A mai napig „zsíros” magyar földként emlegetjük a hazai magas minőségű termőtalajokat. Hazánkban csaknem hárommillió hektáron termesztünk gabonaféléket, mintegy 1,3 millió hektáron kukoricát, és százharminc-százötvenezer hektáron zöldségeket. Igaz, ez utóbbiak közül a paprika és a paradicsom esetében a nem szabadföldi termesztés meghaladja az ötven százalékot. Pedig a szabadföldi magyar paradicsom íze vetekszik az olasz paradicsoméval, ha nem jobb annál.
Az üvegházban termelt zöldségek nagy részét – néhol még a szamócát is – bizony már talaj nélküli, úgynevezett aquakultúrás technológiával állítják elő, ami egyáltalán nem magyar sajátosság. Hollandiában a talaj nélkül termesztett paradicsom aránya már megközelíti a száz százalékot, de a technológia elterjedtsége a zöldségtermelés egészét tekintve is nyolcvan százalék fölött van. A német vágott virág is talaj nélküli termesztésből kerül piacra.
Ennél is újabb eljárásnak számít az úgynevezett aeropóniás növénytermesztési technológia, amelynek lényege, hogy a gyökerek egy köd jellegű felhőbe lógnak. A növények nagyon kedvelik ezt az eljárást, amely számos előnyt kínál. Egy kilogramm paradicsom előállításához például így csupán huszadannyi vízre van szükség, mint a hagyományos szárazföldi termesztési technológia esetében.
Az ENSZ az idei évet a talajok nemzetközi évének nyilvánította. Jelmondata: „Egészséges talajokat az egészséges életért.” A klímaváltozás, az egyre inkább tért hódító és fenntarthatatlan ipari, kommunális és logisztikai területhasználat, valamint a mezőgazdaságban elterjedt bizonyos intenzív termesztési gyakorlatok világszerte és Európában is egyre gyorsabban rombolják a termőtalajt. A világon átlagosan négyszer olyan gyorsan fogy a termőtalaj, mint amilyen ütemben képződik, és Európa fejlett részén ez az arány még sokkal nagyobb.
Kontinensünkön óránként tizenegy hektárral kevesebb a szántóföld. S nemcsak a mezőgazdasági termesztésre alkalmas talaj felülete csökken folyamatosan, hanem a termőréteg vastagsága is. Nem az a baj, hogy a művelésre alkalmas területeket mezőgazdasági termelésbe vonják, hanem az, hogy a földhasználatnak máig olyan eljárásai vannak túlsúlyban, amelyek nem csökkentik a talajpusztulás mértékét, holott erre számtalan közismert technológia létezik. A talajt hazánkban is számos súlyos következményekkel járó degradációs folyamat pusztítja: víz- és szélerózió, tömörödés, szikesedés, savanyodás, talajszennyezés, szervesanyagtartalom-csökkenés. A hazai viszonyok között is elterjedt, hagyományos rendszerben zajló talajművelés nem kedvez e folyamatok visszaszorulásának, sőt egyre súlyosbítja a helyzetet, amelynek következménye a rossz vízháztartású, levegőtlen, szerves anyagban szegény, minimális talajélettel rendelkező talajok kialakulása.
Ha nem vigyázunk hazánk híresen jó minőségű termőtalajára, akkor egyre több növény kerül majd az asztalunkra az imént ismertetett aeropóniás, aquakultúrás termesztésből, és egyre kevesebb a hagyományos szabadföldi kultúrák terméséből. A mezőgazdaságban minden bizonnyal szükség van újabb eljárások alkalmazására is, de jó talajok nélkül nehezen képzelhető el, hogyan őrizhetnénk meg szántóföldjeinket, a hagyományos magyar terményeket és ízeket, noha ezek nemcsak évezredes kultúránk részét képezik, hanem a jövőnk élelmiszer-biztonságát is jelentik.
