A születés titka egykor és ma

Mégis igény van a hagyományos tudás és tapasztalat újraélesztésére, annak ellenére, hogy már nem ugyanazt jelenti a mai kor otthon szülés fogalma, mint a korábbi évtizedeké. A születés egykori és mai fogalmáról, körülményeiről, társadalmi és családi vonatkozásairól, illetve változó szerepeinkről beszélgettünk a téma kutatójával – Deáky Zita etnográfus, egyetemi docenssel.

 

– Akárhonnan is nézzünk, a szülés ma magányos esemény: a szülő nő és a szűk család történése. Régen inkább volt közösségi esemény az amúgy ma intim gyermekszülés?
   
– Olyannyira közösségi eseménynek számított, hogy nemcsak a bábaasszony volt jelen, hanem az anya nőrokonai, barátnője is segédkezett. Mindenki támogatta őt, hogy egészséges gyermeket hozzon világra és minél könnyebben szüljön. Előre kívánták biztosítani, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak. Ezért például a fiút kivitte az apa az istállóba, megmutatta neki a lovat, tehenet, hogy jó gazda és munkás legyen. A lány első fürösztő vizébe pedig sok helyen egy pénzérmét tettek, hogy takarékos menyecskévé váljék, vagy piros almát, hogy egészséges legyen.


   
Korábban a közösség végigkísérte az egyén életét a születéstől a halálig. Ez a figyelem mindenre kiterjedt. Közös érdek volt, hogy a várandós fiatalasszony betartsa az óvó-védő szokásokat és a hit által szabályozott viselkedési normákat.
   
Különösen fontos volt a gyermekágy időszaka, amely alatt a komaasszonyok, a barátnők segítették a fiatal anyát, mentesítették minden olyan tevékenységtől, amely káros lehetett rá vagy gyermekére. Ez mára szinte teljesen kiveszett. A kórházban a nőt mint orvosi esetet kísérik figyelemmel. A születés alkalma is kórházi eseménnyé vált, kikopott mellőle a hagyományos szokáskör, a szűkebb és tágabb közösség figyelme, a közös imádkozás, a rokonasszonyok segítő jelenléte, majd a komaasszonyok ebédhordása, a gyermekágyhoz tartozó óvó-védő hiedelemkör és szokásvilág.

– Nosztalgia, vagy új divat napjainkban az otthon szülés vagy bábás szülés?

– A mai kor „alternatív szülése” azért kap ekkora hangsúlyt, mert igény van az egyéni és közösségi figyelemre, amit a nő a kórházban a legtöbb esetben nem kap meg. Ráadásul nem több gyermeket szülnek ma a nők. Esterházy Orsolya a XVII. században tizenhét gyermeknek adott életet, de én is találkoztam olyan bukovinai székely asszonnyal, aki szintén tizenhét gyermeket hozott a világra. Az más kérdés, hogy hányan élték meg közülük a felnőttkort. A mai kor asszonyai az egy-két gyermek világrajöttét szintén egyedi eseményként szeretnék megélni, ugyanazt az odafigyelést, a szeretetteljes és biztató közeget igénylik, mint a korábbi századokban.

– Mi volt a férfi szerepe?
   
– A férfi feladata volt, hogy biztosítsa a megfelelő hátteret: legyen tüzelő, víz, világítás. A szülésnél a férfiak nem voltak jelen, csak akkor hívták őket mégis, ha valamiféle baj, komplikáció történt vagy nagyobb fizikai erőre volt szükség. A szülés a női világ princípiuma volt.

– A kevésbé higiénikus körülmények között mekkora volt a gyermek- és az anyahalandóság?
   
– Korábban a szülésben természetszerűen benne foglaltatott a halál is. Az orvostudomány fejlődésével, az ismeretek és tapasztalatok gyarapodásával ez mára a minimálisra csökkent. Anyáink, nagyanyáink fájdalmas belenyugvással azt mondták: Isten adta, Isten elvette. A főúritól a paraszttársadalomig sok olyan család volt, ahol két-három, esetenként négy feleség is volt a szülésben meghalt anyák miatt.
   
