Pályi Gyula – a Modenai és Reggio Emiliai Egyetem kémiaprofesszora, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia (a „negyvenek”) tagja – a lepel kutatója. Könyve, A torinói lepel, amely 2011-ben a Szent István Társulat gondozásában jelent meg, részletesen foglalkozik a különös vászon kalandos történelmi hátterével, a tudományos kutatások eredményeivel, a lepel valódisága mellett felsorakozó érvekkel, de számba veszi az ellenérveket is. Az alábbi írás nagyrészt a neves magyar professzor könyvére támaszkodik.
Az evangéliumokból tudjuk, hogy a halott Jézust péntek este gyolcsba tekerték, és zsidó szokás szerint sziklasírba helyezték. Amikor a balzsamozó asszonyok – szombat elmúltával – a sírba léptek, a halottat már nem találták ott, csak a gyolcs maradt a kőpadon. A lepel „legközelebb” a IV. században, Edesszában (ma Urfa, Törökország) tűnt fel, s a görögök mandylionnak nevezték el. A gyolcsot 944-ben nagy pompával Konstantinápolyba vitték. Onnan kisebb-nagyobb kitérőkkel 1453-ban került a Savoyai hercegi család tulajdonába, s 1578 óta őrzik Torinóban.
A vásznat mindig is nagy becsben tartották, de 1898-tól áll a figyelem középpontjában. A szintén a Savoyai családból származó II. Umbertó olasz király ekkor engedélyezte Secondo Pia torinói ügyvédnek és fotográfusnak, hogy fényképet készítsen róla. Pia, ahogy kiemelte a táblákat az előhívóból, meglepetésére egy pozitív képet látott, s ekkor jött rá, hogy maga a lepel valójában egy negatív kép. A felvételen jól kivehetően látszott egy emberi arc. A lepel ezután vált a tudományos vizsgálódások tárgyává.
A vászon szövete úgynevezett halszálkamintás, „zsávolyszövésű”. A mintegy négy méter hosszú és egy méter széles vásznon egy körülbelül száznyolcvan centiméter magas, harminc és negyven év közötti szakállas férfi testének lenyomata látható. A férfit megkínozták. Erre utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán. A szögek okozta sebek elhelyezkedéséből arra lehet következtetni, hogy azokat nem a tenyérbe, hanem a csukló tövébe verték be. A sovány, de izmos test súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Kilencvennél is több sebet ejtettek rajta, valószínűleg fémvégű ostorral. A vállaknál a bőr igen súlyosan sérült, alaposan fel is horzsolódott, mintha valami nehéz, rücskös tárggyal érintkezett volna. Az oldalán lévő mély seb erősen vérzett. Mind a két, de különösen a bal térdkalács teljesen összezúzódott. Az arc felduzzadt és kisebesedett, a koponya hegyes tárgyaktól származó szúrások nyomait viseli. A vásznon a vöröses elszíneződés emberi vér, a kutatók szerint egy AB-s vércsoportú, feltehetően közel-keleti ember vére.
Vizsgálatok, érvek, ellenérvek, hipotézisek
A modern tudomány minden arra alkalmas szakágazatának felhasználásával vizsgálta már a lepel anyagát, a hozzátapadt szemcséket, foltokat és a képmást. A legtöbb vitát az anyag korának meghatározása gerjesztette, de sok egyéb kérdésben sem értenek még egyet a tudósok.
A szkeptikusok leginkább az 1988-ban elvégzett C14-es szénizotópos kormeghatározás eredményeivel szoktak érvelni. Akkor ugyanis a lepel keletkezését három egymástól függetlenül elvégzett vizsgálat alapján az 1260 és 1390 közötti időszakra datálták. Sokan ezért középkori hamisításról beszélnek. Ez az eredmény annak idején nagy sajtónyilvánosságot kapott. Azonban Raymond Rogers professzor, aki a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium tagja, 2005-ben rendkívül alapos vizsgálatokat végzett az 1988-as radiokarbon- vizsgálat mintamaradékával és egy textilszállal, amely a lepel közepéről származott. Kiderült, hogy a lepel közepe és a széle, ahonnan az 1988-as radiokarbon-vizsgálathoz vették a mintát, nem azonos anyagból készült, ez utóbbi későbbi hozzátoldás. Ez a felfedezés azonban alig kapott médianyilvánosságot.
