A betű annyira szorosan hozzátartozik az ember életéhez, akárcsak a mindennapi kenyér – mondhatnánk. Azért is hívják a tipográfus szakmában „kenyérbetűnek” az újságokban és a könyvekben a folyó szöveget. „Mindazon áramlatok és törekvések, amelyek korunk politikai, társadalmi, szellemi és gazdasági életét irányítják, a sajtóban keresnek és találnak is utat a közönség érdeklődéséhez. A nagy tömegek tudásvágyát a sajtó elégíti ki, a nemzetközi hírszolgálat az ő segítségével történik, ő adja meg az eszközöket az ország közigazgatásához, nagy ipari, kereskedelmi gazdasági és szociális intézményeink adminisztrációjához. A kereskedő, a gyáros, az iparos hirdetéseihez, a politikai, az egyházi hatóságok rendeleteik publikálásához, sőt lassan-lassan a magánemberek is legjelentéktelenebb közléseikhez a nyomtatott betű segítségét veszik igénybe” – írta Kner Imre 1912-ben, Könyv a könyvről című művében. Mit sem veszített aktualitásából ez az idézett részlet, legfeljebb a technika változott meg, azóta teret hódított a számítógép és az internet.
Haiman György könyvtervező, tipográfus 1914-ben született Budapesten, a híres gyomai Kner család leszármazottjaként. Édesanyja Kner Ilona, a nyomdaalapító Kner Izidor legidősebb leánya volt. A gyomai nyomdászcsalád legismertebb tagja, Imre foglalkozott a későbbiekben Haiman György szakmai fejlődésével, miután édesanyjával az I. világháború kitörése után Gyomára költöztek. Tanulmányait érettségi után az Atelier művészeti tervező és műhelyiskolában, majd a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán folytatta. 1932-től újra Gyomán tartózkodott, 1934-ben tette le a betűszedői segédvizsgát, majd a budapesti Hungária Nyomdában dolgozott. „Úgy lehetne meghatározni a nyomdász munkáját, hogy munkája minden elemét mástól készen kapja. Készen kapja a kinyomtatandó szöveget, a papirost, a betűt, a festéket és a gépet is. Amit ő ad a kész nyomtatványhoz, az a betűk közötti üres tér, mert ezekből a megadott elemekből ő építi fel a papiros síkján a könyvet.” Ennél egyszerűbben és lényegre törőbben nem is lehetne megfogalmazni a hagyományos értelemben vett nyomdász munkáját – mint ahogy Kner Imre írta meg. Manapság azonban sok szempontból változott a helyzet: a számítógépes tördelés és képfeldolgozás jelentősen átalakította az ötszáz éves nyomdászszakmát. Ma már nincsenek szedők, megszűntek a montírozó- és retus őrműtermek, nem kellenek a nyomdai reprodukciós fényképészek sem. Tulajdonképpen minden munkafázis egy kézbe került. Már szkenneresekre sincs szükség, hiszen a képanyag digitális formában érkezik a szerkesztőkhöz. Kétségkívül eddig soha nem látott jó minőségben lehet nyomtatni betűket és képeket, ha rendelkezésre áll a megfelelő korszerű számítógépes technológia és a mai korban is elengedhetetlen szakmai tudás és igényesség.
Haiman György a kor szokása szerint végigjárta azt az utat, amelyre szükség volt ahhoz, hogy képzett nyomdász és grafikus váljon belőle. A kisnyomtatványokon keresztül jutott el az egyre nehezebb és bonyolultabb feladatokon át a leginkább munkaigényes, nagy szakmai tudást igénylő könyvekig. Egyik első sikert hozó munkája a Tabula rasa elnevezésű borotvapenge plakátja volt.
Jézus jelenése címmel jelent meg Fedics Mihály meséiből Buday György három fametszetével, Haiman tipográfiájával, régi diósgyőri papírra nyomtatva egy kis magánkiadvány, amely 1936-ban nagy sikert aratott.
Haiman Gyögy természetesen még minden szakmai munkát kézzel csinált, íróasztaláról nem hiányzott a tipométer, amellyel a betűnagyságokat lehetett bejelölni a tervezőpapíron. Ott volt az asztalán a betűmintakönyv, amelyből a betűtípusokat lehetett kiválasztani, és nem hiányozhatott a lupe sem, ha valamit nagyítani kellett.
Akik 1967 és 1983 között jártak az Iparművészeti Főiskolára, jól emlékezhetnek Haiman tanár úrra, aki akkoriban a tipografika tanszék vezetője volt. A főiskola hallgatói képzésük során a kéziszedés gyakorlatán kívül a linóleummetszéssel és a szitanyomtatás lehetőségeivel is megismerkedhettek. Tervezés és kivitelezés egyszerre szerepelt a hallgatók feladatai között. Abban az időben kezdett elterjedni az alkalmazott grafikai műfajokban, így a tipográfiai tervezésben is, a fotó használata. Így aztán fotográfiai ismeretekre is szükség volt, amelyeket a főiskolai fotólabor biztosított a hallgatóknak. „Haiman György többnyire fehér köpenyben (amit érkezésekor rögtön felvett), aktuális kutatásának kötetei, nyomatok és elé tett hallgatói tervek fölött ült. Gyakran észre sem lehetett venni, hogy ott van – így aztán nemegyszer hallhatott olyasmit is, amit nem neki szántak, de ezzel soha nem élt vissza.” – Így emlékeztek 1996-ban elhunyt tanárukra egykori hallgatói.
A Kner család tagjai mindannyian jeleskedtek valamiben a könyvkészítés terén. Kner Erzsébet, Izidor leánya elsősorban könyvkötő volt, Amerikába emigrált, 1948-től Chicagóban élt. Kner Albert nyomdász és grafikus a Hungária Nyomda művészeti vezetője volt, 1940-ben vándorolt ki szintén Chicagóba. Kner Endre, Imre testvére, 1935-től cégtársa, a gyomai Kner Nyomda gazdasági ügyintézőjeként dolgozott.
A könyv, az olvasás szeretete hozzátartozik az írni és olvasni tudó ember mindennapi életéhez. Kevesen vannak, akiket gyerekkorukban ne ragadott volna magával a mesekönyv színes világa. Így aztán felnőttként hozzátartozik a mindennapi életünkhöz az olvasás: de nemcsak könyveket, újságokat lapozgat a mai ember, hanem a legújabb médiumot, az internetet is olvassa.
Fotó: Mészáros Ákos
