1856-ban Liszt Ferenc állt a kórus élén, és vezényelte férfikari miséjét a szentelésen. Valóban az ars sacra – a szent művészet egyik figyelemre méltó tere ez a hajlék architektúrájával, képeivel, szobraival, így aztán méltó sorba venni „jubiláló” értékeit; „a nyers időtől távol átlátszó lesz a vér” – írja a modern francia: Pierre Jean- Jouve. Vagyis elvonatkoztatva a mérhető időtől kap égi szigillumot valamennyi szakrális mű.
Kontuly művészetének maradandó jeleit láthatja a látogató a Ferences Mária Misszionárius Nővérek társasága nevezett templomában már 1934 óta. A Mária életét bemutató (részben megmaradt) freskója Carpaccio, a reneszánsz művész és kortárs olasz: Sironi hatását jelzi. Középpontjában a jobbára népi jámborságból ismert Mária eljegyzése jelenet látható. A szóban lévő „jubiláló” freskók közül kettő ötvenesztendős, a harmadik jövőre lesz ugyanennyi, azonban sajátságos stílusával, színkezelésével és főleg a negyvenes évektől a művész elmélyült, nemegyszer misztikus látását érzékeltető témaválasztásával szorosan kapcsolódik az előbbi kettőhöz. Milyen témákat választott Kontuly? Ötven éve elkészült egyik freskója az idén százötven éves lourdes-i jelenést örökíti meg, reneszánsz háttérrel, teológiai üzenettel: a Szeplőtelen Fogantatást, amint Bernadettnek nevezte magát a „szép hölgy”. A sziklából fakadó forrás fölött a dicsőség pálmája. A Gave patak mintha tóvá szélesednék, innenső partján forrás fakad a sziklából, középen az Eucharisztia kelyhe, ostyakenyere – fénykörben. Kétoldalt térdelő angyalok. Bernadett kezében rózsafüzér. Mária lábánál virág, „titkos értelmű Rózsa” az élő vizek Forrása Anyjának szimbóluma.
Vizuális és gondolati egységet fog össze a Szent Ferenc legendája 1958-ban készült freskó. A kissé barokkizáló kompozíció kozmikus és madaras hátterével több motívumot tartalmaz. Elsősorban azt a ferences szellemiséget tükrözi, amely a devóciós gyakorlatban közelebb hozza a hittitkokat. Kontuly elkötelezettje volt ennek a szellemiségnek. 1947 után a ferencesek jóvoltából lett igazán fal- és oltárképfestő. Assisi Szentje és Fra Angelico lelkisége vezette ecsetjét. Érezte: a lét szép, és a szeretet, az irgalom, mint magasan a felhők azúrosak. Mint Mária palástja, fejkendője. A Betlehem egyszerűségében Ferenc a Kisdedre figyel, az allegorikus nőalak Mária lábánál égő méccsel az okos szűz, aki várja jegyesét. Ferenc életében ez a „misztikus legenda” az evangélium parancsában a szegénység úrnőjével kötött égi és földi mátkaság: „Semmit se vigyetek magatokkal…”
Hogyne tartoznék ide az 1959-ben festett mártíromságfreskó is. Hét kínai ferences missziós nővér vértanú emléke – 1990-ből. (XII. Piusz avatta őket boldoggá hatvankét éve.) Szimbólumaival ez a kupolafreskó a cselekvő szeretet „pillanatképe” a fehér ruhás ferences missziós nővérek betegek és haldoklók fölé hajolnak, élelmet nyújtanak. Boltozatos fellegek még jobban aláhúzzák a nővérek regulájából hivatásvállalásuk lényegét: „Isten szól hozzánk az idők jelein keresztül… Hivatásunkat a ferences úton valósítjuk meg úgy, hogy az evangéliumot éljük a világban az alázatos és a szegény Krisztust követve egyszerűségben, békében, örömben.” Húsvét misztériumához mi lenne méltóbb, ha nem ez a lelkület?
