Sokan talán nem is tudják, hogy az egyház ilyen alapokon kifejlődött zsolozsmájának milyen mély gyökerei vannak. Biztos, hogy a szerzetesség már a IV. századtól nagyban hozzájárult ehhez a kibontakozáshoz, hiszen kikristályosodott életelvük szerint az ő dolguk „az imádság és a munka”. Minthogy azonban az egyház „imádkozó közösség”, ma is érvényes, hogy nem csak a szerzetesek kiváltsága a zsolozsmázás. Mindenesetre fontos tény, hogy Nagy Szent Bazil (†379) átvette a már meglévő hagyományt, és formába öntötte a zsolozsma rendszerét. Bővebben kifejtett szabályzatának 37. regulájában így ír erről: nem szabad „elmulasztanunk a testvérek közösségi imájára kitűzött időket. Ezeket ugyanis olyan rend szerint osztottuk be, hogy mindegyik sajátos módon emlékeztessen az Istentől kapott jótéteményekre”. Majd leírja a zsolozsmának a bizánci egyházban máig élő rendszerét.
Érdekes, hogy nem a liturgikus nap beosztása szerint (az esti vecsernyével kezdve), hanem közösségének életritmusa szerint végzi a felsorolást (az első imaórával kezdve). Mindegyik szertartáshoz ad egy-egy megokolást is. Természetesen a IV. században még nem lehet kész minden istentisztelet, hiszen még hiányzanak a későbbi himnuszköltők alkotásai. Viszont a zsoltárokra történő utalásokban fel lehet fedezni a mai rendszert.
Bazil atya indoklása a következő. Az első imaóra „arra való, hogy lelkünk és elménk első mozdulásait mindjárt Istennek ajánljuk”. A harmadik imaórán „emlékezzünk vissza azokra az ajándékokra, melyeket a Szentlélek a harmadik órában árasztott az apostolokra”. A hatodik imaóra azért fontos, hogy „megmeneküljünk minden botlástól és a »déli gonosz támadásától «”. A kilencedik imaóra végzésére Péter és János délutáni imája buzdít (ApCsel 3,1). Az alkonyati istentiszteletben „hálát kell adnunk mindazért, amit aznap kaptunk, és ami jót cselekedtünk”, s bűnbánatot kell tartanunk. Az esti zsolozsmában kérjük, „hogy zavartalan és bűnös gondolatoktól mentes nyugalomban legyen részünk”. Az éjféli zsolozsma végzésére az éjfélkor imádkozó Pál és Szilás ad példát (ApCsel 16,25). Végül a reggeli istentisztelet idején „is föl kell kelnünk imádságra, nehogy álmunkban és nyughelyünkön találjon bennünket a nap”.
Görögkatolikus egyházunk liturgikus napjában ma is így imádkozhatjuk a zsolozsmát.
