzsálemi Dormitio- (Szűz Mária elszenderülése) bazilika altemplomában található hat oldalkápolna közül a Patrona Hugariae magyar kápolna apszisát díszítő mozaikot. A mozaikkép kirakását Zsellér Imre (1878–1959) mozaikmester műterme végezte Muzsinszki kartonjai alapján.
Ezt követően egy másik szentföldi megbízást is kapott a felsőzsolcai magyar festő. Ő tervezhette meg a Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén álló Agónia-bazilika (Népek temploma) központi apszisának 1935-ben kivitelezett, Jézus imádkozik a Getszemáni-kertben című, ötvennégy négyzetméteres mozaikját.
A festőművész képes albumának középpontjában az Én vagyok a világ világossága című újszövetségi festménysorozat áll. Az ötvenes években készített, nyolcvanegy képből álló sorozat a Bibliában leírt eseményeket követi nyomon. Muzsinszki, amikor a harmincas évek elején hosszabb ideig a Szentföldön tartózkodott, súlyosan megbetegedett. A kórházi ágyon fogadalmat tett, ha felgyógyul, megfesti Krisztus életét: születését, csodatételeit, halálát és feltámadását. Ígéretét beváltotta, s ez a különleges, háromszor nyolcvanegy darabból álló műtárgyegyüttes ma a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményt gazdagítja. Ebben a hatalmas anyagban megtalálhatók a színvázlatok, a ceruzatanulmányok és a teljes olajfestmény-sorozat. Mindez együtt teszi ki a kétszáznegyvenhárom darabból álló ciklust.
Muzsinszki Nagy Endre utolsó éveit keresztfiánál, Balázs Endre plébánosnál töltötte Nagyberényben. Végakaratának megfelelően Siófokon temették el. Alakja, művészete kezd feledésbe merülni, ezért ez a könyv mindenképpen hiánypótló: megismertet egy különlegesen hosszú életű, sokoldalú magyar egyházművésszel. Emlékét Felsőzsolcán Zsíros Sándor igazgató, tanár fáradozásának köszönhetően máig őrzik. „Nagy mesterségbeli tudás, ugyanakkor valami meseszerű naiv egyszerűség jellemző munkáira. Olyanok, mint egy szakrális népdal (…), vagy mint egy falusi templom hangulata gyermekkoromban” – írta róla egyik méltatója, Szapudi András.
