Ahonnan a remény forrása fakadhat

Fotó: Merényi Zita

 

A szertartáson részt vett Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Tarlós István főpolgármester és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere is. A szentmise elején Kocsis István plébános köszöntötte a megjelenteket, és hangsúlyozta, különös öröm számára, hogy ilyen sokan eljöttek az épülő közösségi ház alapkőletételére. Fölelevenítette azt az emlékét, amikor plébánosként először misézett a Szent László-templomban, 2000 augusztusának első vasárnapján. Akkor arról beszélt, hogy a plébánia a közösségek közössége.
Szólt arról is, hogy a plébániának akkor még csupán egy tizenöt négyzetméteres hittanterme volt, pedig a közösségi élmény megéléséhez térre van szükség. Utóbb sikerült egy körülbelül harminc ember befogadására alkalmas teret is kialakítaniuk, ám a főpásztori vizitáció alkalmával Erdő Péter bíboros biztatására döntés született arról, hogy belefognak egy nagyobb közösségi ház építésébe. A gondviselés segítségével az elmúlt négy esztendőben egyházi és állami összefogással megteremtődtek a közösségi ház építésének feltételei. A számtalan engedély megszerzése után végre megkezdődhet az építkezés; az alapkő letétele fontos állomása a plébánia életének.
A napi evangélium arról szólt, hogy a tanítványok egy eredménytelen halászat után a feltámadt Krisztus szavára ismét kivetik hálójukat, és gazdag zsákmányt fognak, Péter pedig háromszor vallja meg az Úr iránti szeretetét. Homíliájában Erdő Péter ehhez kapcsolódóan arról beszélt, hogy Jézus korában a zsidóknak kérdés-válasz formájában háromszor kellett megismételniük, mit vállal az egyik fél, mit a másik, s ha ez megtörtént, akkor létrejött és fölbonthatatlan volt a szerződés. Péterrel való beszélgetése során Jézus nem emberi okosságra, műveltségre, erőfeszítésekre hivatkozik. Egyedül a szeretet alapján teszi meg Pétert az Egyház pásztorává. „Kövess engem” – mondta a tanítványok meghívásakor. „Kövess engem” – mondja most, amikor küldetést bíz az Egyházra. Ezt az örökséget hagyta ránk tehát Jézus.
A rossz időre való tekintettel a főpásztor a szentmise végén még a templomban megáldotta az időkapszulát, amelyet azután az egyházi és az állami méltóságok elhelyeztek a templom melletti téren.
Gulyás Gergely miniszter az ünnepségen hangsúlyozta: akik építenek, azok a jövőnek is üzennek. Olyat akarnak maguk után örökül hagyni, ami térben és időben nagyobb távlatokat nyit, aminek üzenete a jövőben is időszerű lesz. A most induló építkezés reményt nyújt arra, hogy a közösségi ház jobbá teszi majd az életünket, sőt, megnyitja előttünk az örökkévalóság kapuit. Az épület segíteni fogja az egymást követő nemzedékek tagjait abban is, hogy együtt élhessék meg a hitüket. Hiszen csak az életre váltott hit képes kultúrát teremteni, s mindez reményünk forrása lehet – fogalmazott a politikus.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .