Kedves Író Barátaim! Tisztelt Ünneplők! Kedves Ünnepelt!
Amikor Lezsák Sándor bemutatta az Azúrtemető című
verseskönyvemet a kecskeméti Bozsó-házban, majd később a Kortársalgó című
interjúkötetemet is meghívta Lakitelekre, és néhány kedves interjú alanyom
társaságában bemutatkozhattunk, még nem sejtettem, hogy lesz lehetőségem – ha
csupán csekély mértékben is – viszonozni ezt a gesztust, törődést és
megtiszteltetést. Ezért különleges öröm volt számomra, amikor az
Írószövetségből telefonált Rózsássy Barbara, és felkért, hogy a fiatalabb
költőnemzedék képviselőjeként köszöntsem születésnapján Lezsák Sándort.
(Pontosítanék, mert jómagam csak a „viszonylag fiatalabb” költőnemzedék nevében
beszélhetek. Úgy is mondhatnám, hogy az ünnepeltnél valamivel kevésbé régóta
vagyok fiatal, azaz Lezsák Sándor nálam néhány évtizeddel régebben fiatal.) A
felkérést megtiszteltetésnek tartom, szeretettel és örömmel teszek eleget neki.
„Nem közéleti bánatomnak / sóvár jeleit hova véssem?” –
kérdezte Váci Mihály a Te vagy című versében. De hisz mindannyiunknak vannak
közéleti és nem közéleti örömeink és bánataink! A szélesebb nyilvánosság
számára Lezsák Sándor közéleti személyiség. A magyar szépirodalom azonban
költőként, szépíróként, verskötetek és a Nyolcvan vödör levegő című drámakötet
szerzőjeként vagy az Attila, Isten kardja című rockopera dalszövegeinek
írójaként is számon tartja őt. Számára a szépirodalom az a terület, ahová nem
közéleti bánatának jeleit vési. Rózsa Endre költő a Móra Kiadó Kozmosz Könyvek
sorozatának szerkesztőjeként azt mondta Lezsák Sándorról 1983-ban, a Békebeli
éjszaka című verskötetének bemutatóján, hogy nagyon meg kell becsülnünk őt.
Mert Magyarországon szép számban vannak tehetséges költők, de azt az igazi
tálentumot, amelynek jelleme van, óvni, védeni kell. És Lezsák Sándor ilyen.
Jellemes ember és jellemes író.
„Ritkán nevesítjük –
és most csak a költőkről szólok – Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, Csoóri Sándort,
a Hetek és a Kilencek, Serfőző Simon és Utassyék nemzedékét. Igen, ők is a népi
írók versben bujdosó örökösei.” Ezt a mondatot Lezsák Sándor mondta idén
augusztusban, Ratkó József szobrának avatásán. Ez a mai alkalom nekünk is
felkínál egy esélyt arra, hogy tetten érjük Lezsák Sándort, aki szintén versben
bujdosó. Aki elénk éli a közéleti embert, de elbújtatja, szemérmesen rejtegeti
előlünk a költőt. Versekben bujdosik, versekbe vési nem közéleti örömeinek és
bánatainak sóvár jeleit. Isten éltesse és tartsa meg köztünk a hatvanöt éves
Lezsák Sándort!
(Elhangzott a Magyar Írószövetségben, 2014. november 13-án.)
