Egy nagyon egyszerű kis ténnyel, azzal, hogy míg mesékben, legendákban és Bonfini nevezetes krónikájában megörökített uralkodónk 1443. február 23-án született, addig ő, a róla szóló mesék avatott gyűjtője, előadója és közreadója bő ötszáz esztendővel később, 1943. március 12-én jött a világra. Sejthető azonban, hogy nem csak ez a szép, kerek félezres szám köti sokunk szeretett Rozikáját Mátyáshoz. Hanem többek között az is, hogy egy sokat szenvedett, szűkebb hazájából igaztalanul kivetett népcsoport, a bukovinai székelyek hűséges leszármazottjaként nagy szeretettel és megbecsüléssel tekint a magyar történelem mindazon nagyjaira, akiknek tetteit az igazságosság, az igazságkeresés vezérelte. A száz meséből összeállított, nagyon változatos és Gyulai Líviusz illusztrációinak köszönhetően dramolettek füzérévé varázsolt kötet utószavában ezt olvashatjuk: „Hunyadi Mátyás a magyarság szájhagyományának legkiemelkedőbb hőse, emellett a szomszédos népek meséinek, mondáinak, hősénekeinek is népszerű alakja. A népi képzelet felruházta minden, az emberiség számára örök eszményt jelentő, nemes tulajdonsággal. Könyvem több mondájából is kiviláglik, hogy a nép hite szerint Mátyás uralkodói hivatását, küldetését Istentől kapta. Szabadságszerető, igazságos, életszerető, bölcs, erős, a szegényekkel együttérző, jó humorú király képe rajzolódik ki a kötet lapjain.”
Ezúttal csupán egyetlen, szakralitásában is csattanós, lapunk profiljába nagyon illő mesét szeretnék kiemelni, a Mátyás király és a kereszteletlen gyermek címűt: „Egyszer Mátyás király szegény vándornak öltözve egy olyan házba tévedt, ahol egy szegény házaspár lakott. Az asszonynak nem régen született gyermeke, már egyhetes volt, de a pap semmiképpen nem akarta megkeresztelni, mivel a keresztelési díjat nem tudták megfizetni. Mikor ezt Mátyás meghallotta, adott egy zacskó aranyat a szegény embernek, hogy vegyenek belőle a gyermeknek szép keresztelői ruhát, jusson belőle a keresztelői vendégségre, na meg a pap költségeire is! (…) A pap nagy kelletlenül megkeresztelte a gyermeket. Akkor Mátyás király (az inkognitóban maradt keresztapa! – P. É.) kigombolta a köpenyét, megmutatta neki a királyi aranykeresztjét. A pap szeme felakadt meglepetésében, szólni se tudott. Azt mondta neki a király: – Így bánsz te a szegényekkel? Most kereszteltél utoljára, ezután nem leszel lelkiatya! Vesd le magadról a papi ruhát!”
Egy személyes megjegyzés: nagy örömmel fedeztem fel a kötetben a Mátyás király és a cseh vitézt, amely gyerekkorom óta nagy kedvencem, s a kevély és óriási termetű (agyonforgatott, régi könyvemben még néven nevezett) Holubár lovag csúfos bukásáról szól. Gyulai Líviusz ezt a történetet megelevenítő rajza is igazi telitalálat!
Bizonyosak lehetünk abban, hogy ez a kötet sok-sok éven keresztül nagy segítséget és sok örömet jelent majd mindazoknak, akiknek fontosak a Mátyás király mesemondó versenyek. S ugyanígy a mesét és nagy királyunkat szerető családoknak is!
(Kóka Rozália: Mátyás király neve napja – Száz szép mese Mátyás királyról, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2019)
