Az emberiség ősidők óta a természet javaiból élt, ám a környezetre kifejtett hatása Krisztus korában még jelentéktelen volt. A XX. század második felétől azonban markáns változások tanúi lehettünk: gyors gazdasági növekedés ment végbe, kialakultak a modern „fogyasztói társadalmak”, amelyek technológiai, közegészségügyi, oktatási kisugárzó hatásaira az „elmaradott” régiók is növekedésnek indultak, s ezzel egyidejűleg „népességrobbanás” is bekövetkezett. Ezzel összefüggésben az egész világon jelentősen megnőtt az igény a természeti erőforrások iránt, melyek kiaknázása oly mértékű, hogy a Nobel-díjas Paul Crutzen szerint egy új földtörténeti korszakba léptünk, az antropocén korszakba. Az elnevezés arra utal, hogy az emberiség hatása már összemérhető a természeti folyamatokéval.
A fentiek érzékeltetésére: a javakra és szolgáltatásokra fordított háztartási kiadások az elmúlt ötven évben világszerte megnégyszereződtek, és hasonló arányban nőtt a kitermelt nem megújuló nyersanyagok és energiahordozók mennyisége is (T. D. Kelly–G. R. Matos, World Watch Institut). A Föld lakossága Krisztus idejében nagyjából százötven–százhatvan millió volt, a XX. század közepén 2,5-3 milliárd, míg 2014-ben már 7,3 milliárd, amit például Babara Ward és René Dubos 1972-ben megjelent könyvében már előre jelzett. Az ökológiai források igénybevételének nagyságrendi becslésére Kanadában két tudós, Mathis Wackernagel és William E. Rees 1996-ban kidolgozta az emberiség általi igénybevétel (például az erdőterületek, a termőföldterületek, a halászható vizek felületeinek) nagyságrendjét jelző úgynevezett ökológiai lábnyom mutatóját, melyet globális hektárban(gha) fejezünk ki. Ez egybevethető a Föld megújulni képes biokapacitásával. A World Wildlife Found (2010) szerint 2007-ben a lábnyom 2,7 gha/fő volt, míg a biokapacitásból csak 1,8 gha/fő állt rendelkezésre. Vagyis már akkor közel fél bolygónyi ökológiai erőforráshiány állt fenn, s ez az arány azóta tovább növekedett. A különbözet – az úgynevezett túllövés – megmutatja, hogy a természet túlhasználata milyen mértékben meríti ki ökológiai forrásaink megújuló képességét. Az ok kettős: egyfelől a fejlett, úgynevezett centrumrégió sokszor tékozló luxusfogyasztása, másfelől a fejődő országok új, jogos szükségleteinek kielégítése. Egybehangzó vélekedések szerint a túllövés a jövőben a világpiaci árak növekedésében is megnyilvánulhat.
László Ervin, a rendszerelmélet tudósa szerint – egyetértve J. Diamond kaliforniai geográfusprofesszorral – az emberiség számára ma már ez a kérdés: valódi fejlődés vagy „kipusztulás”? A kulcs: a holosz teljességén és az értékek egységén alapuló civilizációjának elérése. Lefordítva: az emberiséggel együtt a természet fenntarthatóságának elérése. Ezt szolgálja a keresztény teremtésvédelem tanítása is: a földi természetben ne csak a hasznot lássuk meg, de az isteni bölcsesség és szépség tükröződését is, hiszen Isten „nyomaként” (vestigium Dei) minden létezőnek önértéke van.
