Miért jutottak eszembe az imént elmondottak a Pauler Ákos filozófiája című kötet forgatása közben? A bevezető tanulmány Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának nyugalmazott professzora tollából máris választ ad erre. Pauler Ákos filozófiai rendszeréről a következőket írja: „…abból indul ki, hogy minden tudomány a tapasztalásra épít, de ő a tapasztalást tágabb értelemben veszi, mint ahogy ezt a természettudományok tanítják… Pauler Ákos helyesen jegyzi meg, hogy a filozófiában nincs igazi fejlődés s ennek kapcsán haladás, mivel az európai filozófusok a klasszikus görög filozófia óta lényegében ugyanazokkal a problémákkal küszködnek, de más és más hangsúlyokkal.”
De ki is Pauler Ákos, akinek emlékére a Budai Bölcseleti Kör tagjai emlékkonferenciát tartottak, s ennek anyagát a maga is előadó Frenyó Zoltán filozófus szerkesztette értékes kötetbe?
Pauler 1876-ban született Budapesten, s ugyanitt hunyt el 1933-ban. Neves értelmiségi család szülötte, a pozsonyi jogakadémia, a kolozsvári, majd a budapesti egyetem tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Filozófiai Társaság elnöke. A legfontosabb életrajzi adatokból kiderül, Pauler Ákost – korának egyik legjelentősebb gondolkodóját – elfelejtették, feledésre ítélték az 1945 utáni időkben, s gondolatai újraéledésének aligha kedvez az 1990 óta eltelt nyers-felszínes világ. A kötet szerzőit és a szerkesztőt külön tisztelet illeti, hogy nem hagyták a feledés homályába veszni szellemi életünk eme kiválóságát, az általa fölrajzolt eszmerendszert.
Frenyó Zoltán már a bevezetőben közérthetővé teszi Pauler filozófiáját az úgynevezett átlagolvasó számára, amikor kijelenti: „Az igazság magának a létnek a végső alapja, a változó valóság mögötti örök, létesítő ideák foglalata… Filozofálni annyit tesz, mint a relatívumhoz hozzárendelni az abszolútumot.”
Majd így vezet tovább Pauler gondolataihoz: „Létezni nem más, mint törekedni az igazra, a jóra és a szépre, s vágyódni az Abszolútum után, amely eszményként mint Isten eszméje hatja át az embert.”
S itt megállhatunk – meg kell állnunk. A filozófiai – de végső soron az úgynevezett hétköznapi – gondolkodás is elképzelhetetlen az említett Abszolútumra való irányultság nélkül. Ez nagyon is közvetlen, evidenciális tapasztalatunk, amelyet a neves neurológus-professzor, Copf József egy alkalommal így fogalmazott meg beszélgetésünk során: „Ha valaki értelmének birtokában van, s élete folyamán legalább öt percet gondolkodásra fordít, pusztán értelmi alapon be kell látnia Isten létezését.” S akkor még nem beszéltünk a hitbéli megismerésről, amely a valóság teljes horizontjának nagyobb részéhez enged közelebb. S máris értjük Pauler gondolati – egyben gyakorlati – közelítését ehhez: „A szeretet az élet alaptörvénye.”
Izgalmas kötetet vehet kézbe az olvasó. A szellemi izgalom magasiskoláját adják a kötet szerzői, s ha csak felsorolásszerűen is, meg kell említeni őket. Frenyó Zoltán Pauler vallásfilozófiájáról értekezik, s az említett Bolberitz professzor mellett Ignácz Lilla, Somos Róbert, Cseri Kinga, Zimányi Ágnes, Kormos József, Turgonyi Zoltán, Máté Zsuzsanna, Kuminetz Géza, Frivaldszky János, Kis Attila, Szűcs Olga és Hoppál Bulcsú vezet be minket a XIX–XX. század fordulója kiemelkedő magyar gondolkodójának eszmevilágába.