A tudomány fejlődésével, a kórházi szülések gyakorivá válásával csökkent a szülési halálozás. Ennek ellenére eleinte azonban csak a legszegényebb réteg ment a kórházba szülni, illetve az, akinek nem volt más választása, például a megesett lányok. A főurak, a polgárok, a parasztok és a középparasztok ameddig csak lehetett, otthon hozták világra gyermekeiket. Mindeközben a bábák egy része egyetemi képzésben részesült, mely által megtanulták a legfontosabb higiénés szabályokat, fogásokat – mely szintén hozzájárult a halálesetek számának csökkenéséhez.

– Egykor bába, tudós asszony – ma szülésznő. Intézményesült a mesterség?
   
– A szülésnél való segédkezést minden nő ösztönösen tudja, a bábának mégis minden korban más volt a közösségben betöltött szerepe, mint az összes többi nőé. Csak a legokosabb, a legbátrabb nők váltak bábává, szerepük rendkívül összetett volt a közösségben.
   
Ő volt a „terhesgondozó”, ő segített a szülésnél, a gyermekágynál, a szoptatásban, menstruációs probléma esetén, magzatelhajtáskor. Találkozott a születéssel és a halállal egyaránt. Ő végezte a szükségkeresztséget, ő szúrta ki a lányok fülét, ha a gyermek foggal jött a világra, kihúzta azt, vagy ha hat újjal született, mert rossz ómennek tartották, levágta a felesleget, ha nem volt elég kerek a gyermek feje, eligazgatta. Ha beteg lett a gyermek vagy bárki a faluban, ő volt az első, aki segíteni igyekezett, sokszor gyógyított is. A XIX. században gyakran segített az orvosnak beadni a himlőoltást, sok helyen ő volt a halottkém, a halottmosdató, és mindezek mellett a keresztelés levezénylője és megszervezője, a szülést követően közvetítő a család és az egyház között.
   
A bábaság volt az első, államilag ellenőrzött és oktatott női foglalkozás, ambivalens módon viszonyultak hozzájuk, mert mindenkit ismertek, mindenkiről tudtak mindent, még a legintimebb dolgokat is. Érintkeztek a tisztával és a tisztátalannal, kezük között születtek és gyakran a kezükben haltak meg a gyermekek, gyógyítottak nőket és férfiakat, szexuális tanácsot adtak, óvszereket készítettek és magzatot hajtottak.

– Vallással, hiedelemvilággal összefonódott-e a szülés és a gyermekágy?
   
– Olyannyira, hogy nem is lehet szétválasztani. A fogantatástól kezdve a halálig mindent meghatározott. A születés szokáskörére pedig különösen igaz ez, hiszen már ahhoz is vallásos képzetek társultak, hogy megfogan-e egy nő, vagy sem. Ha egy asszony nem fogant meg a házasságában, mindenféleképpen őt hibáztatták, úgy tartották, hogy Istennek nem tetsző cselekedeteket hajtott végre. Mindeközben racionálisan tudták, hogy ez nem ilyen egyszerű – ezt igazolja az is, hogy ha egy házasságban nem született gyermek, idegen férfi hálhatott az asszonnyal, de utána el kellett tűnnie. Ahogy a bukovinai székelyek mondták: „Nem bánom én, hogy kinek a kakasa kakasolta, lényeg, hogy az én tyúkom tojta.” A nő társadalmi státusza nem a házassággal, hanem a gyermek megszülésével vált teljessé férje családjában. A várandós nő semmi olyat nem tehetett, ami veszélyeztette magzata egészséges fejlődését, nem volt szabad békába rúgnia, vagy nem léphetett át kötélen, nehogy a gyermek nyaka köré tekeredjen a köldökzsinór. A szülést megelőzően az asszony és a bába egyaránt imádkoztak, a katolikusoknál ott volt a szentelt gyertya – Szent Antalhoz, Szűz Máriához vagy Szent Annához fohászkodtak. Az újszülött mielőbbi megkeresztelése is magától értetődő esemény volt minden felekezetnél. Szükségben – ha a gyermek láthatóan nem érte meg a keresztelést – akkor a bábának kötelessége volt megkeresztelnie. Ez volt a szükség- vagy szárazkeresztség. Erre a bábákat papok oktatták ki, és a XV. századtól feleskették őket elvégzésére.

