A „szegények melletti opció”

Az elmúlt ötven évben sajátos hang járta át az egyházat a latin-amerikai felszabadítás teológiával, melynek Gustavo Gutiérrez – egy perui plébános – volt az elméleti megalapozója. Újdonsága abban állt, hogy a történelem során most először hallatszott igazán a szegények hangja. Ez az irányzat az Egyesült Államok politikája, a neoliberális gazdaságpolitika vagy a gazdagok és szegények közötti elképesztő különbségek ellen egyaránt fellépett. „Egyszerre vagyunk szegények és keresztények, és egyszerre vagyunk hűségesek az Istenhez és a néphez” – fogalmazta meg tézisét Gutiérrez. A felszabadítás teológiája tudatosan vállalta a sorsközösséget a szegényekkel. Célja egy új, egyenlőségre és testvériességre törekvő társadalom volt. Követői az „idők jeleire” figyeltek, nem a hitigazságokat elemezték, hanem a való életből indultak ki. A Bibliát is sajátos módon értelmezték. A Kivonulás könyvével összefüggésben arra jutottak, hogy ahogy a zsidókat kimenekítette Isten a szolgaságból, úgy kell a szegényeket kiszabadítani az elnyomásból. Szerintük Jézus Krisztus elsősorban nem megtestesülésével vagy kereszthalálával váltotta meg az emberiséget, hanem a szegények és a bűnösök felé forduló felszabadító gyakorlatával.

A felszabadításteológia elveit többen a gyakorlatban szerették volna megvalósítani. Camilo Torres kolumbiai pap beállt a gerillák közé. Ernesto Cardenal – az erőszak nélküli forradalom híve – a nicaraguai szandinista kormányban vállalt kulturális miniszteri posztot. Haitin Jean-Bertrand Aristide szalézi szerzetes volt az állam elnöke, háromszor is. Fernando Lugo paraguayi püspök 2008 és 2012 között volt hazája elnöke. Azok, akik a politikai pályát választották, papi hivatásukat nem gyakorolhatták tovább. A szegények melletti kiállásnak Dél-Amerikában több pap is áldozatául esett. Óscar Romero San Salvador- i érseket misézés közben lőtték le.


A latin-amerikai püspökök 1955-ben hozták létre a Latin-amerikai Püspöki Tanácsot (CELAM). A következő évtizedekben ez a szervezet jelenítette meg leginkább a felszabadításteológia elveit. 1968-ban Medellínben megtartott tanácskozásukon fogalmazták meg célkitűzéseiket. Ezek értelmében „egy új történelmi korszak küszöbén állunk, mely vágyódik a szolgaság minden fajtája alóli felszabadításra. Egy új civilizáció fájdalmas megszületésének előjeleit látjuk. Egy valóban szegény, missziós egyház képe bontakozik ki előttünk, mely síkra száll az egész ember felszabadításáért.” A CELAM pueblai tanácskozásán részt vevő püspökök szerint újra kell értékelni a keresztény emberképet, melynek legnemesebb értéke a szabadság, amely nem valósulhat meg a teljes felszabadulás nélkül. Ezen a konferencián jelen volt II. János Pál pápa is, aki felszólalásában kijelentette, hogy Krisztus nem maradt közömbös a társadalmi erkölcs kötelező parancsával szemben, így az egyháznak is állást kell foglalnia. Ám ahogy Krisztus sem volt forradalmár, úgy az egyház sem avatkozhat bele közvetlenül a politikai csatározásokba. II. János Pál 1993-ban Santo Domingóban is kiállt a „szegények melletti opcióért” a „reakciós” püspökökkel szemben. XVI. Benedek 2007-ben, a brazíliai Aparecidában arra mutatott rá, hogy mind a marxizmus, mind a kapitalizmus földi boldogságot ígér, ám napjainkra mind a kettő csődje jól látszik. Az igazságos struktúrák nem képesek megoldani a társadalmi problémákat az emberek részvétele nélkül, és az igazságos struktúrát alá kell rendelni az erkölcsi követelményeknek.

A Hittani Kongregáció két állásfoglalásában foglalkozott a felszabadítás teológiájával. Ezekben sürgette a szegények melletti kiállást, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy teológiai tévedések is megjelentek a felszabadítás teológiájában. Ilyen például a felső és alsó rétegek egyházáról kialakított vélemény, vagy a Biblia egyoldalú értelmezése. Az is fontos, hogy a szegényeket ne szűkítsék le a marxizmus proletariátusára. A társadalmi viszonyok megváltoztatása önmagában még kevés. Az evangélium hirdetéséhez hozzátartozik az igazságosság előmozdítása. Egy földi Isten országának eljövetele hamis illúzió, mert a keresztény remény a végső beteljesedésre irányul.

Napjainkra a felszabadítás teológiáján belül is elindult egy tisztulási folyamat, ugyanakkor a társadalmi igazságtalanság ellen az evangélium nevében fel kell szólalnia az egyháznak. XVI. Benedek a Szeretet az igazságban és Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű enciklikája komoly bírálatot tartalmaz a gazdagokkal és a társadalmi igazságtalanságokkal szemben. Érdekesség, hogy a Hittani Kongregáció jelenlegi prefektusa, Gerhard Ludwig Müller közös könyvet adott ki Gustavo Gutiérrezzel. A prefektus így fogalmaz: „Nincs alternatíva az e világi jólét és a túlvilági üdvösség között. Teremtés és megváltás, hit és világformálás összetartozik egymással.”

Lejegyezte: Baranyai Béla

A „szegény egyház” csírája

A II. vatikáni zsinat történetének egy kevéssé ismert epizódja az az esemény, melyet katakomba- szerződésként tart számon az egyháztörténelem. A római Szent Domitilla katakombáinál 1965. november 16-án negyven püspök aláírt egy esküt, melyhez később még ötszáz püspök csatlakozott. Ebben azt vállalták, hogy a szegényeket állítják lelkipásztori működésük középpontjába. A szerződésben jól meghatározott, gyakorlati lépésekre kötelezték magukat az aláírók. Ezek szerint „lakás, étkezés és közlekedési eszközök tekintetében” úgy élnek majd, ahogyan a környezetükben élők. A gazdagságról „egyszer és mindenkorra” lemondanak, nem viselnek drága ruhát és nemesfémből készült hivatali jelvényt. Tevékenységük során igyekeznek a hátrányos helyzetűeknek a lehető legnagyobb segítséget megadni. Olyan törvények és struktúrák megalkotását szorgalmazzák, melyek az igazságosság és az egyenlőség elvein nyugszanak.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.