A torinói lepel jeruzsálemi eredetét virágporvizsgálatokkal támasztották alá. A vásznon megtalálható számos növényfaj virágpora közül néhány csupán a Szentföld környékén honos. A pollenek egyébként a lepel feltételezett útját is kirajzolják. A botanikusok azt is megállapították, hogy a „lepel emberét” virágokkal helyezték a sírba. Fluoreszcencia technikával kimutatták az elmosódott virágok körvonalát. Avinoam Danin izraeli botanikus a lepel virágképeinek alapos elemzését 2008-ban publikálta. Tizennyolc virágot azonosított, amelyek főként a fej és a kezek zónájában helyezkednek el. A virágok nyolc olyan fajhoz tartoznak, amelyek szintén Jeruzsálem környékén honosak.
A lepel hitelessége mellett érvelők gyakorta említik a magyar–latin nyelvű Pray-kódexet, amely a Halotti beszéd és könyörgés őrzője is. Ebben a kódexben található egy rajz, amely Jézus levételét a keresztről és a leplet ábrázolja. A rajzon ugyanazt az L alakú lyukmintázatot láthatjuk, mint a torinói leplen. Az L betű formában elhelyezkedő, négyszer négy kör alakú égési lyukakból álló jellegzetes nyom azt mutatja, mintha a négyrét vagy tizenkét rét összehajtott lepel szövetén egy izzó, hegyes tárgyat szúrtak volna át. A szakirodalom ezt „piszkavas-lyukaknak” nevezi. E lyukak azok, amelyek a kódexbeli rajzon is láthatók. A Pray-kódex 1192– 1195 között keletkezett, vagyis jóval előbb, mint ahogyan azt a lepel hamisítvány volta mellett érvelők állítják. A kép készítője az ereklyét Bizáncban láthatta.
Egyesek feltételezik, hogy Leonardo da Vinci rendelkezett olyan magas szintű anatómiai ismerettel és technikai tudással, hogy a leplet a reneszánsz korban elkészítse. Ám ez a feltételezés több ponton is könnyen támadható. Elég, ha csak a pollenvizsgálatok eredményét nézzük. A festőgéniusznak végig kellett volna utaznia a Közel-Keleten, hogy a vászonhoz begyűjtse a pollenmintákat. De legalábbis annyira körültekintőnek kellett volna lennie, hogy mindez eszébe jusson.
Többen is fölvetették, hogy ha Jézus feltámadását fény- és hőjelenségek kísérték, ez utóbbiak „égethették” a vászonba Krisztus megkínzott testének képét. Tudományos eszközökkel nyilván nem rekonstruálható a feltámadás jelensége. Máig nincs tudományos magyarázat arra, miként maradt fenn a kép a vásznon.
A vizsgálatok és az egyház
A torinói lepel legújabb, III. évezredi kutatásai sok mindenre választ adtak már, de természetesen maradtak még nyitott kérdések. A technika fejlődésével és újabb vizsgálatokkal bizonyára tovább csökken majd a puszta hipotézisek száma, és közelebb kerülhetünk az igazsághoz.
A katolikus egyház (a Szentszék) mindig is érdeklődést és tiszteletet tanúsított a lepel iránt, de a hivatalos kijelentéstől, amely szerint a vászon Jézus Krisztustól származó ereklye lenne, tartózkodik. Ugyanakkor több pápa is kifejezte előtte hódolatát. Egyházfőként utoljára XVI. Benedek pápa látogatott el a Szent János-katedrálisba. A német pápa a leplet 2010-ben nyilvános torinói beszédében „Krisztus szenvedése és feltámadása ikonjának, a remény jelének, a rejtőzködő Isten tanújának” nevezte.
Hitünk szempontjából a lepel létezése, valódi vagy éppen hamisítvány volta nem lehet mérvadó. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek – mondta a Feltámadott a tapasztalati bizonyosságot kereső Tamásnak, és hagyta, hogy a tanítvány megérintse sebeit. Nem tudjuk, hogy a torinói lepel pontosan micsoda, Mesterünk azonban tisztában van azzal, hogy mi miféle szövetből vagyunk. A leplen, bárhogyan is „készült”, olyan arcot látunk, amely megkínzott volta ellenére is végtelen nyugalmat, szépséget és irgalmat áraszt. S erre, még ha a tamási bizonyosságnak egyelőre nem is lehetünk a birtokában, mindannyiunknak szükségünk van…
(Pályi Gyula A torinói lepel című könyve kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