– Ma mintha az anyaság méltósága háttérbe szorult volna. Korábban pedig az anyaság jelentette a valódi nőiség megkoronázását.
   
– Ez egy nagyon fontos kérdés. A nőiség megtestesülését korábban a menstruáció jelentette, mely a nő termékeny voltát szimbolizálta. Szóba se került, hogy valaki nem akar szülni, ha férjhez ment – akár már tizennégy éves korától fogva. Az anyává válás természetes folyamat volt, biológiailag és társadalmilag is az élet rendjének része.
   
Ma egészen más a helyzet. A modern világ hatása nem az anyaságot erősíti a nőkben, hanem a külsőségek, az önmegvalósítás, a karrier fontosságát. Korábban a vénleány, vénlegény hátrányt, megbélyegzettséget jelentett.

– Mikszáth, Móricz nyomán sokszor ideálisnak látjuk a paraszttársadalmat – a nők azonban a paraszti közösségben a gyermekágy után sokszor rögtön visszatértek a munkájukhoz. Miért félünk mégis a mai anyákat munkához engedni?
   
– A paraszti társadalomban a nő a hathetes gyermekágy ideje alatt nem hagyhatta el a szobát, az udvart – ezalatt az volt a kizárólagos feladata, hogy saját magát rendbe hozza, illetve a gyermeke erősödjön. Sokszor azonban, főleg a legszegényebbek a szülés után rögtön megfejték a tehenet, mostak, főztek. Ha ezután a nő normális körülmények között visszakerült a munkába, vitte magával a gyermekét is. Természetes volt, hogy amikor a baba fölsírt, mellre vette és megszoptatta az édesanyja, amúgy meg kint altatta a fa alatt.

– Társadalmi szempontból mi okozhatta azt, hogy ma egészen másképp működik minden?
   
– Szétbomlottak a kisebb-nagyobb közösségek. Ma sajnos a közösségi érdeknél fontosabb az egyéni. Ez a családi létben is tapasztalható – korábban a gyermek minden esetben alárendelődött a közös, családi érdeknek, ma ez inkább fordítva működik. A politika, a média és minden fórum azt üzeni, hogy az egyéni érdek mindenek felett áll. Ezenkívül kitolódott az anyaság kezdete is. Ez is gond. A hatvanas-hetvenes években már nagyon sok minden visszavonhatatlanul megváltozott, melynek következményeit a mai napig a bőrünkön érezzük.

– Lehetséges mégis bármit is átemelni a hagyományos kultúra családfelfogásából, szokásrendszeréből?
   
– Sokkal többről van szó, mint a normák, az ideológiák megváltozásáról – az egész társadalom, a körülmények, az életmódunk változott meg. Kétkeresős modell van, muszáj dolgoznia a nőnek, és nagyon nagy vállalás az, ha valaki mégsem ezt az utat járja.
   
Ám ezzel együtt nagyon sokan próbálkoznak ilyesmivel, hívők és nem hívők egyaránt. Nem különös dolgokra kell gondolni, pusztán arra a tényre, hogy a közösségi érdek megelőzi az egyéni érdeket. Ezért azonban meg kell küzdeni, mert a média számtalan ponton igyekszik ezt lerombolni – például akkor, amikor azt sugallja, hogy öregnek lenni nem szép dolog, vagy hogy az a férfias, aki önmagának is hazudva évtizedekig fogyasztja felelősség nélkül a nőket.
   
Nem jelent teljes megoldást a hagyományos társadalomhoz való visszanyúlás, múltba tekintés – de a családi, vallási vagy lokális közösségben való létezést érdemes volna újratanulnunk. Az emberek keresik a szilárd értéket, a viszonyítási pontokat, akármilyen válságot élünk. Nagy lehetőség, sőt a jövő építésének feltétele visszatekinteni – a múltunkat a jelen tükrében megismerni –, és levonni a következtetéseket.