Fotó: Aleteia.org
Éjszakai magányos imája közben egyszer egy idős férfi állt meg Pio atya előtt. A szent, amikor kinyitotta a szemét, szóhoz sem jutott a meglepődöttségtől, hiszen rajta kívül más nem tartózkodott a helyiségben. „Nem tudtam elképzelni, hogyan jöhetett be éjnek idején a rendházba, hiszen valamennyi ajtó zárva volt – magyarázta később Pio atya.
„Ki vagy te, és mit szeretnél?” – kérdezte a szent a férfitól, hogy a titokra fény derüljön. Ő így válaszolt: „Atyám, Pietro Di Mauro vagyok, Nicola fia, de csak Precocónak hívtak. Itt haltam meg ebben az épületben 1908. szeptember 18-án, amikor még szegényházként működött. A 4-es számú cella volt az enyém. Egy éjszaka égő cigarettával a számban aludtam el, ami lángra gyújtotta az ágyamat, megégtem, megfulladtam, majd meghaltam. Azóta a purgatóriumban vagyok. Csak egy szentmisét szeretnék, hogy megszabaduljak. Isten megengedte, hogy eljöjjek hozzád, és a segítségedet kérjem.”
„Biztos lehetsz benne, hogy holnap misét mondok a szabadulásodért” – nyugtatta meg Pio atya a férfit, aki nemsokára el is tűnt.
Másnap Pio atya kutatásba kezdett: kiderítette, hogy 1908 szeptemberében valóban életét vesztette egy ilyen nevű férfi a szegényházban. Miután minden bizonyossá vált, Pio atya misét mondott az idős férfi lelki üdvéért.
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor tisztítótűzben szenvedő lélek kérte Pio atya imáit. „Legalább annyi holt lélek jön fölfelé a kolostorba vezető úton, mint élő” – állította a szent. Számos lélek kifejezetten szentmisét kért Pio atyától, tudva, hogy a mise megkönnyíti a tisztítótűz szenvedéseit, mielőtt a lélek eljut a mennyei dicsőségbe.
Fordította: Benke Zsuzsa
