Nos, ugyanezen boszorkányhonyhán főzték ki 1990 lázas kezdetén az „új” egyházi törvényt, amely – láss csodát – mindenre alkalmazható lett. És ugyanazok, akik szerint minden vallás és egyház csalás meg a nép ópiuma, hirtelen oda határoztak, hogy virágozzék száz vallásvirág. Jó, persze tudjuk (mi, akik nem liberalizmusban pácolódtunk), hogy az „ahány ember, annyi vallás”, illetve egyház éppen ugyanazt jelenti, amit a bolsevikok vak egyházgyűlölete: az egyház fölszámolását. Nem is lepődtünk meg 1990-ben; mérget lehetett rá venni már akkor is, hogy a liberális elvtársak célja megegyezik a marxista–leninista elvtársak céljával.
Két évtizedünk hullott a semmibe azóta (a liberalizmus nagyobb dicsőségére), és most, az ország újjáalapításának nagy (és a tömeg által nem különösebben méltányolt) erőfeszítéseinek sorában új egyházügyi törvény is született. Mi meg itt állunk, és azon rágódunk, amit a vad vallásgyűlölők összehadoválnak az új egyházügyi törvényről.
Ideje fölhagyni ezzel. Egyházügyi törvényre ugyanis nem az egyháznak van szüksége, pontosabban Istennek nincsen rá szüksége. Ő a Törvény, és az ő törvényét nem fogja tudni felülírni semmilyen földi hatalom, származtassa bár magamagát a néptől. A Törvény, ahogy a Názáreti is megmondta, „írva vagyon”, és ő sem tett mást, mint segített „elolvasni” az embereknek. Vannak, akiknek „füle nyitva”, és meghallják a Törvényt.
A földi törvényhozó pedig – értsük jól! – magának szabta az egyházügyi törvényét. A földi hatalom ugyanis kényszerül megkínlódni a vallás, az egyház kérdésével. Ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk: mást sem tesz, csak azzal kínlódik, hogy miként tudja „jobban megírni” a Törvényt. Hogy példával éljünk: a Törvény így szól: Ne ölj! – a földi törvényhozás viszont így szól: ne ölj, de a magzatodat azért nyugodtan eldobhatod magadtól, ha úgy látod jónak. A földi hatalom ugyanis félúton van menny és pokol között. És ha a nép, a felséges Nép tömegesen helyesli és gyakorolja a magzatgyilkosságot, akkor a földi törvényhozó csöndben meghátrál.
Mi hát a megoldás? A megoldás bizony nem más, mint a „feje tetejéről a talpára” állítani a világunkat. Nem a földi hatalom fogja ugyanis megmenteni a Nép életét. A Nép akkor menekül meg, ha visszatér a Törvényhez. És az igazi, a valódi egyházügyi Törvényt nem a minap írták meg az Országházban. Írva vagyon az, és legyen nyugodt mindenki: eljő a számonkérés napja is. És ama napon nem lehet majd semmiféle Kossuth téri paragrafusra hivatkozni.
A földi hatalom játszódjék nyugodtan az ő földi törvényeivel, az ember pedig törekedjék a Törvény betartására. A császárnak a császárét, Istennek az Istenét – de véletlenül se keverjük össze…
