A Titok feltárul  Mk 14,1–15,47

Áldozati bárány, de nem mások áldozzák fel, hanem ő maga mutatja be az áldozatot, égő szeretete aktusában. Erről szól beszédes tette: kezébe vette a kenyeret, hogy odaadja értünk megtört testeként, a kelyhet, hogy odaadja értünk kiontott véreként. Ezt azért teheti meg, mert kezébe vette sorsát, életét, döntött felőle: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet… Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda… Hatalmam van arra, hogy odaadjam…, ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól” (Jn 10,17–18).

Jézus áldozat, de nem a sátán, nem a gonoszság áldozata. Ütik, verik, köpdösik, pofozzák, gyilkolják. Ez sátáni tett, a gonosz sugallta mű. De Jézus mindezt nem viszonozza, nem üt vissza. Vállalja fájdalmát, megaláztatását. Az emberszeretetében megalázott és megsértett Atya iránti szeretetéből vállalja, bocsánatkérésképpen, bocsánatot kérve kínzóinak is. Így e gonosz tettek már – a sugalló sátán szándéka ellenére – a nagyobb szeretetet, a végsőkig elmenő (Jn 13,1) szeretet művét szolgálják. Búcsúbeszédében Jézus e szeretet hatalmáról beszél: „Eljön a világ fejedelme, de rajtam nincs semmi hatalma, hanem azért jön, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint az Atya megparancsolta nekem” (Jn 14,30–31). A világ gonosz és gyilkos szándékú fejedelme – akarata ellenére – Jézus szolgája. A sátán totális veresége éppen az, hogy győzelmével Jézus szeretetének totális győzelméhez járul hozzá. Ezért zárul Jézus búcsúbeszéde e győzelem meghirdetésével: „A világon szorongatástok (gyötretéstek) van, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33).

Jézus az utolsó vacsorán azt is kinyilvánította, hogy az áldozatbemutatás elkezdődött. A legfájdalmasabb kínzatás már történik. Mielőtt testét tépnék, zúznák, halálra feszítenék, a szívét törik össze. S a hóhérok nem mások, mint akiket kiválasztott, akikkel most egy asztalnál ül. „Egy közületek elárul engem.” Ennek az árulásnak sokféle válfaja van. Eláruljuk az alázatos Jézust a hatalmi versengéssel, a szelíd Jézust erőszakosságunkkal, a gyermekeket magához ölelő Jézust a gyermekek megrontásával, a tüzes lelkű Jézust az ímmel-ámmal végzett szolgálattal. Mindenkinek magának kell számadást tartania. Szent Márk evangélista szerint egyetlen tanítvány sem marad ki Jézus lelki meggyötréséből (Mk 14,33–36). A fájdalomhoz, hogy teljes legyen, még émelynek is kell társulnia. Ott van az a borzalmas csók, Júdás csókja. Benne van kétezer év minden negédes vallási hazudozása. Mielőtt megtörténne testének föláldozása, Jézus már bemutatta a megtört szív és a megalázott lélek áldozatát (Dán 3,39).

Megtörten és megalázottan áll Jézus a főpap előtt, akinek kérdésére: „Te vagy-e a Krisztus, az Áldottnak Fia?”, Jézus válaszol: „Én vagyok. És látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőiben…”

Jézus itt megtörte az egész evangéliumon átvonuló hallgatását. Most már felfedheti a Titkot. Ott áll a főpap előtt lénye szépségének, azaz szeretetének teljes pompájában, méltóságában, szeretete hatalmának, erejének és szabadságának teljében. De ki látja ilyennek? Hiszen ott mindenki rajta röhög, gúnyolják, verik, és nem sajnálják halálba küldeni. Ki látja megtört lénye szépségét? Az, aki a kezdetkor, első alámeríttetésekor, megkeresztelkedésekor ilyennek látta, és ki is mondta: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Mk 1,11). Most pedig ez a kezdet „beteljesedett” (Jn 19,30).