Elmélete szerint Isten a teremtés két napja között – erre utal a cím is – nem figyelt a világra. A történelem folyamán is vannak ilyen időszakok, és ilyenkor az ember hatalmi törekvéseinek semmi, még a lelkiismeret sem áll az útjában. A könyv csúcspontja Arme és egy Karol Wojtyła nevű üldözött lengyel pap vitája.A Lett este és lett reggel kegyetlen könyv. Kegyetlen, mert következetes. Arról szól ugyanis, hogy a gonosz alakítja a világot, legalábbis amennyire „szabad szemmel” megállapítható. Beszélhet, prédikálhat bárki bármit, a történelmi folyamatokon ez fikarcnyit sem változtat. A kereszténység pedig, noha szerephez jut a történelemben, csak egyetlen tényező a sok közül, ide-oda hányódó hajócska a legszigorúbban alávetve a meghatározó folyamatok áramainak és viharainak. „A” kereszténység – de mit jelent ez? „Az” egyházat? „A” híveket? Az utóbbi kettőnek még a beazonosítása sem könnyű, sőt „szabad szemmel” nem is lehetséges. Hisszük – és hiszi a szerző is –, hogy a kereszténység ügye, küldetése végső soron mégsem bukik el, de ez valóban, a legszorosabb értelemben véve hit, vagyis az isteni ígéretekbe vetett bizalom, és nem olyasmi, amire a világ állapota alapján jogosan lehetne következtetni.
A döntő és lelkiismeretünket megkínzó kérdés az, hogy mi magunk mivé tettük, tesszük a kereszténységet, hogy miként idomulhat a legszolgaibb módon a világhoz, egyezhet ki diktatúrákkal és üzleti szellemmel, sőt miként válhat játékszerévé, engedelmes eszközévé a legalantasabb hatalmi machinációknak. A regény rémképe, a meghamisított, „kasztrált”, „háziasított” kereszténység és egyházi működés ugyanis nem csupán félelmetes lehetőség, torzulás, hanem sajnos törvényszerűen következik be szerte a világon, korról korra. „Az egyház él” – szögezzük le néha jelentőségteljesen –, és megfeledkezünk róla, hogy ez sok esetben csupán túlélést jelent, amelynek komolyan megkérik az árát.
A kereszténységet újra meg újra be akarják illeszteni a világba; az aktuális társadalmi-politikai körülményekhez igazított magatartást, „reálpolitikát” és partnerséget, társutasságot várnak el tőle – és képviselőinek zöme jobb-rosszabb színvonalon hajlandó is erre, gondoljunk csak a Vatikán – ma már sokszor elhibázottnak vélt – keleti politikájára. A túlélés – sugallja a könyv – és a jézusi üzenet radikalitása azonban roppant messze esik egymástól. A behódolók, az evangélium tüzét e világi érdekből elfojtók „már megkapták jutalmukat”, mint Jézus mondja. Bekebelezte őket a világ, és éppen attól fosztotta meg, ami túlmutatott a világon. Noha itt élünk, nem ide tartozunk – de a végleges földi berendezkedésre is mély bennünk a vágy. Szívesen írjuk át mi magunk is az evangéliumot saját használatra, szelídítünk rajta, magyarázzuk félre, kicsinyítjük a magunk kisszerűségéhez. És mivel ez a hatalmasok érdeke, bőven kapunk hozzá támogatást is. Azoktól, akik a történelem urainak hiszik magukat.
