Fotó: Mészáros Ákos
Vannak, akiknek egyetlen vonal is elég ahhoz, hogy remekművet hozzanak létre. Az 1970-es években a fővárosi Török Pál utcai Kisképzőben, ahová Simon András grafikusművész és jómagam is jártam, a legendás Percz tanár úr mesélte nekünk művészettörténet-órán, hogy ifjabb Hans Holbein vizsgamunkája a festőcéhben egy egyetlen vonallal megrajzolt kör volt. Akkoriban csak az a tanonc kaphatott mesterlevelet, akinek ez sikerült. A festőket ugyanis a XVI. században elsősorban nem művészeknek tartották, sokkal inkább iparosoknak.
Simon András, akinek augusztus 30-án nyílt életmű-kiállítása az Árpád úti Újpest Galériában, főként egyetlen vonallal megrajzolt grafikáiról volt ismert, amelyek leginkább az Új Emberben jelentek meg, már a 90-es években, illusztrációként. Különleges szakrális piktogramok ezek; ilyen tömör, epikus megfogalmazású grafikákat addig nemigen lehetett látni a magyar grafikusművészetben.
A tárlat megnyitóján sok érdeklődő gyűlt össze az Újpesti Polgár Centrum színháztermében. A kiállítást Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg. A kétségkívül ünnepélyes eseményt Erdő Péter bíboros, prímás is megtisztelte jelenlétével. A meghívottak között ott voltak Simon András barátai, tisztelői, egykori osztálytársai, sőt a hatvanegy éves művész hajdani tanára, Szabó Béla is eljött.
Simon András 1958-ban született Budapesten. Már nagyon korán rajzolni kezdett, szülei elmondása szerint ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy „nyomot hagyjon a világban”. Ez nagyjából azt jelentette, hogy minden szabad felületet telerajzolt a lakásban. Az általános iskolában Bakonyi Mihály személyében nagyszerű rajztanárra talált, aki fölkészítette őt a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola felvételijére. Grafika szakra jelentkezett, de a játékkészítőre vették fel. A 70-es évek végén többször is megpróbált bejutni az Iparművészeti Főiskolára, majd a Képzőművészetire is, de a felvételi nem sikerült. Ekkor határozta el, hogy nem veszteget több időt a felsőoktatásra, hivatalos diploma nélkül is művész lesz. Az Újpesti Galériában rendezett életmű-kiállításról Simon András így vall: „Talán felmerül a kérdés önökben, hogy 61 évesen, az alkotóművészi pályám zenitjén miért rendezek életmű-kiállítást? Hiszen ha még képes vagyok az alkotásra, csak egy befejezetlen életművet tudok bemutatni. Igaz, életmű-kiállítást pályájuk végén járó művészeknek szoktak rendezni munkásságuk megbecsüléseként. Én azonban nem szeretném megvárni, amíg kihullik a ceruza a kezemből, vagy amíg a Jóisten idő előtt magához szólít. Még életemben és alkotó jókedvemben szeretném megosztani közönségemmel azt, amit miattuk és értük kaptam. Ezért ez a kiállítás elsősorban a szeretetteljes megosztás és a közönséggel való személyes találkozás örömét jelenti számomra.”
Simon András rajzai, kollázsai, korai illusztrációi, vallásos ihletettségű piktogramjai a galéria felső emeletén láthatók. A középső teremben főleg az egyvonalas grafikák kaptak helyet, a bal oldali teremben tusrajzait tekinthetjük meg, a leghátsóban pedig a gyerekkori rajzait, bibliai és meseillusztrációit.
A nagyjából A3 méretű tusrajzai olyan régi mesterek alkotásait juttatják eszünkbe, mint az idősebb Pieter Brueghel vagy éppen Hieronymus Bosch. A rajzok kidolgozása, részletgazdag vonalhálója magas szintű alkotói felkészültségről árulkodik. Simon András láthatóan birtokában van ennek a tudásnak, akkor is, ha autodidakta módon sajátította el a grafikusművészet alapjait, és nem a főiskolán végezte a tanulmányait. A Kisképzőben készített szénrajztanulmányai, amelyek a kiállításon láthatók, azt mutatják, hogy már akkor is remek érzéke volt a grafikai ábrázolásokhoz.
Egyik kiemelkedő munkája a Világ őrzői (1989). Három arcot és alakot láthatunk, középkori öltözékben. Kalapjuk tetején pedig egy-egy kis külön világ jelenik meg, a földi élet szereplői: növények, állatok és egy városka, ahol az emberek élnek. A leheletszerű, hajszálvékony vonalhálót időnként felváltja a szintén finoman felhordott pontozás.
Simon alkotásai, még ha drámát sejtetnek is, nem nélkülözik a humort. Nem hiányzik képeiről a derű, hiszen mint tudjuk, nevetni csak az ember képes. A Vak vezet világtalant című grafikáján például humoros elemeket fedezhetünk föl, az alkotás mégsem vált karikatúrává.
Az úgynevezett egyvonalas tusrajzok kísérőiként pedig sok esetben egy-egy kis versikét olvashatunk. Simon András nem költő és nem prózaíró, hanem írásművész, ahogyan Feledy Balázs fogalmazott megnyitóbeszédében. És valóban: ez a legjobb meghatározás. Ezekben a rövid versszakokban alkotójuk lényegre törő tömörséggel fogalmazza meg üzenetét. Lássuk most az egyik nagyon is aktuális grafikát és a hozzá tartozó versikét. A rajz címe: Köszönöm. A kép egy stilizált tulipánt ábrázol, amelynek egyik levele repülő madár formáját ölti. S így szól a versike, amit érdemes elolvasni: Köszönöm… / Mondd sokszor, hogy köszönöm! / Akár okod van rá, akár nincs, / ismételd gyakran, mert a szó: kincs. / Talán balga beszéd, / hogy a gyümölcs termi a fát, / de egy jókedvű „köszönöm” / életre hívhatja a köszönet okát. / Amiért hálás vagy előre, / – mert hiteddel reméled –, / az feléd hajlik a mennyből, / s lassan majd eléred. / Ez a kicsi szó: „köszönöm”, / az Isten virága. / Pazarlón hintsd magvát / a gyom lepte világba.
Szívből ajánlom, hogy látogassanak el az Újpest Galériába, és nézzék meg Simon András alkotásait. Végezetül álljon itt Feledy Balázs néhány gondolata a művésszel kapcsolatban: „András művészetére és egész személyiségére jellemző, hogy nem ő az alkotó, hanem Isten kezében mozog ceruzája és rajzeszközei. Simon András azt írja: »Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében, engedd, hogy a lélek által megszólaljon benned az üzenet, amelyet rajtad keresztül akar közölni az Úr.«”
(A művész kiállítása szeptember 21-éig tekinthető meg az Újpest Galériában, vasárnap kivételével mindennap 10-től 18 óráig.)
