Aki ismer bennünket

Másrészt a felmenetelre is utal, vagyis amit így fogalmazunk meg: „Dicsőség a Szentlélekben a Fiú által az Atyának.” Mint már láthattuk, a IV. században Evagriosz Pontikosz úgy határozta meg az imádságot, hogy az „az értelem felemelése Istenhez”. Ennek alapján könnyű belátni, hogy az imádság a „lélek felszállása” Istenhez, a Szentlélekben a Fiú által az Atyához.
Nem is lehet másképpen. Hiszen a Szentlélek egyrészt ott van minden imádságunknál. Már Órigenész megfogalmazta ennek szükségességét. Azt mondja, hogy lelkünk imádkozni sem tud valójában, ha a Szentlélek segítségére nem siet (vö. Róm 8,26). Ugyanis Isten megközelíthetetlen teremtményei számára, s mi azt sem tudjuk, mit kell kérnünk, valójában mire van szükségünk. De a Szentlélek már előzetesen tudja kéréseinket, így amikor velünk együtt imádkozik, „felülkér”, vagyis azt kéri számunkra, amire igazán rászorulunk. A görög atya ezzel igazolja, hogy nem a Szentlélekhez imádkozunk, hanem a Szentlélekben.
Másrészt Jézus Krisztus az egyetlen közvetítő Isten és ember között (1Tim 2,5). Ő maga is megmondja: „Nincs más utatok az Atyához, csak általam” (Jn 14,6). S tényleg így van. Ő az út, az igazság és az élet. Csak az ő szent embersége révén tudunk közelíteni Istenhez. Íme, itt van a megtestesülés legmélyebb értelme! Szent Atanáztól terjedt el, de már Szent Iréneusz megfogalmazta a görög egyházban oly kedves alapelvet: „Isten emberré lett, hogy az ember Istenné válhasson” – amit természetesen helyesen kell értelmeznünk a theószisz, az átistenülés fogalmával. Mindenesetre Jézus Krisztus egy személyben két természetet birtokolva tökéletesen Isten és tökéletesen ember. Mivel azonosult velünk, ismer bennünket, és imádságainkat az Atyához tudja irányítani.
Órigenész kifejezetten állítja, hogy Isten Igéje ott van minden imádságban, „még az olyan emberekében is, akik őt nem ismerik; mindenki imádságánál jelen van, és azzal, akinek közbenjárója, együtt imádja az Atyát”. Azt akarja igazolni, hogy a valódi imádságnak az Atyához kell irányulnia, de Krisztus által. Persze azért írásaiban ő maga is gyakran segítségül hívja az Úr Jézus Krisztust.
A Fiú tehát a közbenjáró szerepét tölti be az imádságban. De annak sincs akadálya, hogy magához közbenjárónkhoz, Jézus Krisztushoz szóljunk. Sőt, részünkről a legteljesebb imádás illeti meg.